2011. feb 28.

Jackie Stewart: Tilke nem sokat tett a szurkolókért

írta: FormaNet
Jackie Stewart: Tilke nem sokat tett a szurkolókért

Az előzés, és a látványos csaták hiánya évek óta témát szolgáltat mind a szurkolók, mind pedig a széria szakemberei számára, olyannyira, hogy még az utolsó futamig kiélezett világbajnoki küzdelmek sem csillapítják ezeket a kritikákat. Idén az állítható szárnyaktól és a KERS-tól várnak több előzést, de ebben is megoszlanak a vélemények. A háromszoros világbajnok, Jackie Stewart például úgy véli, hogy ez nem elsősorban az autókon, hanem a pályák tulajdonságain múlik.

Stewart is egyetért azokkal a véleményekkel, hogy manapság sokkal kevesebb az előzés a Formula-1-ben, mint az ő idejében volt, és a 71 éves skót világbajnok egyértelműen Herman Tilkét hibáztatja ezért. A legfőbb gondnak azt látja, hogy a pályák kevés helyen teszik lehetővé az előzést, illetve azt is felrója a tervezés hibájának, hogy az aszfaltcsíkok nem büntetik kellő mértékben a kisodródó autókat, mert a bukóterek úgy vannak kialakítva, hogy onnan viszonylag egyszerűen vissza lehet állni a mezőnybe.

 
„Meggyőződésem, hogy a kevés előzés legfőbb oka a modernkori f1-es nagydíjakon az, hogy majdnem minden új pályát egy ember, a német építész, Hermann Tilke tervezett. Az új létesítmények csak magukat okolhatják. Egyszerűbben fogalmazva a pályák nagymértékben egymás másolatai, és nem büntetik azt, aki hibázik, mert a bukóterek akadálymentesek. Ez pontosan azt jelenti, hogy ha a pilóta nagyot hibázik, akkor is meg tudja tartani a pozícióját. Ez valóban rossz” – ecsetelte Stewart, és lehetőségként megemlítette, hogy Tilke tervezzen át néhány kanyart úgy, hogy ha ott kisodródik a pilóta, akkor ne legyen annyira könnyű dolga visszaállni a mezőnybe, ellenkező esetben a nézőknek még jó ideig nélkülözniük kell az előzéseket.
 
Stewart elmondta, hogy a 90-es évek eleje óta Tilke rengeteg új pályát tudhat maga mögött, és egyfelől nagyon jó munkát végzett, mert a kényelem és a luxus maximálisan biztosított mindenhol. Másfelől viszont a szurkolókért, a rajongókért nem sok mindent tett.
 

„Attól tartok, nem tett túl sokat a nézőkért. A pályák módosítása nélkül mind a szurkolók, mind a tv nézők még sokáig lesznek kénytelenek nélkülözni a sok előzést. Igaz, hogy most jön a mozgatható hátsó szárny és a KERS rendszer, de van más megoldás is. Mi lenne akkor, ha a bukóterek felszínét megváltoztatnák úgy, hogy az autók tapadása csökkenjen, így az a pilóta aki szélesen veszi a kanyart az őt üldöző autóval szemben hátrányba kerüljön, a mögötte haladó pedig lehetőséget kap az előrébb kerülésre? Ez egy olcsóbb megoldás, mint a KERS rendszer. Azt nem szabad megengedni, hogy a hibáért egy versenyző halállal fizessen, de a pályának büntetnie kell a bakikat, hiszen a nézők a legjobb versenyzők és a legjobb autók küzdelmeit akarják látni” – vélekedett Stewart, és példának a 2010-es Abu Dzabi Nagydíjat hozta elő, amikor a Ferrariban ülő, nem éppen sétakocsikázásáról híres Fernando Alonso hosszú körökön át sem boldogult egy újonc, rutintalan kollégájával, Vitalíj Petrovval.  

 

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 jackie stewart formula 1 előzések tilke