2011. júl 01.

Így pontozunk mi - Európa Nagydíj

írta: FormaNet
Így pontozunk mi - Európa Nagydíj

A FormaNet magazin „így pontozunk mi” sorozatában minden egyes nagydíjat követően górcső alá vesszük a top10-es listát, és részben szubjektíven pontozzuk a versenyzőket. Elsősorban a futamon nyújtott teljesítményük tükrében, de természetesen olykor egyéb körülményeket sem hagyunk figyelmen kívül. Mivel ez csak a mi véleményünk, így kíváncsian várjuk az olvasók pontjait is, egy 1-10-ig terjedő skálán.

 

1. Sebastian Vettel 10/10
Ehhez már nagyon nincs mit hozzáfűzni, hiszen ez a szezon mindezidáig szinte másról sem szólt, mint a legifjabb világbajnok (teljesen megérdemelt) dicsőítéséről. Magabiztosságába, és tökéletes hétvégéjébe most sem lehet belekötni, hiszen egy újabb pole pozíció és egy újabb futamgyőzelem mellett a verseny leggyorsabb köre is felkerült a valenciai listájára, és mindössze egyetlen egy kör erejéig adta át az első helyet Felipe Massának, az egyik bokszlátogatása alkalmából. Eddigi mérlege nyolcból hat győzelem, úgyhogy ha kívánhatnánk egy jó tündértől, akkor éppen itt lenne az ideje, hogy Vettel megkapja második vb trófeáját, és inkább kezdjük elölről ezt a szezont.
 
2. Fernando Alonso  10/9 
Lehet, hogy egy kicsit unalmas versenyt láttunk tőle, de szegény nem tehet róla, hiszen esélye nem volt megszorongatni az élen száguldó Vettel, de legalább a másik Red Bullt kiválóan leküzdötte, és nem mellesleg talán ez volt az egész futam egyetlen fénypontja, ami miatt megint csak nem a spanyol matador okolható, sokkal inkább a valenciai utcai pálya adottságai, és persze az előző versenyek miatt elkényeztetett szurkolói telhetetlenségünk. Alonso mindenesetre kihozta autójából a maximumot, és nem esett a csapattaktika, valamint a szerelők csapdájába, mint csapattársa, Felipe Massa.
 
3. Mark Webber  10/7
Webber szerint ez volt az idei legjobb versenye, amivel kissé nehézkes egyetértenünk, hiszen egy második helyet kaparintott meg a szombati kvalifikáción, ezzel szemben amíg csapattársa befoghatatlan volt, addig ő minden zokszó nélkül átadta az ezüstérmet egy Ferrarinak. A rajtnál még Felipe Massa is majdnem meguzsonnázta az ausztrált, aki kerékcsere ide, DRS zóna oda, tulajdonképpen nem sok fejfájást okozott Fernando Alonsónak. Egy harmadik hely persze kiváló eredmény, hacsak nem a mezőny messze legjobb, és sokak szerint egy teljesen más dimenzióban száguldó versenyautójában ülne.
 
4. Lewis Hamilton  10/6
A legutóbbi két versenyéhez képest akár briliáns eredménynek is mondható a valenciai negyedik helye, de őszintén szólva nem egy Lewis Hamiltontól. Már csak azért sem, mert az időmérőn a két Red Bull után ő bizonyult a leggyorsabbnak, és ismerve Lewis győzni akarását, így valószínűleg a többség tőle várta a nagy áttörést a vasárnapi futamon. Ehhez képest egy gyengécske rajt, majd folyamatos gumigyilkolásnál több dolog nem igen került be a jegyzeteibe, és szerencséje volt, hogy a Ferrari kicsit elbambult Massa stratégiájával, majd a brazilt még egy kis gubanc is hátráltatta az egyik kerékcserénél.
 
5. Felipe Massa  10/8
Felipe tisztességesen helyt állt Spanyolországban, hiszen az ötödik helyről indult, és már a rajtnál felhívta magára a figyelmet, amikor saját csapattársát, sőt még Mark Webbert is majdnem sikerült kifékezni. Ez utóbbi talán nagy bátorság volt, aminek köszönhetően maradt Alonso mögött a negyedik helyen. Kis szépséghiba azonban továbbra sem hagy nyugton minket, mégpedig az, hogy az eddigi nyolc időmérő edzésen még egyszer sem tudott gyorsabb lenni spanyol kollégájánál, és ez a nem éppen dicsőséges sorozat most Valenciában sem szakadt meg. Hogy végül nem tudta megtartani negyedik helyét, az már a szokásos Ferrari bakik számláját növeli, így tulajdonképpen az ötödik hely egy igen tisztességes eredménynek mondható.
 
6. Jenson Button  10/6
A montreali király Spanyolországban jól elrejtette koronáját, és egy elrontott rajt után az őt megelőző Nico Rosbergtől ugyan visszaszerezte pozícióját, de ezután nem történt semmi. Még gumi kímélő képességeit sem tudta kamatoztatni Valenciában, hiszen ugyanúgy háromszor járt a bokszban, mint az előtte célba érő vetélytársai, és az ötödik helyen autózó Felipe Massára egy percig sem volt veszélyes a verseny alatt, ami egy kissé meglepő volt. Végül ugyanott fejezte be versenyét, ahol elkezdte, vagyis a kanadai látványos, agresszív és mindenre elszánt Jenson most ismét a láthatatlan köpönyegét csomagolta be a Spanyolországba tartó bőröndjébe.
 
7. Nico Rosberg  10/7
Hogy mennyire unalmas is volt az Európa Nagydíj, mi sem bizonyítja jobban, hogy két olyan zseniális versenyző, mint Hamilton és Button is beleszürkült a mezőnybe, és persze Nico Rosberg sem itt mutatta meg sokak által kiválónak tartott versenyzői kvalitásait. Ugyan úgy, mint Button, Rosberg is ott fejezte be futamát, ahonnan elkezdte, de legalább nem bambult el semmit, nem úgy, mint rutinos csapattársa, Michael Schumacher. Nem beszélve arról, hogy jelenleg a Mercedestől senki nem vár olyan villanásokat, mint esetlegesen a McLarenben ülő, nem mellesleg világbajnok pilótáktól.
 
8. Jaime Alguersuari  10/8
A Toro Rosso versenyzője abban kissé hasonlít néhány rutinos kollégájához, például Buttonhoz, vagy Heidfeldhez, hogy a versenyeken általában jobban szerepel, mint a kvalifikáción. A legutóbbi két versenyen ez már csak azért is volt feltűnő, mert a pontszerző helyekig kapaszkodott fel, ráadásul mindkétszer a 18. rajtkockából. Persze ehhez kellett egy bevállalós két kerékcserés stratégia, ami jó döntésnek bizonyult, és persze kellett egy újabb tökéletes versenyzés, ami most zsinórban másodjára összejött a spanyolnak. Ha nem is egy kimagaslóan zseniális pilóta, de most legalább már látható, és érezhető a törekvés.
 
9. Adrian Sutil  10/8
A német versenyzőnek nagy lépést jelentett, hogy végre bejutott a kvalifikáció hajrájába, már csak azért is, mert újonc csapattársa ezt már a szezon elején, Kínában megcsinálta egyszer, ráadásul Di Resta rendre jobban szerepelt a már rutinosnak mondható Sutilnál az időmérőkön, ami rendkívül frusztráló lehetett számára. Igaz a Q3-ban már nem szólt bele a nagyok játékába, és megelégedett egy 10. rajtkockával. Ezt követően már a futam elején letudta Heidfeldet, és végül Alquersuarit is megszorongatta, ez utóbbit azonban sikertelenül. Egy kilencedik hely ugyan túl nagy bókokat nem érdemel, de összességében nem nem is rossz eredmény, és már éppen itt volt az ideje.
 
10. Nick Heidfeld  10/5
Kivételesen jobb napot fogott ki szombaton, mint vasárnap, és mivel csapattársa éppen lecsúszott a Q3-ról, így a top10-ben csak Heidfelddel képviseltette magát a Renault. Versenye aztán elég felejthetőre sikerült, hiszen már a rajt után veszített egy helyet Sutillal szemben, és ezt követően többnyire ehhez, az utolsó pontszerző helyhez ragaszkodott.  Végül még az egy kerékcserével taktikázó Sergio Perezt is meg kellett előznie ezért az egy pontocskáért, de egy, a használt gumikon autózó sauberest legyűrni nem nagy mutatvány. Talán nem is meglepő, hogy egy szezon közbeni pilótacseréről szólnak a pletykák…

  

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

Szólj hozzá

szubjektív f1 valencia formula 1 európa nagydíj pontozás