2011. jún 21.

A Ferrari Suttogó lova üres fecsegésnek tartja a pilótacseréről szóló híreket

írta: FormaNet
A Ferrari Suttogó lova üres fecsegésnek tartja a pilótacseréről szóló híreket

A Ferrari gúnyos és ironikus megjegyzéseiről ismert Suttogó lova megelégelte a Felipe Massa helyére érkező jelöltekről szóló pletykákat, és kemény kritikával illette mind az alaptalan kreálmányok szerzőit, mind azokat, akik felülnek az efféle fantazmagóriáknak.
 
Egyre kevesebb olyan versenyző van a mezőnyben, akit az elmúlt 2-3 évben még nem "ültettek" be Felipe Massa helyére. Legutóbb éppen Nico Rosberg volt a soros, most pedig Jenson Button lett a sláger, mint Fernando Alonso jövőbeni lehetséges csapattársa. Igaz a szezon vége még meglehetősen messze van, sőt még az egyhónapos nyári szünet is, amikor nincs miről cikkezni, ennek ellenére a kis brazilnak (és rajongótáborának) most sincs nyugta ezektől a légből kapott találgatásoktól. Ezt elégelte meg a Ferrari is, és csapat hivatalos honlapján a „Suttogó ló” álnév mögé bújtatott szerző most újra elővette jól megszokott cinikus, odamondó stílusát.
 
„Az uborkaszezon, mint jelenség, úgy tűnik most már egész évben tart, még olyankor is, amikor egyébként a szezon ezt nem is indokolná. Kiabálnak mindféléket, mint a piacon, és ez így megy egész évben, különösen, ha a Ferrariról van szó. Mindegy, hogy a csapat jól teljesít, vagy sem. Régen még általában csak a versenyzőkről pletykáltak, ami ma már a menedzsmentet, és a mérnököket sem kerüli el. Akik az ilyen fantáziálást elhiszik, azok képesek elhinni azt is, hogy a Föld lapos” – hívta fel a figyelmet a "Suttogó" arra, hogy nem kell válogatás nélkül, minden ostobaságnak felülni, majd ezután kitért a brazil pilóta körüli állandó furkálódásra.
 

„Az Ágaskodó Lovacska kedvenc időtöltései közé tartozik, hogy figyeli ezeket a kreatív fantazmagóriákat, és most az elmúlt hetekben igencsak kedvére való vadászmezőre bukkant. Először a Scudeira technikai részlegének mérnök jelöltjeiről kerültek elő különböző listák, annyiféle javaslattal, hogy még egy munkaközvetítő is sárgulna az irigységtől. Természetesen a legnagyobb figyelem még mindig a versenyzőkre irányul, és mint mindig, most is Felipe Massa az elsőszámú célpont. A brazil még be sem tette a lábát a csapathoz, máris a leváltásáról szóltak a hírek, és így megy ez évről-évre, akkor is, ha még csak két futamon vagyunk túl. Ettől függetlenül Felipe még mindig itt van, és teszi a dolgát. 2011-ben már Nico Rosberget, most pedig Jenson Buttont is elképzelték a helyére, de ez egyértelműen csak egy rakás fecsegés, semmi több. És akkor még finoman fogalmaztunk.” 

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

 

 

A Blog támogatója a SPEEDBLACK Hungary  

Szólj hozzá

ferrari f1 formula 1 felipe massa suttogó ló