2011. jún 24.

A második szabadedzésen Alonso uralta hazai pályáját

írta: FormaNet
A második szabadedzésen Alonso uralta hazai pályáját

Fernando Alonso bő két tizedmásodperccel múlta felül két legnagyobb riválisát, Lewis Hamiltont és Sebastian Vettelt akiknek így be kellett érniük egy második és egy harmadik hellyel. A Ferrari tempója egyelőre biztatónak tűnik, hiszen Felipe Massa is mindössze szűk fél másodperccel maradt el csapattársától, és ezzel az ötödik legjobb idő lett az övé. Jenson Button és Mark Webber csak a második számú Ferrari után következett, viszont Michael Schumacher felzárkózott a három top pilóta mögé, negyediknek. 
 
Valenciában délután a levegő hőmérséklete, a délelőtti órákhoz hasonlóan, továbbra is 26 Celsius-fok volt, az aszfalt azonban már 37 fokra melegedett.
A pályaviszonyok rohamosan javultak, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy az első tíz perc elteltével máris 1:40-es idők sorakoztak az első három versenyző Fernando Alonso, Felipe Massa és Sebastian Vettel neve mellett.
 
Délelőtt néhány csúszkáláson kívül mindössze egy kisebb baleset történt, a Force India tartalékversenyzője, Nico Hülkenberg a 12-es kanyar féktávját vétette el, és törte meg kissé a kocsit, így Paul di Resta délután késve tudott munkához látni. Húsz perc elteltével már csak a skót újonc és Jaime Alguersuari hiányzott az időmérő tábláról. Di Resta a másfél órás edzés utolsó tíz percében végre kihajthatott a pályára, Alguersuarinak azonban műszaki probléma miatt erre egész délután nem volt lehetősége.
 
Fél óra elteltével, 1:39-es körökkel a két Red Bull bérelte ki az első két helyet, őket pedig a két Ferrari, valamint Lewis Hamilton, és a délelőtt második helyen záró Vitalíj Petrov követte.
Ekkor még mindenki a közepes gumikon rótta a köröket, amit elsőként Pastor Maldonado cserélt le lágy keverékekre, és ezzel rövid időre befurakodott a két ferraris közé negyediknek.
 
Hamarosan már többen is opciós abroncsokra váltottak, többek között Nick Heidfeld, aki 1:40.040-el leszorította az éppen a bokszban pihenő Vettelt a trónról, de csak pár pillanatig élvezhette királyságát, mielőtt Nico Rosberg (már szintén lágy gumikon) át nem vette a „stafétabotot”.   
A Mercedes elsőként ment 1:39 alá, de top csapatok még ekkor, az utolsó fél órában dobták le a médium gumikat, így számolni kellett még némi átrendeződés az élen.
 
Erre nem is kellett sokat várni, és előbb a Red Bullok vették vissza vezető pozíciójukat, majd Hamilton repítette élre McLarenjét, de pillanatokon belül Alonso a brit riválisánál is jobb időt futott. Közben még Schumacher és Massa is beférkőzött az enrgiaitalosok versenyzői közé.
 
A Ferrari spanyol versenyzőjének jóvoltából megszületett az első (és végül egyetlen) 1:37-es idő is, amit a többiek már tudtak felülmúlni. Hamilton két tizedmásoperces hátrányban a második legjobb időt autózta, míg Vettel néhány századdal lemaradva a harmadik helyen zárt.
A negyedik legjobb idő Michael Schumacher neve mellé került, a német után pedig még Felipe Massa, Jenson Button és Mark Webber tudott egy másodpercen belül maradni Alonso idejéhez képest.

 
A második szabadedzés eredménye:
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
 
 
 
 
 
Szólj hozzá

f1 valencia formula 1 európa nagydíj fernando alonso második szabadedzés