2011. aug 18.

Coulthard szerint az USA-ban vissza kell állítani az F1 renoméját

írta: FormaNet
Coulthard szerint az USA-ban vissza kell állítani az F1 renoméját

A király-kategória versenynaptárába négy év kihagyás után, jövőre visszatér az Amerikai Nagydíj, méghozzá egy új helyszínnel, a texasi Austinnal. David Coulthard, aki még jól emlékszik a 2005-ös szezon indianapolisi gumi botrányára, úgy véli, hogy a szériának szüksége van Amerikára, de ahhoz, hogy hosszútávon is fenntartsa az érdeklődés, ahhoz egy igazán különleges versenypálya szükséges.
 
Arra a kérdésre, hogy kell-e egyáltalán a Formula-1-nek Amerika, David Coulthard egyértelműen igennel válaszolt, hiszen véleménye szerint a világbajnokság fogalmához szükséges, hogy ha nem is minden, de a lehető legtöbb országban jelen legyen a száguldó cirkusz. Coulthard ugyanakkor úgy gondolja, hogy a 2005-ös versennyel, ahol mindössze csak hat autó rajtolt el, az F1 sokat ártott saját népszerűségének, aminek persze meg is lett az eredménye.
 
"Nagyon izgatott voltam, amikor visszatértünk Indianapolisba, és nagy volt az érdeklődés is, de aztán lábon lőttük magunkat azzal a gumiabroncs fiaskóval. Hogy őszinte legyek, annak az egésznek semmi köze nem volt Indianapolishoz és a gumikhoz, minden csak a politikáról szólt. Emlékszem a rádióba azt mondtam: 'Én elindulok a versenyen, én el fogok rajtolni’.”
 
Coulthard akkor a 16. helyről rajtolt volna egy Red Bull Cosworth-szal, ami végül nem történt meg, hiszen a felvezető kör után a Ferrarin, a Jordanen és a Mindardin kívül minden csapat visszarendelte versenyzőit, így nem volt mit tenni. A közönség persze fütyült, majd nagy része el is hagyta a helyszínt, és érthető okokból az F1 le is írta magát előttük. Egy elrontott renomét pedig nagyon nehéz visszaállítani, és a 13-szoros futamgyőztes skót részben ezért is gondolja, hogy a Herman Tilke által tervezett aszfaltcsíknak nagyon különlegesnek kell lennie, és fontos, hogy ne csak a nézők, hanem a versenyzők is élvezzék, hiszen az ő véleményük a továbbiakban befolyással bír a nézők felé.
 
"Ő maga is (Hermann Tilke) egy túraautó versenyző és vezetett már a Nürburgringen is, így azt hiszem, hogy egy olyan ember, mint Hermann, aki körbement már a világ egyik legfélelmetesebb és legnagyobb kihívást jelentő pályáján, egy kicsit izgalmasabb dologgal is elő tud állni. Előzések és gyors kanyarok kellenek. A gyors kanyarok óriási élményt jelentenek a versenyzőknek, és ha ez után pozitívan beszélnek róla, akkor a rajongók véleménye is pozitív lesz, és meg akarják majd nézni közelebbről is. Idén voltam Watkins Glenben az év elején. Hallottam már róla, de még sosem voltam ott eddig, és most vezettem a pályán, és azt gondoltam, ez a legfélelmetesebb hely, ahol valaha vezettem. De pont ez az, ami életre kelt a versenyautóban. Olyan kanyarok kellenek, ahol a versenyzők valóban úgy érzik, hogy igazán a határon autóznak.”
 
A 40 esztendős Coulthard a Road&Track munkatársának ezekről a bizonyos határokról is mesélt, amiket csakis egy Formula-1-es kocsiban lehet átélni, és ami semmihez sem fogható vagy hasonlítható érzés.
 
"Egy Formula-1-es autó valójában egy kényelmetlen hely, és hogy a kényelmetlenségen átlépj, ahhoz abszolút összpontosításra van szükséged, mert nagy tétje van a játéknak. Még mindig versenyzek más kategóriában, de nekem az F1 egyedülálló, és, hogy ugyanaz-e az Indy vagy Nascar azt nem tudom, mert még sosem versenyeztem ezekben a szériákban. Azt tudom, hogy a DTM nem ilyen. Persze mint versenyző, itt is nyomom a határokig, de ez meg sem közelíti egy F1-es autó határait. Hihetetlen, de most amikor nézem őket, és megpróbálom magamban felidézni, hogy milyen is volt az amikor én is versenyeztem, csak nagyon kevésre emlékszem belőle, mert akkor a koncentráció miatta egy magasabb szintre lépsz mint a mindennapi éltben. Nincs semmi, ami összehasonlítható lenne egy Grand Prix autó vezetésével például Monacóban vagy az Eau Rouge-ban. Ez egyszerűen hihetetlen. Amikor tökéletesek a beállítások, és olyan későn fékezel amilyen későn csak akarsz, és olyan gyors vagy amilyen szeretnél, akkor mindent meg tudsz tenni, hogy megfelelj az elvárásoknak. Karrierem során ez csak néhányszor történt meg velem, de amikor megtörtént, az egyszerűen fantasztikus volt."
 

 

FormaNet, Varga Viktória

Csatlakozz hozzánk a Facebookon

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 formula 1 austin david coulthard amerikai nagydíj herman tilke