2011. aug 22.

Pirelli: Spa olyan pálya, ami jutalmazza a merész előzési manővereket

írta: FormaNet
Pirelli: Spa olyan pálya, ami jutalmazza a merész előzési manővereket

Az egy hónapos nyári szünet után, a versenynaptár 12. állomásán, Belgiumban a hétvégén újra felbőgnek a motorok, és nagy reményekkel, ígéretekkel folytatódik a 2011-es világbajnoki verseny. De nem csak a csapatok és a pilóták, de a Pirelli is izgatottan készül a következő megmérettetésre, hiszen az olasz márka számára a belga pálya egy ismeretlen terület, mivel eddig itt még nem teszteltek.

A Pirelli már a szünet kezdetén bejelentette, hogy Belgiumba a közepes és a lágy keverékeket viszik, most azonban azt is elmondták, hogy talán ez a pálya lesz az, ahol a két keverék között a legnagyobb lehet a különbség a köridők tekintetében.
A cég szakemberei nem tartják kizártnak, hogy több mint egy másodperc lesz a differencia, ami ismét komoly taktikai megfontolásokat tesz szükségessé az istállók számára, már az időmérőn is.
 
Paul Hembery, a Pirelli motorsport főnöke szerint a belga pálya talán ez egyik legkiszámíthatatlanabb, és bár nagyon kevés adat áll a rendelkezésükre, bízik abban, hogy a választás megteremti az egyensúlyt a kerekek tartóssága, és a teljesítmény között.
 
"Sok tekintetben Spa a legkiszámíthatatlanabb pálya a szezonban, és mivel még soha sem teszteltünk itt, nagyon kevés adat áll a rendelkezésünkre. Abból, amit az előző futamokon, főleg Valenciában és a Nürburgringen láttunk, úgy vélem, a közepes és a lágy keverékek kombinációja egyensúlyt teremthet a teljesítmény és a tartósság vonatkozásában, és használatuk hozzájárulhat a pilóták tehetségének legtökéletesebb kibontakoztatásához. Ez egy olyan verseny lesz, ami jutalmazza a bátor előzési manővereket, ami kiválóan illeszkedik a cégünk filozófiájához" – vélekedett a szakember.

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Csatlakozz hozzánk a Facebookon!

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 pirelli forma1 spa belga nagydíj gumikeverékek paul hembery