2011. ápr 15.

Heidfeld ma bal lábbal kelt (Videó)

írta: FormaNet
Heidfeld ma bal lábbal kelt (Videó)

A malajziai problémás szabadedzésük után, most is foghatták fejüket a Renault-nál. Egy héttel ezelőtt anyaghiba miatt mindkét R31-es első felfüggesztése megadta magát, most pedig a mezőnyből egyedüliként Nick Heidfeld törte össze autóját, ráadásul kétszer is. A német versenyző így két első szárnyat dobott kukába, ami közül az egyik már egy új légterelő volt, de egyelőre csak egy darab állt a csapat rendelkezésére.

 
A 33 éves pilóta természetesen nem boldog, hogy hibázott, ennek ellenére meglehetősen optimista. (Heidfeld egy ötödik és egy nyolcadik legjobb időt autózott, míg csapattársa Vitalíj Petrov mindkétszer a kilencedik lett a mai edzéseken.)
 
„A mai nap nem úgy alakult, ahogy elterveztük, hiszen két olyan hibát is elkövettem, amit nem nagyon látnak tőlem az emberek. Mindkét edzésen a saját hibámból pördültem ki, de remélem ez egy jó ómen a hétvégére nézve, hiszen Malajziában sem alakultak jól a dolgok az edzéseken, mégis jó eredménnyel zártuk a versenyt. Annak ellenére, hogy csak öt teljes kört mentem, kifejezetten gyorsak voltunk, hiszen mindkétszer a legjobb tízben végeztem. Sok van még az autónkban, a lágy keverékeken természetesen gyorsabbak voltunk, de a lényeg, hogy mindkét keveréket sikerült kipróbálnunk” – bizakodott a német.
 

Heidfeld délelőtti balesete a 10-es kanyar kijáratánál 

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktóra

Szólj hozzá

videó f1 sanghaj renault formula 1 szabadedzés nick heidfeld kínai nagydíj