2011. máj 06.

Hamilton júniusban pattan Nascar autóba

írta: FormaNet
Hamilton júniusban pattan Nascar autóba

Már ónapokkal ezelőtt beharangozták, hogy idén nyáron a Formula-1 2008-as világbajnoka, Lewis Hamilton, valamint a NASCAR korábbi kétszeres bajnoka, Tony Stewart a nyáron egy autócserés promóciós rendezvény főszereplője lesz. Pénteken az esemény főszervezője, a  Mobil 1 a pontos dátumot is bejelentette. 

 

Az autócsere "akció" a Kanadai Nagydíj után két nappal, június 14-én lesz Watkins Glenben. 


 
 
 
 
Lewis Hamilton a Stewart-Haas Racing 14-es számú Chevrolet Impaláját vezetheti majd, Tony Stewart pedig a McLaren 2008-as versenygépébe, az MP4-23-ba pattanhat bele.
Minkét pilóta autóját a csapatok szerelőgárdája versenykörülményekre készíti fel, vagyis nem csupán egy bemutató autóval köröznek majd. 
 
A rendezvényt a Stewart-Haas Racing, és a Vodafone McLaren Mercedes közös partnere, a motorolajokat és egyéb kenőolajokat forgalmazó Mobil 1 szervezi.
 
„Vezettem már sokféle autót, de ez lesz az első alkalom, hogy egy NASCAR gépet is kipróbálhatok. Mindketten nagyon várjuk már a cserét, és biztos vagyok benne, hogy egy nagy show lesz. Az amerikai rajongók nagyon szenvedélyesek és elkötelezettek az autósport iránt, így remélem sokan kilátogatnak majd a pályára. Ez egy legendás versenypálya, és mindkettőnknek lehetősége lesz megismerni egy más stílusú autóversenyzést ” – lelkendezett az egyik főszerepelő,  Lewis Hamilton. 
 

 

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

nascar lewis hamilton tony stewart stewart hass racing