2011. sze 11.

Montezemolo továbbra is kiáll Dominicali mellett

írta: FormaNet
Montezemolo továbbra is kiáll Dominicali mellett

A monzai hétvége hagyományosan a Ferrari versenye, így nem kell azon csodálkozni, hogy a hírek jelentős része éppen a maranellói gárda háza tájáról érkezik. Az alakulat irányába mostanában egyre több kritika fogalmazódik meg, és a legélesebb bírálók éppen a csapat elkötelezett rajongói közül kerülnek ki. A Ferrari szurkolók egyre türelmetlenebbek az eredményeket illetően, és egyre kevésbé tolerálják az istálló azon kommunikációját, mely szerint majd jövőre jobb lesz, vagy hogy a Ferrari az a csapat, amely mindig harcol a dobogóért.

Az istálló vezetői egyre gyakrabban példálóznak a múlt sikereivel, és jelenleg (is) azt ígérik, hogy az idei év után minden megváltozik, vége a kudarcok korának. A Ferrari csapatfőnöke számára elődje - az FIA jelenlegi elnöke Jean Todt - igen magasra állította a mércét, hiszen Todt neve a maranellói alakulat legfényesebb éveit fémjelzi. Az olasz szakember 2008 óta irányítja az alakulatot, de eddigi eredményei messze elmaradnak a várakozásoktól, mely elvárások természetesen bajnoki címeket jelentenek. Első évében még konstruktőri világbajnokok lettek, azóta azonban sem egyéniben sem csapatban nem sikerült trófeát szerezniük.
 
A legtöbb támadás (főleg a rajongók részéről) manapság Domenicali személyét éri, és bár azt mindenki tudja, hogy nem csupán az ő tevékenysége az, aminek köszönhetően elmaradnak a kiemelkedő eredmények, ám mégis sokan az ő elmozdításában látják a felemelkedés lehetőségét.
 
Az emberileg rendkívül kedves és szimpatikus szakember a Ferrari elnökével, Luca di Montezemolóval karöltve már télen hozzákezdett az istálló személyi összetételének megváltoztatásához, ami a szezon alatt is folytatódik, sőt a tavalyi Abu Dzabi Nagydíjon elszenvedett kudarc után maga is elgondolkodott a távozáson.
 
Az Olasz Nagydíj hétvégéjén Montezemolo sokadjára is megerősítette, hogy maximálisan megbízik a szakemberben, és a csapat további irányítása kapcsán teljes támogatását élvezi. Az elnök ezt azután jelentette ki, hogy hazai versenyük időmérőjén a Ferrari pilóták csupán a negyedik és a hatodik helyet tudták megszerezni, ezzel további csalódást okozva a helyszínen jelen lévő nagyszámú Tifosinak, és természetesen a tv előtt ülő Ferrari fanoknak.
 
Montezemolo újságíroknak így nyilatkozott:
"Stefano minden támogatásomat élvezi. Ő rendkívül elkötelezett irányunkba, és mostanában nagyon elfoglalt lesz. Amikor Todt elhagyta a csapatot, azzal egy korszak véget ért. Utána új időszámítás kezdődött, új mentalitással, új emberekkel. Mostanra rájöttünk, milyen területeken kell javítanunk. Nagyon boldog vagyok, hogy csapatom menedzsmentje ennyire magabiztos, és előre látom, hogy szállítják majd az eredményeket. Örülök annak, ahogy a világ legjobb pilótája, Fernando gondolkodik, és a szezon második felében már Felipe is jól reagál a dolgokra. Szóval azt remélem, jövőre minden feltétel adott lesz, hogy újra bajnokok legyünk.”
 
 
Hogy Montezemolo nyilatkozata mennyire nyugtatta meg a rajongókat egyelőre nem tudni, az azonban biztos, hogy egy jó eredmény az Olasz Nagydíjon minden szónoklatnál, nyilatkozatnál hatékonyabb lenne. Domenicali személye jelenleg úgy tűnik be van betonozva a csapatnál, ám az olasz szakemberre, főleg a mostani nyilatkozatok alapján, rendkívül nagy nyomás nehezedhet a jövőt illetően, és nem csak a rajongók, de minden bizonnyal a Ferrari cég részvényesei irányából is.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

ferrari f1 forma1 luca di montezemolo tifosi olasz nagydíj stefano domenicali