Nagy a csend az istállók környékén, három futamon túl, bő egy héttel az első európai verseny előtt. A csendet ugyan néha megtöri Montezemolo kiabálása, hol a kivonulással fenyegetőzve, hol a három autós istálló ötletét világgá kürtölve, néha felröppen egy-két pletyka, ki melyik csapathoz mehet majd a következő években, és hallhatunk, olvashatunk néhány fogadkozást, hogy majd ki mennyit fog javulni, de alapvetően a három hét szünet az uborkaszezon jeleit hordja magán. Talán a Lotus által a Caterham felvásárlása volt a legjelentősebb hír az elmúlt napokban, amire úgy igazán odafigyelt az F1-es társadalom, és amiből már most levonható az a következtetés, hogy a malájok valóban komolyan gondolják a folytatást, bár erről egyébként sem lehetett kétségünk.
A csapatok boszorkánykonyháiban azonban ez az időszak, ha lehet még mozgalmasabb, hiszen három verseny tapasztalatait összegezve, és alaposan kiértékelve kell a fejlesztések további irányát meghatározni, és a riválisok ötleteit is bevonva a koncepcióba, a lehető legtöbbet kihozni az autókból.
Az idei szabálymódosítások sok mindenben felülírták az elmúlt évek értékeit, és ha a módosításoknak vannak is kritikusai, azért azt nekik is látni kell, hogy a Formula-1 ismét egy rendkívül komplex, sok szálon futó sport lett. A legerősebb motor már nem elég a dobogóhoz, a jól kialakított aerodinamika kevés ha az autó kíméletlen a gumikhoz, és ha esetleg minden jól működik, a csapat és a rossz csapattaktika még mindig visszaránthatja a versenyzőt a sikertől. A siker titka egy nagyon összetett láncolat, és elég, ha egy láncszem gyenge, rögtön elmarad az egyébként akár reálisan is elvárt eredmény.
Azt hiszem, a legtöbben ezt várjuk a király- kategóriától. Ezek az egymásba fonódó, egymást erősítő, vagy éppen gyengítő szálak akadályozhatják meg, hogy egy futam eleve elrendelt legyen. Az első két versenyen talán kissé megijesztette a rajongókat Vettel és a Red Bull dominanciája, de ne feledkezzünk meg arról, hogy amíg Sebastian könnyedén nyert Ausztráliában és Malajziában, addig a Renault mindkét versenyzője - a Ferrari és a Mercedes pilótáit megelőzve - egy-egy dobogós helyezést ért el. Hamilton és a McLaren Kínában bebizonyította, hogy Vettel és csapata verhető, és az ausztrál veterán, Mark Webber megmutatta, hogy nem kell ahhoz élről indulni, hogy a végül a dobogóra állhasson. Erre a szkeptikusok mondhatnák, hogy na persze, maradt egy csomó lágy gumija, így könnyű. Igen, ez is része volt a sikernek, de ez is csak azt erősíti, hogy jelenleg megannyi tényező optimális megléte kell a jó eredményhez. Tegyük hozzá, hogy ez semmit sem von le Webber érdemeiből, hiszen az erős láncolatnak ő volt a legerősebb láncszeme.
A futamok után a szurkolók hol komoly érvekkel, néha kellemetlen acsarkodásokkal kommentálják az eseményeket, és van egy szűk réteg, akik néha nosztalgikus emlékképeket felidézve szidják a jelenlegi szabályokat. Túl mesterséges, hajtogatják, elfogadva egyes csapatvezetők logikátlannak tűnő kritikáját, amely vélemény önmagában is megérne egy fórumot. Nekik talán a tájékozódási futóverseny lehetne a megfelelő sport.
Sokan csak azért szólnak hozzá, hogy megosszák a társasággal, ők már régen nem szeretik a Formula-1-et. Nekik a rajongók nevében csak azt lehet tanácsolni, hogy akkor semmiképpen se nézzék, így nem fognak feleslegesen bosszankodni.
Az igazi rajongóknak viszont hagyják meg a szurkolás, és az azt követő beszélgetések örömét, az indulatoktól mentes, ám csipkelődésekben gazdag viták ízét, mert az F1 most végre megint vonzó, izgalmas, és alapvetően – néhány zavaró körülményt figyelmen kívül hagyva – úgy jó, ahogy van.
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
