2011. jún 25.

A Pirelli jelentős szabályváltoztatásokat szeretne az abroncsokkal kapcsolatban

írta: FormaNet
A Pirelli jelentős szabályváltoztatásokat szeretne az abroncsokkal kapcsolatban

A Formula-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli, új jövőbeli elképzeléssekkel rukkolt elő a napokban, és a cég motorsport igazgatója, Paul Hembery minél hamarabb, már a Brit Nagydíjon szeretné egyeztetni terveiket, a csapatokkal, és a többi érintettel is. Az elképzeléseiket 2012-2013-tól terveznék bevezetni, ezért minél hamarabb szeretnének megállapodásra jutni minden érdekelttel.

A Pirelli elképzelése szerint fontos lenne egy extra szett intermediate abroncs a pilótáknak, arra az esetre, ha az első két szabadedzés nedves pályán zajlana, mert ezzel a csapatoknak több edzéslehetőséget biztosítanának. 
 
„ A Pirellinél úgy gondoljuk, hogy a következő szezontól néhány hiányosságot pótolnunk kell, és ezeket fontos szabályban is rögzíteni. Ha az első két edzés nedves körülmények között zajlik, akkor van rá esély, hogy további köztes (intermediate) gumira is szükség lehet a hétvégén. Azt hiszem abban egyet érthetünk, hogy ezt fel kellene venni a szabályok közé, a következő évben” – nyilatkozta a Pirelli motorspot igazgatója
 
Annak érdekében, hogy a pilóták ne spóroljanak a gumikkal az időmérőn, Hembery úgy gondolja, olyan szabályváltoztatás szükséges, hogy a Q2-ben használt gumival kelljen elkezdeni a versenyt.
 
A brit szakember már 2013-ra is gondol, amikortól csökken az alkalmazható aerodinamikai megoldások lehetősége. A Pirelli célja az, hogy új, gyorsabb gumikkal, és ezekhez kapcsolódóan új keverékek kifejlesztésével próbálnák elkerülni az aerodinamikai tapadás vesztéséből adódó sebesség csökkenést. 
 
„2013-tól kisebb lesz az aerodinamika jelentősége, ezért mi szeretnénk az istállóknak némi lökést adni a köridők gyorsasága érdekében. Talán a különböző gumik számának növelésével. Esetleg versenyenként három féle keverékkel. Esetleg akár hatféle különböző keverék közül lehetne választani. Még magam sem tudom, de sok ötletünk van.”
 
A tervek között szerepel egy különösen gyors gumi is, amit az időmérőkön lehetne csak alkalmazni, egyetlen gyors körre.
 
A Pirelli úgy tűnik, kezd együtt élni a sporttal, és az innovációs elképzeléseik bizonyos kompenzációs törekvésekre is engednek következtetni, az egyéb szabálymódosítások várható következményei kapcsán. Hogy ezek a tervek és törekvések milyen támogatottságot kapnak a csapatoktól és az irányító testülettől, az még kérdéses, mindenesetre érdekes elgondolásnak tűnnek.     

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

 

 

 

A Blog támogatója a SPEEDBLACK Hungary  

Szólj hozzá

f1 pirelli forma1 gumiszabályok gumiszabály változtatás gumikeverékek