2011. jún 16.

Hamilton kritikák pro és kontra

írta: FormaNet
Hamilton kritikák pro és kontra

Miután Lewis Hamilton két korábbi világbajnoktól, Emerson Fittipalditól és Niki Laudától is éles kritikákat kapott - miszerint őrült vezetési stílusa veszélyt jelent önmagára, és másokra nézve -, a Formula-1 nagy ura, Bernie Ecclestone védelmébe vette a sokszor talán túl agresszív pilótát, sőt mi több, a brazil legendához, Ayrton Sennához hasonlította.

Lewis Hamilton az elmúlt két versenyhétvégén összességében négy alkalommal ütközött, bár ebből a legutolsó nem feltétlenül az ő sara volt, egyesek szerint lehetett volna türelmesebb ebben az esetben is.
Monaco után Felipe Massa jegyezte meg, hogy a brit manővereit most már valahogy súlyosan büntetni kellene, hogy tanuljon belőle, majd ezt követően az elmúlt hétvégén Niki Lauda követelt komolyabb szankciókat ellene, ugyanis a háromszoros világbajnok szerint ennek egyszer még nagyon rossz vége lesz.
 
"Amit Hamilton csinált, az már több a soknál. Teljesen megőrült. Ha az FIA nem bünteti meg, akkor én már nem értem a világot. Muszáj valahol meghúzni a határokat, mert így nem lehet vezetni. Egyszer még valaki meghallhat”- mérgelődött Lauda Kanadában, amikor Hamilton előbb Mark Webberrel, majd Jenson Buttonnal akadt össze.
 
Ecclestone-nak ugyanakkor tetszik ez az ambiciózus hozzáállás, és nem érti mi a gond ezzel, hiszen véleménye szerint a közönség is ezt akarja látni.
 
„ Mi azt szeretnénk, hogy az emberek versenyt lássanak, hiszen ez az amit mindenki látni akar. Nagyon nagyon jó barátja voltam Ayrton Sennának, aki egy igazi versenyző volt. Talán Lewisnak volt már egy-két megkérdőjelezhető megmozdulása, de sok ilyet láttunk már másoktól is. Persze az senkit nem érdekel, hogy a mezőny hátsó részében mi történik. Ez mindig is így ment” – vette védelmébe Ecclestone a 26 éves pilótát.

A kétszeres világbajnok, Emerson Fittipaldi még a Monacói Nagydíjat követően kritizálta a mclarenes bajnokot, és véleménye szerint még Ayrton Senna sem volt ennyire veszélyes.
 
"Ayrton is nagyon agresszív volt, de nem emlékszem, olyan esetekre, mint amiket Lewis tesz. Itt  most nem csak Monacóra gondolok, hanem például a három évvel ezelőtti Belga Nagydíjra, ahol Kimi Räikkönennel is nagyon veszélyes dolgot csinált. Az ilyen agresszív támadás nem normális dolog" - mondta Fittipaldi.
 
Hamiltonnak persze esze ágában sincs megváltozni, és nem csak Bernie Ecclestone, de a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh is úgy gondolja, hogy versenyzőjének nem szabad változtatnia hozzáállásán.
 
„Lewis egy szenvedélyes versenyző, aki keresi a lehetőségeket. Akárhonnan is nézzük, egyértelmű, hogy nagyon balul sikerült versenye volt. Nyilván ezekben az esetekben én kissé elfogult vagyok, de azt akarom, hogy Lewis támadjon, és persze nem szeretném, hogy bárkivel is ütközzön. Viszont ha egy ütközés után fél, és inkább visszafogja magát, akkor sosem lesz nagy pilóta, és a feladatát sem tudná jól végezni. Biztos vagyok abban, hogy ezután is kemény versenyző marad, és sok sikerben lesz még része.”
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

f1 jackie stewart forma1 lewis hamilton niki lauda senna bernie ecclestone hamilton kritikák