2011. már 11.

Schumacher a teszthét eddigi legjobb idejével zárt az élen Barcelonában

írta: FormaNet
Schumacher a teszthét eddigi legjobb idejével zárt az élen Barcelonában

A Mercedes legutóbbi fejlesztései minden bizonnyal beváltak, hiszen Michael Schumacher a teszthét eddigi legjobb idejével végzett az élen, csapattársa, Nico Rosberg pedig Fernando Alonso után a harmadik legjobb időt autózta a délután folyamán.

A mai nap volt a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtti utolsó nap, mikor minden csapat autója pályára gurulhatott. Szombaton ugyan még marad a Ferrari, a Mercedes, a McLaren, a Williams és a Hispania, de a többiek visszatérnek a gyárakba, és a következő két hétben már a 2011-es évad első versenyhétvégére készülnek. A mezőnyhöz legutolsóként a Hispania csatlakozott miután pénteken végre lehullt a lepel az idei versenyautójukról, az F111-ről. Eredetileg délután már pályára küldték volna az idei konstrukciót, végül ez nem történt, meg, így mindössze egy napjuk marad az ismerkedésre.
 
 
A Mercedes rengeteg újdonsággal rukkolt elő az utolsó tesztre, melyekből néhányat már az elmúlt két napban felszereltek, de sebesség tekintetében nem lettünk okosabbak, ugyanis eddig mindkét versenyző csak nehéz autóval körözött. Ma már minden frissítés felkerült a W02-re, és Michael Schumacher még ebédszünet előtt (egy egy körös etapban) megfutotta vele az elmúlt pár nap eddigi leggyorsabb körét.
Ez fél másodperccel volt jobb, mint Sergio Perez tegnapi legjobbja.
A csapatfőnök, Ross Brawn tegnap egy interjú során elmondta, hogy eddigi tapasztalatai szerint minden fejlesztésük bevált, és az autó már futamgyőzelemre is esélyes, persze hozzátette a megszokott „nem lehet tudni, hogy a többiek hogy állnak” mondatot is. Schumachert délután Nico Rosberg váltotta, és néhány kör után rögtön felugrott a tabella harmadik helyére.
 
Fernando Alonso ma kezdte meg a munkát és (már hagyománynak mondható) természetesen a spanyol töltött a legtöbb időt a pályán (141 kör), a hazai közönség nagy örömére. Schumacherhez hasonlóan Alonso is egy körös etapban, és szuperlágy abroncsokon futotta meg legjobb idejét még a délelőtt folyamán, majd az ebédszünetet követően egy 66 körös versenyszimulációnak vágott neki.
 
A kétszeres világbajnokot Nick Heidfeld és Rubens Barrichello követte, akiknek szintén egy-egy teljes versenytávot iktatott be csapata a mai programba. Barrichello a tegnapi naphoz hasonlóan továbbra is KERS nélkül rótta a köröket, sőt a nap folyamán kiderült, hogy a csapat az első versenyeken nem használja majd saját fejlesztésű rendszerét. Ezen nem is lepődünk meg, ugyanis eddig akárhányszor bekerült a kocsiba, mindannyiszor problémákat okozott. KERS nélkül azonban úgy tűnik sokkal megbízhatóbb az FW33-as, így délelőtt a brazil versenyző összességében 89 kört tett meg, végül az ötödik legjobb időt autózta. Ebédszünet közben a csapat úgy döntött, hogy kicseréli a motort az autóban, délután pedig még Pastor Maldonado is szóhoz jutott néhány kör erejéig.
 
A hatodik helyen záró Kamui Kobajasi egyike volt azon versenyzőknek, akik a legtöbb kilométert raktak bele a kocsiba, és délután a japán pilóta is nekilátott egy teljes versenytáv lebonyolításának, de nem sokkal a teszt vége előtt a C30-as megállt a pályán, mint később kiderült, a féltengely meghibásodása miatt.
A Hetedik helyen a Toro Rosso pilótája, Jaime Alguersuari zárt, és csak őt követte a Red Bull német versenyzője, Sebastian Vettel. A csapat a délelőtt folyamán nem hajszolta túl a legfiatalabb világbajnokot, és az érdemi munkát Vettel elsősorban csak az ebédszünet után végezte el. Ennek oka, hogy egy kisebb problémát kellett orvosolni a kocsin, így Vettel mindössze 63 kört töltött a pályán, és több mint másfél másodperces hátrányban zárt az élen álló Schumacherhez képest.
 
Team Lotus ma elsősorban a hosszabb etapokra koncentrált, ami nem meglepő, hiszen tegnap műszaki probléma miatt nem sok idejük jutott az adatgyűjtésre. Heikki Kovalainen két teljes versenytávot is megtett (délelőtt illetve délután is egyet-egyet), és Alonso után ő volt a mezőny legszorgalmasabb pilótája. A finn neve mellett a nap végére egy kilencedik hely, és nem kevesebb, mint 138 kör állt.
A Force Indiánál Adrian Sutil és Paul di Resta is kapott ma lehetőséget, és a két pilóta összességében 68 kört futott a VJM-04-el.
 
Jenson Button legjobb ideje csak az utolsó előtti helyre volt elegendő, és autójában még motorcserét is végre kellett hajtani, így a brit pilóta mindössze 57 kört tett meg a nap folyamán. A tesztelők névsorát ismét Jerome D’ Ambrosio zárta, a Mercedeshez képest több mint hat másodperces hátrányban.

 

Negyedik tesztnap eredménye - Barcelona:

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

teszt barcelona mercedes f1 formula 1 kollektív michael schumacher