2011. sze 01.

Webber: Még mindig versenyképes vagyok

írta: FormaNet
Webber: Még mindig versenyképes vagyok

Mark Webber jövő évi szerződését éppen 35. születésnapján, múlthét szombaton jelentette be a Red Bull Racing, bár utólag azt is hallani lehetett, hogy a megállapodás valójában már a Hungaroringen létrejött. Mark Webber most megerősítette, annak ellenére, hogy talán kicsit úgy tűnt, elhúzódnak ezek a tárgyalások, valójában számára nem volt kérdés az, hogy jövőre is a csapatnál versenyzik, és újra felveszi a harcot a világbajnoki címért folyó küzdelemben.
 
 
Mark Webber úgy véli, hogy még nem érkezett el az idő arra, hogy hátat fordítson a Formula-1-nek, mert van még benne annyi tűz, és motiváció, hogy a világbajnoki címért csatázzon, céljai eléréséhez pedig nem is lehetne jobb helyen, mint a Red Bull Racingnél, ezért nem is gondolkodott sokat a jövő évi szerződésén.
 
"Lehet, hogy úgy tűnt, sokáig tartott rendezni és mérlegelni a különböző lehetőségeket, de valójában nagyon gyorsan lezajlottak a tárgyalások a szerződéshosszabbításról. Már a kezdetek óta része vagyok a Red Bullnak, és még mindig nagyon élvezem. Hiba lett volna befejezni a versenyzést" - mondta Webber, aki jelenleg második helyen áll a pontversenyben, és 92 ponttal van lemaradva csapattársától, Sebastian Vetteltől. Egyre kevesebb az esély arra, hogy bajnoki álmait idén beteljesítse, ugyanakkor az ausztrál erről még nem mondott le végérvényesen.
 
"Még mindig versenyképes vagyok. A szezon elején voltak problémáim az új abroncsokkal, de már alig várom, hogy a következő évben ismét felvegyem a harcot Seb, és mindenki más ellen. De még most sincs vége, hiszen hátra van még hét verseny, többek között a következő hétvégén Monzában, és még bármi megtörténhet."
 
Webber a hétvégi gumiproblémákról is beszámolt a BBC oldalán, ahol elárulta, hogy nem különösebben élvezte a helyzetet, és nagyon megkönnyebbült, amikor megszabadult a felhólyagosodott gumiktól.

 
 
 
 
"Mi versenyzők mindig tisztában vagyunk azzal, hogy a kockázat is része ennek a sportnak, és azzal is, hogy nem tudhatjuk mindig mindenre a választ a versenyek előtt. Az első etap nem volt különösebben élvezetes, és nagyon megkönnyebbültem, hogy megszabadulhattam az első gumiktól. A gumihólyagosodás nem egy szokatlan jelenség, és általában nem is olyan hatalmas probléma, de ebben az esetben az volt a baj, hogy a hólyagosodás a gumi belső peremén jelentkezett, és ha az oldalfal szétválik a futófelülettől, akkor már kissé kritikusabb a helyzet. Az volt a baj, hogy senki nem tudott nekünk pontos választ adni arra, meddig bírják majd a gumik, illetve arra sem, hogy mi a teendő annak érdekében, hogy valamelyest enyhítsünk ezen a problémán" – ecsetelte az ausztrál pilóta, ugyanakkor véleménye szerint nem csak csapata kockáztatott.
 
"Köztudott, hogy valamelyest eltértünk a Pirelli által javasolt határoktól, de nem mi vagyunk az egyetlen ilyen csapat. Az sem volt teljesen világos számunkra, hogy ha változtatunk ezen a beállításon, akkor javulna a helyzet. De végül az eredményből kiderült, hogy a megfelelő döntéseket hoztuk. Ez minket is nagyon meglepett."
 
 
FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
 
 

  

Szólj hozzá

f1 szerződés red bull belga nagydíj mark webber formua 1