2011. aug 31.

Egy angol gentleman az F1-ért - Martin Whitmarsh a FOTA elnöke

írta: FormaNet
Egy angol gentleman az F1-ért - Martin Whitmarsh a FOTA elnöke

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh, aki a Formula-1-es csapatok érdekszövetségének (FOTA) is elnöke, úgy véli, a sport jövője elsősorban az istállók kezében van. A brit szakember ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy csakis egységes fellépéssel lehetnek az F1 legmeghatározóbb tényezői.

"Ha a FOTA egységes, úgy a legerősebb erő a Formula-1-ben" - vélekedett Whitmarsh, aki  szerint jelenleg vannak bizonyos körülmények, melyek fenyegetik a sportot, de az alakulatok konszenzusa olyan hatalmat jelent, mely képes meghatározni az F1 helyes irányát, és megteremtheti a résztvevők leghatékonyabb együttműködését.
 
Martin Whitmarsh elnöki működése alatt viszonylagos béke honol a csapatok között, ami szinte ismeretlen állapot volt modern kori Formula-1-ben, hiszen leginkább a szembenállás, és az örökös harc volt jellemző az istállók egymás közötti viszonyára. A belső harcoknak, és a politikai pózolásnak köszönhetően alakultak ki hatalmi csoportok - mint a Piranha Club – a paddockban, és ezek tovább növelték a feszültséget, az egységes fellépés helyett. A széthúzásnak volt köszönhető, hogy Ecclestone viszonylag egyszerűen tudta eredményesen játszani globális monopoly játékát, a régi recept, az "oszd meg és uralkodj" szerint.
 
A FOTA mára mégis sikereket ért el, komoly hatalmai tényező a száguldó cirkuszban, de Whitmarsh szerint részben még tetten érhető a szövetségen belül is az erősebb kutya eszik elv.
 
"Ez még mindig egy könyörtelen üzlet. Továbbra is alárendelve a szenvedélynek, a nyerni akarásnak, és az egónak, a média által felkorbácsolva a kedélyeket. Ez egy könyörtelen környezet."
 
A FOTA elnöke azonban úgy látja, hogy elindult egy folyamat, a csapatok egyre tisztábban látják érdekeiket, valamint azt, hogy az összefogás az egyetlen erő, és esély arra, hogy ezek az érdekek hatékonyan érvényesüljenek.
 
"Hiszek abban, hogy képesek vagyunk együtt működni minden egyes csapattal aki a paddockban van, és üdvözölendő az, aki megpróbál bennünket támogatni abban, hogy létre hozzunk egy megfelelő környezetet a haladásért, és a sport jövőjéért. A foci után a Formula-1 a világon a második legnépszerűbb sport. Ez egy fenomenális vállalkozás, de jól tudom, hogy még ennél is lehetne erősebb. Lehetne az első számú sport a világon. Tudom, hogy a focit nagyon nehéz leszorítani (az első helyről), de ha meg sem próbáljuk, akkor biztos nem is fog sikerülni."
 
Martin Whitmarsh úgy véli, ez egy nagyratörő, ám nemes cél lehet, és csak az összes csapat együttműködésével érhető el. A civakodások gyakran generálnak híreket, főként rossz kicsengéssel, ám egy harmonikus légkör növelheti az F1 kereskedelmi értékét és potenciálját, mindemellett jelentősen erősítené nemzetközi erejét, helyzetét és megítélését.
 
 
 
"A Formula-1 csak akkor lehet sikeres, ha a csapatok rendszeresen találkoznak, és megfelelően együtt tudnak dolgozni, a FOTA-n belül, a szövetségnek pedig együtt kell dolgozni a kereskedelmi jogok birtokosával, és az irányító testülettel, mert ha egymással harcolunk, az fáj a sportnak, és ami fáj, azt senki sem szereti. Ez nem könnyű, hiszen ott az egó, ott van a média figyelme, mi nem egy csendes szobában ülünk, ahol az emberek a szórakozás vagy a politikai érdeklődés vagy bármely más perverz dolog miatt vannak együtt. De úgy gondolom, most egy csendesebb környezetben lehetünk."
 
Whitmarsh jelenleg elnökként kicsit hátrébb húzódhat, hiszen az új motorformulával kapcsolatos vihar a kompromisszumos megegyezéssel elcsitulni látszik. Ebben a brit szakembernek komoly szerepe volt, hiszen a vita jelentőségét leginkább azzal lehet érzékeltetni, hogy egyes csapatok akár a kivonulást is fontolóra vették, sőt újra felmerült egy ellenszéria gondolata.
 
A McLaren csapat vezetőjétől nem hallhattunk dicsekedő szavakat, annak ellenére sem, hogy nagy tettet hajtott végre, de panaszkodni sem hallottuk, pedig a média a hazai versenyükön elért katasztrofális teljesítmény miatt komoly támadást intézett ellene csapatfőnökként, sőt még menesztését is meglebegtették. A szerény szakember számára sokkal fontosabb a sport dicsősége, mint saját személyének előtérbe helyezése.
 
"Mindig rengeteg kihívás lesz. Ezek túlmutatnak a csapaton, hiszen a FOTA olyan szerepet vállalt, hogy a szereplők nagyon eltérő nézeteit nagy konfliktusok nélkül is rendezni tudja. A FOTA szerepe az, hogy mérsékelje a vitákat, és kompromisszumokon keresztül találja meg a helyes utat, és valóban sokszor sikerül a jó megoldást megtalálni, és ez a legjobb a Fomula-1-nek. Rengeteg olyan kihívás van, ami veszélyt jelenthet a sportra nézve. Tettünk néhány olyan dolgot, és Bernie is tett nagy dolgokat, de jelenleg nem tudunk egyszerűen hátradőlni ebben a változó világban, ahol a média komplexitása egyre szórakoztatóbb dolgokat eredményez. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Azt hiszem, meg kell ragadnunk minden lehetőséget, és ha folyamatosan kritikusan nézzük magunkat, azzal a sport lesz jobb. Nagyobbak és jobbak szeretnénk lenni. Amikor ezt mondom, tudom, hogy jobb ember is kritizálhatna, de már én is 20 éve vagyok ebben a sportban. Nem próbálom meg mindenkinek elmagyarázni, hogy ki mennyire végzett jó munkát. Ez egy fantasztikus sport. A világ legjobb versenyzőiről szól, akik rendkívüli fiatalemberek, bátor férfiak, technikailag a legjobban felszerelt legfejlettebb járművekkel. Fantasztikus versengés ez, a motorsport csúcsa. És erre kell összpontosítanunk. Úgy gondolom, sikerült javítani a sporton, és sikerült néhány csapattal a Formula-1-et fenntarthatóvá tenni, ami a FOTA nélkül nem ment volna, ezért erre büszke vagyok. Büszke vagyok arra, hogy továbbra is folytathatom ezeket az erőfeszítéseket. Most van szükségünk arra, hogy stabilizáljuk erőnket egy jó Formula-1 érdekében."
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
 
Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 formula1 fota martin whitmarsh