2011. már 21.

Meglepő fordulatot vett a Lotus szappanopera

írta: FormaNet
Meglepő fordulatot vett a Lotus szappanopera

David Hunt - a legendás James Hunt testvére, aki a Team Lotus név birtokosa, és akinek köszönhetően nevezett az idei szezonra Tony Fernandez csapata Team Lotusként - most élesen kritizálta, sőt támadta a maláj istálló tulajdonos csapatfőnökét.

Az ügy pikantériája, hogy az angol bíróságon ma folytatódik a Lotus kontra Lotus per, amely pontosan azt hivatott eldönteni, hogy ki jogosult a legendás név, és az ahhoz kapcsolható logó, kereskedelmi és egyéb tevékenység alkalmazására. 

A brit üzletember, aki nemrégen még a legbecsületesebb, és ezáltal a legméltóbb embernek nevezte Tony Fernandest a Lotus név Formula-1-es visszatérése kapcsán, most azzal vádolja a maláj csapatvezetőt, hogy megállapodásukat több tekintetben is megsértette.
Hunt a Daily Telegraphnak elmondta, hogy az istálló 1995-ös kivonulásakor (amikor a teljes személyzetet el kellett bocsátaniuk) megfogadta, hogy méltó kezelője lesz a Chapman örökségnek, és igyekszik az alakulatot valamikor visszajuttatni a száguldó cirkuszba. A brit azt is elárulta, hogy eleinte nagy reményeket fűzött Fernandeshez és az általa irányított alakulathoz. Igazán az dühítette fel, hogy úgy véli, a maláj üzletember kihasználta jóhiszeműségét, és bízott abban, hogy a megállapodásukat mindketten korrektül betartják. Hunt elmondása szerint azonban Fernandes olyan feltételeket próbál szabni, melyek egyenesen nevetségesek. 

David Hunt az eset kapcsán azt is elárulta, hogy miután Tony Fernandes nem tartotta szavát, nem látja értelmét tovább támogatni, és segíteni a Proton által jegyzett Lotus elleni harcban. 
„A mai tárgyalás nem az utolsó csata, mert sok dologgal akkor is a szemembe kell néznie, ha nyer.” – nyilatkozta az ügyről Hunt, aki egyébként azt gondolja, hogy a két Lotus által vitatott ügyben még igen komoly hasadék tátong.

Egy azonban bizonyos, Tony Fernandesnek és alakulatának ez a nyilatkozat nem jókor jött, és kérdés, hogy Hunt nyilatkozata mennyire befolyásolja a bírói ítélkezést.    

 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 

 

Szólj hozzá

f1 formula 1 david hunt lotus renault team lotus lotus per