2011. júl 11.

Hamilton a jövőben több szabadnapot akar

írta: FormaNet
Hamilton a jövőben több szabadnapot akar

Lewis Hamilton a Brit Nagydíj után, a Reutersnek adott interjúban utalt arra, hogy már nem áll messze a szerződéshosszabbítástól, melyben a legnagyobb változás az lehet, hogy a brit versenyző a jövőben kevesebb PR munkában kíván részt venni.
 
 
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy kevesebb időt szán a rajongókra, csak a versenyek előtti szponzori rendezvényeken való megjelenést szeretné kicsit visszafogni.
 
„Amikor én majd újra aláírom a szerződést a McLarennel, akkor meg fognak döbbenni, hogy mennyivel kevesebbet szeretnék ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Sokkal kevesebbet fogok dolgozni. Legalább öt napot szeretnék pihenni egy verseny előtt. Most a legutóbbi futamok előtt jó, ha volt 1-2 szabadnapom. Ha körbenézek a paddockban, nem sok olyan versenyzőt találok, aki az utóbbi két hétben nálam többet dolgozott volna”  - nyilatkozta a 26 éves pilóta elismerte, hogy nagyon várja már a Magyar Nagydíjat követő négy hetes szünetet.
 
Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton ugyan már nem menedzseli fiát, de a BBC-nek adott interjúban kitért a szerződéshosszabbításra, és elmondta, hogy véleménye szerint Lewis a McLarennél van a legjobb helyen.
 
„ Én most is azt tanácsolom, hogy Lewis maradjon a McLarennél. Ez a kapcsolat egy nagy szerelem, és bár keresztülmentek néhány zűrön, de ez minden kapcsolatban előfordul. Azt hiszem, hogy ha marad, akkor ez egy boldog házasság lesz.”

  

szöveg: Formanet, Varga Viktória

Szólj hozzá a fórumon  

Szólj hozzá

f1 szerződés mclaren formula 1 lewis hamilton