2011. jún 07.

Az istállók döntöttek - Októberben nem lesz Bahreini Nagydíj

írta: FormaNet
Az istállók döntöttek - Októberben nem lesz Bahreini Nagydíj

A Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (FOTA) a mai napon levelet írt a Formula-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség vezetőinek, amelyben azt kérik, hogy a Bahreini Nagydíj időpontját halasszák későbbre. Az istállók semmiképpen sem kívánnak részt venni a versenyen, amennyiben az október 30-án kerülne megrendezésre.

 A csapatok az elmúlt 36 órában több megbeszélést is tartottak, és egységes álláspont alakult ki az igen zavaros és - sok tekintetben az FIA halogató, és határozatlan magatartásának köszönhetően- kaotikus helyzettel kapcsolatban.
 
A csapatok egyrészt az utazás megszervezése, a logisztikai átszervezés nehézségei miatt, és nem utolsó sorban biztonsági kérdésekkel indokolták határozott álláspontjukat.
 
A múltheti FIA döntés az üggyel kapcsolatba hagyott kiskaput a csapatok számára, így a Formula-1 berkein belül az ügy minden bizonnyal megegyezéssel zárulhat, főleg ha Bernie Ecclestone délelőtti nyilatkozatát is figyelembe vesszük, ami érdekes módon teljesen egybevág a csapatok által írt levél tartalmával.
 
Max Mosley, az FIA előző elnöke a pénteki döntés kapcsán azzal vádolja az irányító testületet, hogy az megsérti a Nemzetközi Sportkódex 66. cikkelyét. 
A cikkely azt tartalmazza, hogy időpont módosításra (sportesemény kapcsán) csak és kizárólag akkor van lehetőség, amennyiben vis maior, vagy biztonsági problémák lépnek közbe. (az Indiai Nagydíj kapcsán egyik sem áll fenn)
 
Arról, hogy az istállók egy későbbi (esetleg decemberi) időpontban részt kívánnak-e venni a Bahreini Nagydíjon, nem szól a levél, így ez az állásfoglalás még egyáltalán nem jelenti azt, hogy decemberben versenyeznének az arab országban, ahogy az Ecclestone mai elképzelései szerint lehetne.
 
A csapatok megkeresésére egyelőre sem a FOM, sem az FIA nem reagált hivatalosan.    

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

Szólj hozzá

f1 forma1 fia fota fom bahraini nagydíj