2011. sze 11.

Rosberg kesereg, Schumacher boldog, hogy élvezetes perceket szerzett rajongóinak

írta: FormaNet
Rosberg kesereg, Schumacher boldog, hogy élvezetes perceket szerzett rajongóinak

Az Olasz Nagydíj egyik fénypontja, kétség kívül Michael Schumacher és Lewis Hamilton hosszú körökön át tartó kemény küzdelme volt. A német a nyolcadik helyről remek startot fogott, majd a rajbaleset utáni újraindításnál azonnal megelőzte a harmadik helyen álló Hamiltont, és egészen a 27. körig maga mögött tudta tartani a folyamatosan támadó mclarenest. Végül a wokingiak versenyzői leküzdötték az ezüst nyilat, Schumit pedig az ötödik helyen intette le a kockás zászló, ám a hétszeres bajnok cseppet sem szomorkodott, hiszen rendkívül élvezetes perceket szerzett rajongóinak, és persze saját magának is.
 
 
Két héttel ezelőtt Belgiumban a 24. helyről rajtolva Michael Schumacher parádés menetelést mutatott be, melynek végén ötödikként szelte át a célvonalat. 20 éves jubileumi futamán kapott lendületét Schumi Monzában is megtartotta, és bár most a top10-ből indulhatott, ám ez cseppet sem volt könnyebb menet számára, hiszen parádés rajtja után két McLarennel, elsősorban Lewis Hamiltonnal kellett birkóznia.
Schumacher bajnokhoz méltó módon helytállt, és bár végül nem sikerült maga mögött tartani a brit versenytársát, ettől függetlenül a két legendás versenypályán mutatott szereplése után most kritikusai mindenbizonnyal - legalább egy időre - elcsendesednek, rajongóiban pedig valószínűleg újra fellobban a remény tüze… A német versenyző nem hiába, külön örül annak, hogy a szurkolóknak is élvezetes perceket ajándékozott.
 
"Ez egy izgalmas verseny volt, de azt hiszem nem csak számomra, hanem a rajongóknak is, és ezért nagyon boldog vagyok. Nagyon jó móka volt Lewis ellen küzdeni, és néha úgy éreztem nagyon kicsik a visszapillantó tükreim. Mindketten jól tudjuk, hogyan kell a határokon vezetni, és ezt is tettük. Olyan szélesen kellett autóznom, mint egy teherautónak, és a lehető legtovább ki kellett nyújtanom, de ahogy arra számítottunk is, végül ő gyorsabbnak bizonyult. A rajt ideális volt, és először szándékosan vettem vissza egy kicsit, hogy a tapadást maximálisan ki tudjam használni, utána a pálya bal oldala teljesen üres volt. A lehető legtöbbet hoztuk ki a lehetőségeinkből, és tudom, hogy a jövőben még ennél is jobbak leszünk a Mercedes támogatásának köszönhetően" – nyilatkozta boldogan a verseny után Schumacher, majd arra a kérdésre, hogy véleménye szerint nem védekezett-e túlságosan agresszíven, netalán szabálytalanul, a német a következőt felelte:
"Azt tettem, amit tennem kellett. Nem rendeltek be a sportfelügyelők, ezért azt hiszem minden rendben volt."
 

 
Michael csapattársa, Nico Rosberg természetesen rendkívül csalódott, amiért önhibáján kívül már rajtot követően véget ért számára az Olasz Nagydíj, miután Vitantonio Liuzzi kiütötte a versenyből. (Az olasz pilóta egyébként öt rajthelyes büntetést kapott a Szingapúri Nagydíjra)
 
"Számomra ez egy kiábrándító futam volt. Nem volt könnyű rajtom, mert az elsődleges gumikon kezdtem, de még így is nyertem egy pozíciót az első kanyarban, szóval egész jól indult. Aztán (Vitantonio) Liuzzi torpedóként repült át a füvön, és kiütött a versenyből. Nagy kár, mert egy erős stratégiánk volt, és látva Michael eredményét, egyértelmű, hogy az autónk nagyon erős volt ma délután"- kesergett a szerencsétlenül járt Rosberg.

 
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn szintén elégedetten szemlélte 42 esztendős versenyzőjének kirobbanó formáját, az agresszív védekezésével kapcsolatban pedig elárulta, hogy a versenyigazgatóság azért elejtett egy figyelmeztetést.
 
"Michael egy fantasztikus versenyt futott, és biztos vagyok abban, hogy nagyon élvezte. Versenyzőink ebben az évben remekül rajtolnak, és ezt ma is megmutatták. Michael végig küzdötte a versenyt, és nagyon csatázott a McLarenekkel, elsősorban Lewis Hamiltonnal. Egyelőre nem a miénk a leggyorsabb autó de most mindent láthattunk, amit Schumacher tud. A Lewis Hamiltonnal történt incidens után az versenyigazgatóság megkért minket arra, hogy legyünk óvatosabbak, ne lőjünk túl a célon, és ezt tiszteletben is tartottuk. Ez egy igazán nagyszerű csata volt, ami nagyszerű az F1 számára is" - nyilatkozta Ross Brawn.

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

mercedes f1 formula 1 monza michael schumacher olasz nagydíj nico rosbeg