Niki Lauda 62 éves
A háromszoros világbajnok, Niki Lauda ma ünnepli 62. születésnapját. A több mint egy évtizede kommentátorként is tevékenykedő osztrák mai napig aktív részese mind a szériának, és sokszor igen cinikus megjegyzéseivel borzolja egy-egy versenyző, vagy csapat szurkolótáborának kedélyeit. Érdemei azonban vitathatatlanok, hiszen nem csak egy nagyszerű versenyző volt, de precizitása, és szakmai hozzáértése mai napig legendás, mint ahogyan kitartása és rendkívüli ereje is. Nürburgringi szörnyű balesete után az orvosok már majdnem lemondtak, róla, sőt egy pap már az utolsó kenetet is feladta neki, ám Lauda másfél hónap múlva már ismét a rajtrácson sorakozott. Születésnapja alkalmából f1-es sikereinek legfontosabb momentumait olvashatjátok.
Andreas Nikolaus Lauda 1949. február 22-én gazdag család sarjaként látta meg a napvilágot Bécsben. Vonzalma az autósportok iránt már egészen fiatalon kialakult, melyet a család ellenállása sem tudott csillapítani.
Legelső versenyét 1968-ban (egy hegyi felfutóversenyen) egy Mini Cooperrel teljesítette, amikor is saját kategóriájában a második helyet sikerült megszereznie. Ezután még jó néhány szériában szerepelt, mielőtt a családi kapcsolatoknak köszönhetően banki hitelekkel bekerült a király-kategóriába.
Első futam: 1971-ben bevásárolta magát a Max Mosley által alapított March istállóhoz, és az Osztrák Nagydíjon debütált a száguldó cirkuszban, de a versenyt nem tudta befejezni. Ebben az évben ez volt az egyetlen futam ahol rajthoz állt.
Első pontszerzés: 1972-ben Lauda a BRM istállóhoz vásárolta be magát, és a következő évben, az 1973-as Belga Nagydíjon a 14. rajtkockából indulva végül az ötödik helyen ért célba, amivel két pontot szerzett.
Első dobogós helyezés: Az osztrák pilóta tehetsége nem kerülte el Enzo Ferrari figyelmét sem, és szerződést ajánlott. Lauda nem is töprenget sokat, és az 1974-es szezont már a maranellóiaknál kezdte meg, és rögtön az évadnyitó Argentin Nagydíjon megszerezte pályafutása első dobogós helyét, mikor a mclarenes Denny Hulme mögött másodikként intette le a kockás zászló.
Első pole pozíció: A szezon harmadik versenyhétvégéje, a Dél-Afrikai Nagydíj tragédiával indult. A Shadow istálló pilótája, Peter Revson az egyik edzés sorén korlátnak csapódott és életét vesztette. A ferraris félszázad másodperces különbséggel szerezte meg f1-es pályafutásának első pole-ját Carlos Pace előtt, de a futamon csak kilenc körön keresztül tudta megtartani előnyét a Surtees csapatnál versenyző brazil előtt, majd végül műszaki probléma miatt az utolsó körökben kiesett, így csak a 16. lett.
Első futamgyőzelem: Lauda ugyanebben az évben, a szezon negyedik állomásán, Jaramában ismét az első rajtkockából vághatott neki a 84 körös esős futamnak, de Ronnie Peterson már a rajtnál megelőzte. A nagy esőben a Lotus mögött haladó két Ferrari nem tudott támadásba lendülni, de a versenytáv harmadánál Peterson autójában megadta magát a motor, így Lauda és csapattársa, Clay Reggazzonival kettős győzelmet ünnepelhetett. Első ferraris évében összességében két futamgyőzelem és három második helyezés sorakozott neve mellett, mellyel végül a negyedik helyet szerezte meg az összesítésben. Ebben a szezonban Ő indult legtöbbször (kilenc alkalommal) az első rajtkockából.
1974
Első világbajnoki cím: 1975-ben a Ferrari 11 év után ünnepelhetett újra világbajnokot Niki Laudának köszönhetően (előtte 1964-ben John Surtees), aki nagy fölénnyel szerezte meg első trófeáját, hiszen a szezon 14 nagydíjából ötöt megnyert, és ezen kívül még háromszor pezsgőzhetett a dobogón. Összesen 64.5 pontot gyűjtött, ami majdnem húsz egységnyi előnyt jelentett, az előző évi bajnok, Emerson Fittipaldival szemben.
1976-ban, az augusztus első napján bekövetkezett nürburgringi balesete előtt, több mint húsz ponttal vezette a bajnokságot, és bár rendkívüli akaraterejének köszönhetően a Német Nagydíj után mindössze két futamot hagyott ki, ám a súlyos égési sérülésekből lábadozó versenyző végül saját biztonságát szem előtt tartva, az esős évadzáró futamot két kör után feladta, és így egy ponttal alulmaradt a mclarenes rivális, James Hunttal szemben.
Második világbajnoki cím: A következő évben aztán újra megállíthatatlan volt, és második bajnoki címét úgy nyerte meg, hogy három versenyt is kihagyott (a szezon ötödik állomásán, a Spanyol Nagydíj hétvégéjén, fájdalmai miatt kórházba került, az utolsó két futamról pedig már bajnokként szerepelt a hiányzók listáján). Ebben az évben a két legfőbb rivális a Wolf csapatnál versenyző Jody Scheckter, és a Lotusban ülő Mario Andretti voltak, és hármójuk közül ugyan Andretti állt legtöbbször (négyszer) a dobogó csúcsán, ám az összesítésben csak „bronzérmes” lett a 72 pontos Lauda, és 55 pontos Scheckter mögött.
A szezon közben ( a Holland Nagydíjon) Lauda bejelentette, hogy távozik a csapattól. Enzo Ferrari őrjöngött, és árulónak nevezte a a hamarosan Bernie Ecclestone tulajdonában lévő Brabham csapathoz szerződő osztrákot. Két gyengébb idényt követően az akkor 30 éves pilóta hátat fordított a Formula-1-nek, de nem bírta sokáig és 1982-ben visszatért a száguldó cirkusz porondjára. Első mclarenes évében még csak az ötödik lett a bajnoki tabellán, és a következő szezon sem volt túl sikeres. A harmadik évben azonban újabb bajnoki címet ünnepelt.
Harmadik világbajnoki cím: Az 1985-ben legnagyobb riválisa, saját csapattársa Alain Prost volt, aki ugyan több futamgyőzelemmel büszkélkedhetett, de a végelszámolásban mégis alulmaradt. Lauda a Formula-1 történelmének legkisebb különbségével, mindössze fél ponttal előzte meg Prostot. A következő évben már a franciának állt a zászló, sőt a háromszoros világbajnok a szezon során 11 alkalommal nem tudta befejezni a versenyt, és év végén végleg szögre akasztott sisakját.
1985
Ezután még csapatfőnökként a Jaguárnál visszatért egy rövid időre, de csodát ő sem tudott tenni.
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
