2011. sze 19.

Bahrein kifizette az idei jogdíjat - Ecclestone óvatosan figyelmeztette a szervezőket

írta: FormaNet
Bahrein kifizette az idei jogdíjat - Ecclestone óvatosan figyelmeztette a szervezőket

A Formula-1 idei pénzügyi mérlegéből sokáig úgy tűnt, hogy egy futam utáni jogdíj összege hiányozni fog, ám Bernie Ecclestone a napokban elmondta, hogy az elmaradt nagydíj ellenére, Bahrein is kifizette a futamrendezés díját.

 
A Bahreini Nagydíj körüli bonyodalmakat több írásban is alaposan körbe jártuk, így csak az ügy végkifejlete a fontos, mely szerint végül novemberben sem lesz nagydíj a mini arab államban.
 
A korábbi javaslatok az FIA és Ecclestone részéről azt szorgalmazták, hogy a versenyt meg kell rendezni, főleg azután, hogy a nyáron a rendezők bejelentették, készek fogadni a mezőnyt. Innentől kezdve a dolognak jelentősen megváltozott a pénzügyi vonatkozása, mert már nem csupán arról volt szó, hogy az F1-et az elmaradt futam okán pénzügyi veszteség éri, hanem miután a rendezők jelezték, hogy készen állnak a széria fogadására, és ennek ellenére nem lez futam, úgy a szerződés szerint a FOM-nak kellett volna kötbért fizetni.
 
Ezek természetesen merev jogi szabályozások, és a jelek szerit az egyébként is jó kapcsolatokat ápoló felek meg tudtak egyezni, sőt a bahreini rendezők annyira megörültek, hogy a jövő évi versenynaptárban is helyet kaptak, hogy a teljes jogdíjat kifizették Bernie Ecclestone cégének. Ez a becslések szerint kb 25 millió font.
 
Ecclestone elégedett a kifizetéssel, és az Independentnek ez nyilatkozta: "Nem hiszem, hogy idén csökkenne a forgalom. Ez sima ügy, hiszen Bahrein fizetett. Én javasoltam, hogy visszafizetjük, de azt nyilatkozták, hogy nem szükséges. Így a bevétel és a haszon, többé kevésbé ugyan olyan lesz, mint 2010-ben."
 
Hogy Ecclestone mennyire gondolta komolyan a pénz visszafizetését, arról el lehetne polemizálni, egy azonban bizonyos, az F1 és a bahreini rendezők között jogi vita nélkül zárult le az ügy. 
 
A 2012-es Bahreini Nagydíjat többszöri módosítást követően áprilisban rendezik meg, bár az országban a feszültség továbbra sem szűnt meg, és egyes jelentések szerint további tüntetések és zavargások jellemzik az ország mindennapjait. A fehér lovag azonban optimista, és nagyon bízik abban, hogy jövőre nem kell elhalasztani, majd végleg törölni a futamot.
 
"Beszéltem a bahreiniekkel, és azt mondták, minden rendben lesz. Remélem igazuk lesz, nem miattunk, az ő érdekükben" – mondta Ecclestone, ezzel is jelezve, hogy jövőre nem szeretne egy ideihez hasonló szappanoperát, mert annak már valóban komoly következményei lennének.
 
A FOM vezér megerősítette, hogy Oroszország 2014-es csatlakozása után újabb helyszínek is bekerülhetnek a versenynaptárba, illetve pontosan fogalmazva visszatérő országokról van szó, ugyanis Dél-Afrika és Mexikó lehetnek a száguldó cirkusz következő állomásai.
 
"Oroszország után el szeretnék menni Dél-Afrikába, és Mexikóba is. Mind két ország tenni próbál valamit” – fogalmazott Ecclestone igen tömören az F1 terjeszkedésének további lépéseiről.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

f1 forma1 bernie ecclestone bahreini nagydíj f1 pénzügyek