2011. máj 12.

A Formula-1 egy mobil alkalmazást hozott létre Japánért

írta: FormaNet
A Formula-1 egy mobil alkalmazást hozott létre Japánért

A Sauber csapat és japán versenyzőjük, Kamui Kobajasi kezdeményezésével összefogott a király-kategória mezőnye, és egy Formula One e-book alkalmazás létrehozásával nyújtanak segítséget a földrengés, és szökőár sújtotta országnak. 


Az úgynevezett „You are connected” alkalmazás funkciói között nem csak fotók, de a versenyzők és csapatvezetők személyes üzenetei is megtalálhatóak. 

Az alkalmazás (melyhez frissítések is érkeznek majd folyamatosan) mindössze 0.79 euróért elérhető ITT.  
A bevételt teljes egészében a Japán Vöröskereszt kapja.

Az appot Kamui Kobajasi finanszírozta, és hozta létre, mert a súlyos csapást követően a legkeményebb munka még csak most kezdődik országában. 

„A katasztrófa óriási nemzetközi figyelmet kapott, de a földrengés és a szökőár utóhatásai már nem kerülnek a címlapra. A pusztítás azonban annyira súlyos volt, hogy még sok évig eltart majd, hogy az ország teljesen felépüljön a veszteségek után. Tehát Japánban az embereknek hosszú távú segítségre és támogatásra van szüksége. Minden kollégámnak szeretnék köszönetet mondani azért, hogy segítettek, és hozzájárultak ennek az e-booknak a létrejöttéhez, és remélem hogy annyit értékesítünk majd belőle, amennyit csak lehetséges” – mondta az ötletgazda, Kamui Kobajasi. 

 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

f1 japán formula 1 e book kamui kobajasi