2011. júl 23.

Kiss Pál Tamás: Nagyon tetszik a Nürburgring

írta: FormaNet
Kiss Pál Tamás: Nagyon tetszik a Nürburgring

A péntek délelőtti szabadedzésekkel kezdetét vette a Német Nagydíj a Nürburgringen. A Right Guard Racing motorsport program magyar versenyzője délelőtt a 18., délután a 17. helyen zárt. 

A reggeli szabadedzés hideg, száraz körülmények között indult. Tomi – a számára teljesen új pályán - jó rajttal indított, az elején az első nyolcban autózott. Öt kör után volt egy kiállása, amikor finomítottak a beállításokon. Miután visszagurult a pályára, a szektoridőkön javított ugyan, de saját elmondása szerint nem tudott összerakni egy igazán jó kört, így végül a 18. helyen zárt. A délutáni edzés is a reggelihez hasonló időjárási körülmények között zajlott. A Tech 1 Racing magyar versenyzője sokáig a 12. pozícióban volt, jó köröket sikerült összeraknia, ez a szektoridőkből is látszott. Azonban ez nem volt elég, mert az amúgy is meglehetősen szoros mezőnyben sokan javítottak, így a mai második szabadedzést a 17. helyen fejezte be. A pénteki napon pozitív volt a munka a csapattal, vannak még bizonyos részek, ahol Tominak javítania kell, de jó irányban haladnak.

Kiss Pál Tamás: „Nagyon tetszik a pálya, jó ritmusa van. Olyan, mint egy hullámvasút, szinte el sem hiszem, hogy megáll az autó egy-egy kanyarhoz közeledve, olyan nagy tempóval megyünk bele. A mai napon jó irányban haladtunk, nincs okom panaszra, a csapattal is pozitív a munka, de úgy érzem, még tudok és kell is gyorsulnom.”
 
A magyar közönség az Eurosport csatornán az alábbi időpontokban tekintheti meg a futamokat.
Július 24. 09:00 első futam – ismétlés
Július 24. 09:30 második futam - élő
 

Faster Management

Szólj hozzá

nürburgring gp3 kiss pál tamás