2011. júl 29.

Kiss Pál Tamás számára technikai gondokkal indult a Magyar Nagydíj

írta: FormaNet
Kiss Pál Tamás számára technikai gondokkal indult a Magyar Nagydíj

A ma reggeli GP3-as szabadedzéssel kezdetét vette a Formula 1 ENI Magyar Nagydíj. A Right Guard Racing motorsport program fiatal versenyzője délután technikai problémák miatt csak három gyors kört tudott menni, így a 19. helyen végzett.
 

Reggel minden versenyző slick gumikkal vágott neki az első szabadedzésnek, hiszen borús, de esőmentes időben indult a mezőny. Tomi az elején gyors tudott lenni, 5-6 kör után azonban történt egy csúnya baleset, melyben Bacheta a kavicságyból nekiszaladt a gumifalnak. Bár az autója totálkáros lett, ő a saját lábán szállt be a mentőautóba, és súlyosabb sérülések nélkül megúszta a balesetet. A versenyt nyolc percre leállították, a versenyzők a boxban várakoztak. Amikor újra az aszfaltra gurultak, Tomi nem tudta az első körökhöz hasonlóan felvenni a ritmust, ráadásul nagyon elkopott a bal első gumija, így végül a 25. helyen zárta a reggeli etapot.

A délutáni szabadedzés is slick gumikkal indult. A versenyzők épphogy kigurultak, és bemelegítették a gumikat, mikor egy autó a kavicságyra ment, így újra lobogott a piros zászló. Az edzés újraindítása után Tomi a harmadik körnél kezdett igazán jól menni, a negyedik körében azonban az első szektor végén technikai probléma adódott, befulladt az autó. Ezután a balos kanyarokban folyamatosan le akart állni a motor. Tomi beállt a boxutcába, nyolc percig próbálták helyrehozni a dolgot. Mikor újra kiment a pályára, alig fél kör után megint érezhető volt a probléma, így végleg beállt a boxba, befejezve a délutáni etapot.

Most a csapat és a GP3-as szakértők próbálják helyreállítani a problémát, a magyar versenyző pedig önhibáján kívül sajnos értékes próba köröket veszített, hiszen a holnap reggeli időmérőn már élesben megy a küzdelem. 
 

Kiss Pál Tamás: "Sajnálom, hogy nem tudtam elég kört menni, nem sikerült úgy kiautózni a pályát, ahogy szerettem volna. Nem az autó miatt vagyok csalódott, mert biztos vagyok benne, hogy megtalálják a megoldást, csak azért aggódom, mert nem tudtam a maximális időt kihasználni a felkészüléshez és a gyakorláshoz. Nagyon remélem, hogy nem a silverstone-i „mumus” kísért itt is, és holnapi napom jobban sikerül!"  

Faster Management

Első edzés eredményei

Második edzés eredményei

Csatlakozz hozzánk a Facebookon

Szólj hozzá

edzés hungaroring magyar nagydíj gp3 kiss pál tamás