2011. sze 22.

Button rövidítene a szingapúri versenytávon

írta: FormaNet
Button rövidítene a szingapúri versenytávon

A hétvégi Szingapúri Nagydíjjal elkezdődik az idei Formula-1-es szezon utolsó harmada, amikor a pilóták már csak Európán kívüli pályákon versenyeznek. A versenyzők és csapatok számára az újabb megmérettetés mellett az egyik legnagyobb kihívás Szingapúrban az akklimatizálódás, és nem csak az időjárási körülményekhez, a meleg és rendkívül párás éghajlathoz, hanem az időeltolódásból adódó életritmus megváltozáshoz is.

Az utcai pályáról megoszlanak a vélemények, de az nagyjából egyöntetű és általános vélemény a pilóták körében, hogy minden körülményt figyelembe véve ez egyik legnehezebb verseny következik.
 
A McLaren pilótája, Jenson Button szeretné, ha a Szingapúri Nagydíj versenytávolsága a jövőben lerövidülne, ahogy az Monacóban is történt. A monacói verseny 78 körrel mindössze 260 km, míg az összes többi nagydíjon, beleértve Szingapúrt is, közel 40 kilométerrel többet mennek a versenyzők, a versenytáv általában 300 kilométer.
 
Button úgy véli, hogy a pálya kihívásai, és a rendkívül kedvezőtlen éghajlat miatt ezen változtatni kellene, a pilóták igényeihez igazítva a versenytávot, mivel idő tekintetében itt jóval hosszabbak a futamok, mint bármelyik más versenypályán. A tavalyi Szingapúri Nagydíj majdnem olyan hosszú volt, mint amennyi idő a szabályokban rendelkezésre áll (2 óra), hiszen a futamot 1 óra 57 perc 52 másodpercnél intette le a kockás zászló.
 
"Ez egy nagyon kemény verseny, mert nagyon hosszú, a leghosszabb a versenynaptárában, mintegy két órán keresztül tart. Mentálisan nagyon fárasztó, mert alacsony a sebesség mint Monacóban, és közel vannak a korlátok, a pálya egyenetlen, göröngyös, ezért nagyon igénybe veszi a pilótákat. Nagyon, nagyon nehéz, minden verseny végére rettentően kimerülünk. Ez a futam véleményem szerint túl hosszú, szükséges lenne kissé megrövidíteni" –vélekedett Button a pályáról.
 
 
A brit pilóta hozzá tette, hogy az Európától távoli helyszín az akklimatizálódás miatt is különösen nehéz, és ezekben a napokban a pilóták leginkább erre koncentrálnak, de ezzel még meg tudnak küzdeni, ám a pálya egyenetlensége, a göröngyös felület ettől még adott, és ilyen aszfalton folyamatosan maximális koncentrációt igényel a versenyzés.
 
"Fizikailag képesek vagyunk felkészülni, de a pálya egyenetlenségét, a huplikat nem tudjuk kijavítani. A forró éghajlatra előre fel lehet készülni, én például idén Japánban voltam, ahol rendkívül párás volt az éghajlat, hasonlóan Szingapúrhoz."
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 jenson button szingapuri nagydíj versenytáv