2011. jún 23.

Bahreinről még egyszer - az utolsó utáni felvonás

írta: FormaNet
Bahreinről még egyszer - az utolsó utáni felvonás

Ami idén a Bahreini Nagydíj körül történt, az egyedülálló a Formula-1 történelmében, ennek ellenére úgy tűnik, a vezetők nem tanultak a hibákból, és főleg nem húzzák ki a fejüket a homokból, így az arab állam jövőre is a versenynaptár első helyszíne lehet.

 
Sokan örülnek ennek a szigetországban, hiszen számukra a száguldó cirkusz jelenléte – a legtöbb rendező országhoz hasonlóan – egy jelkép, szimbólum, egy kiválasztott csoporthoz való tartozás. Egy olyan platform, ahol a megjelenés az egész világ elismerését válthatja ki, és a lehető legjobb színben tünteti fel az országot.
 
A Bahreini pálya vezetője, Shaikh Salman bin Isa Al Khalifa a napokban arról beszélt, hogy az idei kudarc miatt, jövőre még nagyobb támogatást kap a verseny, és az infrastruktúrát is jelentősen bővítik. Még több lelátót, és egyéb kiegészítő létesítményt építenek a látogatók számára.
 
Az idei események alakulását, főleg, hogy végül az FIA „igen” döntése ellenére visszaléptek az októberi futamrendezéstől, a vezérigazgató azzal magyarázta, hogy a csapatok, az irányító testület, a nemzetközi média és maga Bernie Ecclestone között dúló belháborúban csak olaj lett volna a tűzre, ha mégis megrendezik a versenyt. Pedig a visszalépés komoly veszteség az országnak hiszen számításaik szerint a futamhoz kapcsolódó közvetlen bevétel közel 130 millió dollár, míg a közvetett bevétel (a turizmusból adódóan) elérhette volna az 500 millió dollárt is.
 
A pálya vezetője fogadkozik, hogy minden eddiginél színvonalasabb futamot rendeznek 2012-ben, és rendkívül szerencsésnek érzik magukat, hogy az F1 vezetése továbbra is bizalmat szavazott számunkra. Shaikh Salman örvendezésére talán némi árnyékot vet az a tény, hogy a héten ítélet született 21 ellenzéki vezető perében, és az ítéletek egy része életfogytiglan tartó börtönbüntetés. A szunnita uralkodó, Hamad bin Isza Ál Kalifa a szaúd-arábiai fegyveresek után így próbálja a síita többséget megzabolázni, ez számára a rendteremtés. A vád, amely alapján az ítélet született: idegen ország terrorszervezetével összejátszva próbálták megdönteni a regnáló kormányt.
 
Nekünk magyaroknak nem teljesen ismeretlen az ilyen eljárás, bár annak már több mint ötven éve. A jelek szerint a száguldó cirkusz vezetése semmi szokatlant sem talál a bahreini koncepciós perekben, és minden bizonnyal elégedetten, mosolyogva ráznak majd kezet a futam után a bahreini uralkodó klán tagjaival. Szomorú ez, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy a közeli jövőben az új belépők miatt olyan pályák szorulnak ki a Formula-1-ből, akiknek egyetlen „bűnük”, hogy nem áll rendelkezésre elegendő pénz, a Bernie Ecclestone által folyamatosan, évi 10 százalékkal emelkedő jogdíjak megfizetésére. Hiába, egy ekkora kirakat sokba kerül.  

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

 

 

A Blog támogatója a SPEEDBLACK Hungary  

Szólj hozzá

f1 forma1 bahrein fia koncepciós perek bahreini nagydíj bahreini ellenzék f1 2012 es versenynaptár