Ma lenne 75 éves a Lotus kétszeres világbajnoka, Jim Clark
Ma ünnepelné 75. születésnapját a Formula-1 legendás alakja, a 60-as évek sztárpilótája, Jim Clark, aki egyetlen csapattal, a Lotusszal töltötte el f1-es éveit. Majd kilenc szezonja alatt összességében 25 futamgyőzelmet ünnepelhetett, ami abban az időben rekordnak számított, és amivel mai napig is az örökranglista hetedik helyét foglalja el. Pole pozíciók számát tekintve még a (szintén kilenc szezont versenyző) nagy Juan Manuel Fangiot is felülmúlta, és Michael Schumacher, valamint Ayrton Senna után a harmadik helyen áll a listán.
Jim Clark - 1966. Watkins Glen
James „Jim” Clark 1936. március 4-én, a skóciai Kilmany-ben látta meg a napvilágot, egy farmercsalád gyermekeként. Már egész pici korában kijelentette, hogy ő bizony autóversenyző lesz, és húsz évesen már helyi rali versenyeken csiszolgatta a különöző szaklapokból, és magazinokból szerzett tudományát.
1958-ban ismerkedett meg a Team Lotus alapítójával, Colin Chapmannel, és mivel ekkorra már túl volt néhány futamgyőzelmen, így hamarosan a király-kategória elit táborát erősíthette.
Debütálásának évében, 1960-ban Portóban a Lotus18 volánja mögött már dobogós helyezést is ünnepelhetett, ám saját elmondása szerint az első f1-es éve majdnem az utolsó is volt egyben. Ezt az idényt ugyanis két halálos baleset is beárnyékolta. Mindkettő a Belga Nagydíjon történt, és mélyen megrázta a skót pilótát. A Cooperben balesetet szenvedő Chris Bristow élettelen testét éppen csak sikerült Clarknak kikerülnie, de fel sem ocsúdhatott a szörnyű látványból, amikor csapattársa, és jóbarátja Alan Stacey arcába vágódott egy madár, aminek következtében a pilóta kisodródott, majd Bristow-hoz hasonlóan ugyancsak kizuhant autójából és szörnyethalt.
A tragédia után Clark majdnem feladta karrierjét, de végül mégiscsak a győzni akarás kerekedett felül, és 1962-ben a forradalmian új, önhordó (monocoque) karosszériával debütáló Lotus 25-ös versenyautóval a szezon utolsó futamáig harcban volt a világbajnoki címért. Az évadzáró Dél Afrikai Nagydíjat mindenkép meg kellett volna nyernie a trófeáért, és az utolsó körökig úgy tűnt sikerülhet is. Alig húsz körrel a cél előtt azonban a Climax motor elfüstölt, így Graham Hill aratta le a babérokat, a következő szezon azonban már a "repülő skóté" (ill. szerénysége miatt gyakran "csendes skót"-ként is emlegették) lett.
1963-ban a 10 futamból összesen hétszer látta meg elsőként a kockászászlót, és mindössze a Monacói Nagydíjon nem állhatott fel a dobogó valamelyik fokára. Év végére majdnem dupla annyi pontot gyűjtött, mint riválisa, Graham Hill, így óriási fölénnyel szerezte meg első világbajnoki címét.
A második bajnoki trófeát még ennél is elképesztőbb fölénnyel sikerült bezsebelnie 1965-ben.
A szezon tíz nagydíjából az első hatot zsinórban megnyerte (közte ugyan volt egy Monacói Nagydíj, ahol Hill nyert, de ott Clark nem indult, mert éppen az Indy500-on vett részt, amit nem mellesleg meg is nyert), így már az sem számított, hogy az utolsó három versenyt műszaki hibák miatt nem tudta befejezni.
Jim Clark - 1965. Francia Nagydíj
A következő két év a motorformula megváltozása miatt kissé döcögősebbre sikerült. A három literes erőforrásokra váltás után a Ford elég későn készült el a Cosworth V8-asokkal, így ’66-ban Chapman autóinak nem sok babér termett. 1967-re elkészült az új motor, amellyel Clark újra szárnyakat kapott. Ebben az évben – 10 pontos hátrányban a világbajnok Denny Hulme mögött - csak a harmadik helyet sikerült megszereznie, ám a következő szezonra egyértelműen ő volt a bajnoki trófea várományosa.
Az évadnyitó Dél-Afrikai Nagydíjon a Lotus pilótái, Jim Clark és Graham Hill kettős győzelmet indítottak. Ez volt a skót versenyző 25. diadala, amellyel túlszárnyalta az addig 24 győzelmével rekordernek számító Jaun Manuel Fangiót.
Több győzelem azonban már nem adatott meg a rendkívűl gyors, és kifinomult stílusáról elhíresült repülő skótnak, ugyanis április 7-én, Hockenheimben egy Forma-2-es versenyen autójával fának csapódott és a hatalmas erejű ütközést nem élte túl.
A baleset körülményei mai napig nem tisztázottak, hol defektről, hol a vizes pálya miatti kicsúszásról beszélnek, sőt még arról is lehetett hallani, hogy valaki átszaladt a pályán, és Clark ki akarta kerülni. Mivel a vizsgálat eredményeit nem hozták nyilvánosságra, így végeredményben bármelyik verzió igaz lehet.
Graham Hillt abban az évben a világbajnoki címig repítette a Lotus 49-es, és a brit elhunyt csapattársának ajánlotta a bajnoki serleget.
Jim Clark vezetési stílusa mindenkit lenyűgözött. Hihetetlen érzéke volt a finom beállításokhoz, és legalább ilyen alkalmazkodóképességgel rendelkezett. Ezeket az ösztönös tulajdonságokat ötvözve, a köztudottan rakoncátlan, és nehezen vezethető Lotusszal csodákra volt képes.
Sir Jackie Stewart egyszer arról mesélt, hogy Jim Clark mindenkinél finomabban bánt az autóval, soha nem terrorizálta és nyüstölte, inkább „cirógatta”, a Lotus pedig pontosan azt tette, amit ő akart.
- Egészen az utolsó versenyig
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
