2011. sze 07.

Massa szerint az olaszországi időjárás kedvez majd a Ferrarinak

írta: FormaNet
Massa szerint az olaszországi időjárás kedvez majd a Ferrarinak

A Ferrari brazil pilótája Felipe Massa nagyon bízik abban, hogy hazai versenyüket a belgiumi időjárásnál melegebb idő is segíti majd. Az olasz alakulat egész évben problémával küzd a kerekek felmelegítése kapcsán, így Belgiumban is kissé csalódást keltő volt az eredményük. Monzába a Pirelli ugyanazt a két gumikeveréket viszi, ám a Ferrarinál abban bíznak, hogy a jóval melegebb időjárás, és aszfalt okán versenyképesebbek lesznek a hétvégén.
 
Tavaly nagyszerű hétvégét zárt hazai versenyén a Ferrari, hiszen mindkét versenyzőjük a dobogón pezsgőzhetett Monzában. Fernando Alonso futamgyőzelemmel, Felipe Massa pedig egy harmadik hellyel örvendeztette meg a legendás alakulat hatalmas szurkolótáborát. Massa idén még nem büszkélkedhet dobogós eredménnyel, de csapata legfontosabb versenyén nyilván szívesen pótolná ezt a hiányosságot.
 
"Természetesen ez egy nagyon fontos hétvége a számunkra. Nem abban az értelemben, hogy idén ez lenne az utolsó esélyünk, hanem azért, mert szeretnénk magunknak és legfőképp a szurkolóinknak egy nagyszerű eredményt produkálni. Spában nem volt túl jó versenyünk, a hideg időjárás még inkább kihozta a gumiproblémáinkat, de ezen a hétvégén, noha ugyanazok a gumikeverékek, remélhetően sokkal melegebb lesz" – bizakodott a brazil pilóta, majd a monzai speciális csomagról, és a hétvégi célokról is beszélt.
 
"Mint minden csapatnál, nálunk is alacsony leszorítóerős beállítások lesznek, ami speciálisan Monzára készül, kisebb szárnyakkal. A szabadedzéseken meg kell bizonyosodnunk arról, hogy megfelelő-e az autó egyensúlya és a tapadás főleg a lassú sikánban, és hogy képesek vagyunk-e megfelelően használni a kerékvetőket, mert ezek elengedhetetlenek a jó köridő eléréséhez, különösen az időmérőn. Idén Monza az utolsó verseny Európában, és mivel ez a szezon nem alakult túlzottan jól a számunkra, ezért még fontosabb, hogy tökéletes munkát végezzünk, és megpróbáljuk a lehető legjobb eredményt elérni, amit a Tifosi és mi is szeretnénk, és amit megérdemelnek" - nyilatkozta Massa a hétvégi terveiről.

 
A brazil pilóta az Olasz Nagydíjra sok előzést jósol, ami a pálya rendkívüli vonalvezetésének, gyorsaságának és a két külön DRS zónának lesz köszönhető.
 
"Azt hiszem, sok előzést fogunk látni a pálya jellege miatt, ami nagy sebességet tesz lehetővé, és segíti az előzéséket a két DRS zóna is, ahol nyitni tudjuk a hátsó szárnyakat. Nem azt mondom, hogy az utolsó körben előnyt jelent majd másodikként érkezni a Parabolicába, hogy megelőzzük az élen állót, mert ha jó az autó és a stratégia, akkor kifizetődőbb már előtte legalább egy másodperces előnyt kiautózni, de fennáll a lehetősége annak is, hogy egészen az utolsó körig csatázunk, és ez nagyon izgalmassá teheti a versenyt. A szezon jelenlegi szakaszában nem nehéz megjósolni, hogy a Scuderia Ferrari, a McLaren és természetesen a Red Bull lesznek a legfőbb vetélytársak, de a Mercedes már megmutatta, hogy nekik van a legnagyobb végsebességük, és ezen a pályán ez nagyon fontos lehet. Ezzel akár még ők is befolyásolni tudják a végeredményt."
 
 
FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

ferrari f1 formula 1 monza felipe massa olasz nagydíj