2011. már 27.

Hivatalos: Kizárták a Saubert

írta: FormaNet
Hivatalos: Kizárták a Saubert

A középmezőny legjobb csapata Melbourne-ben a Sauber lett, hiszen mindkét versenyzőjük pontszerző helyen ért célba (7. és 8. hely). Peter Sauber csapata azonban nem sokáig örülhetett tíz pontjának, ugyanis a versenyt követő vizsgálatok során az FIA szabálytalannak minősítette a C30-as hátsószárnyát.
 
 
Az FIA még hivatalos nyilatkozatot nem adott ki a vizsgálatról, mindössze annyit tudni, hogy a hátsószárny legfelső eleme nem felelt meg az előírásoknak, így a svájci alakulatot utólag diszkvalifikálták.

Sergio Perez és Kamui Kobajasi kizárása után a kilencedik helyen célba érő Felipe Massa felugrott a hetedik helyre, a brazilt követő Sebastien Buemi nyolcadik lett, és a Force India két versenyzője, Adrian Sutil és Paul di Resta is kapott pontotokat.
 
A svájci alakulat fellebbezést nyújtott be a szövetség ítélete ellen. James Key technikai igazgató szerint ugyanis semmilyen előnyük nem származott a szabálytalanságból.

A Sauber kizárása utáni pontverseny állása:

Sebastian Vettel: 25
Lewis Hamilton: 18
Vitalíj Petrov: 15
Fernando Alonso: 12
Mark Webber: 10
Jenson Button: 8
Felipe Massa: 6
Sebastien Buemi: 4
Adrian Sutil: 2
Paul di Resta: 1

Red Bull: 35
McLaren: 26
Ferrari: 18
Renault: 15
Toro Rosso: 4
Force India: 3
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 
 

 

Szólj hozzá

f1 formula 1 sauber ausztrál nagydíj