2011. sze 25.

Hamilton a zűrös időmérő ellenére is elégedett

írta: FormaNet
Hamilton a zűrös időmérő ellenére is elégedett

Az idén ötödik kettős rajtelsőségét elkönyvelő Red Bull után a McLaren csapata volt a szombati nap legjobbja, még úgy is, hogy Lewis Hamiltonnak finoman szólva sem volt zökkenőmentes időmérője. A kvalifikáció első szakaszában szerelni kellett autóját , majd a Q2-ben egy defekt hátráltatta, míg a hajrában a problémás üzemanyagtöltő miatt csak egy gyorskört tudott megtenni, és a második helyről a negyedikre csúszott vissza. Ennek ellenére Hamilton nem érzi drámainak a helyzetét, mert biztos benne, hogy a versenyen előrébb jut majd.
 
 
Lewis Hamiltont még az ág is húzta a szombati időmérő edzésen, de  így is a két Ferrari előtt végzett, és a második sorból, csapattársa, Jenson Button mellől vághat neki a 61 körös éjszakai versenynek.
A brit pilóta zűrjei már a  kvalifikáció elején elkezdődtek: "Elég eseménydúsan alakult számomra az időmérő mindhárom szakasza. A Q1-ben a kerékvetők miatt megsérült a padlólemezem, de a szerelők fantasztikus munkát végeztek, és a második etapra helyrehozták az autómat" - kezdte Hamilton a szombati kvalifikációjának eseményeit ecsetelni.
 
Az időmérő középső szakaszában tehát minden gond nélkül folytatni tudta a munkát, ám utolsó gyorskörén, a harmadik szektorban autója jobb hátsó kereke defektet kapott, így végül csak nyolcadikként jutott tovább.
 
"Azt hiszem  a 10-es kanyarnál ráhajtottam a rázókőre, és a rendszer azonnal nyomáscsökkenést jelezett a guminál. Sok csavar lóg ki a kerékvetőkből, amivel egész hétvége alatt gondok voltak, így minden bizonnyal most is ez volt a probléma” - magyarázta a Q2-ben történteket a 26 esztendős brit, akinek kálváriája itt még mindig nem ért véget. Az utolsó tíz perc elején a két Ferrarival gyűlt meg a baja, előbb Felipe Massával kisebb összetűzésbe keveredett, a gyorskör megkezdése előtti helyezkedés közben, majd Fernando Alonso tartotta fel, így az egyetlen mért köre nem volt tökéletes.
 
"Megpróbáltam megelőzni, de ő (Felipe Massa) csak blokkolt, blokkolt és blokkolt, végül el tudtam menni mellette. A gyorsköröm nagyon jó volt, de beragadtam Fernando (Alonso) mögé, amikor egy másodpercre megközelítettem, így a második szektorban vesztettem egy kis időt" - folytatta Lewis, aki így is a második helyre elegendő kört rakott össze, igaz majdnem fél másodperccel maradt el Vettel legjobbjától, így ez a második hely még nem volt bebiztosítva, és egy körre még mindenképp jönnie kellett volna, a technika ördöge azonban közbeszólt. A benzintöltő rendszer hibája miatt ugyanis nem tudták időben megtankolni a kocsiját, így lecsúszott az utolsó lehetőségről, és ennek köszönhetően Button és Webber is beférkőzött elé.
 
"Megpróbáltuk feltölteni az autót, de gond volt a rendszerrel, így nem sikerült, az idő pedig egyre csak fogyott és végül nem tudtam még egyszer kihajtani. Előfordul az ilyesmi. A csapat minden tőle telhetőt megtett. Nem vagyunk olyan rossz helyzetben, hiszen akár az első sorban is végezhettünk volna. A tempónk megvolt hozzá, ezért szerintem a negyedik helynél csak előrébb juthatunk. Azt hiszem a versenyen most nem a rajt lesz a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy mennyire tudunk vigyázni a gumikra"- bizakodott Hamilton.

 
Ez utóbbi mondattal egyetért a csapattárs, Jenson Button is, de ettől függetlenül már a rajtnál szeretné legalább Webber helyét átvenni, amire jó esélye van, hiszen a pálya tiszta oldaláról rajtolhat.

"Az első kanyarig igen rövid az út, de szeretnék legalább másodikként érkezni az első fordulóhoz, hogy már a futam elején befoghassam Sebastiant. A harmadik rajthely azt is jelenti, hogy a pálya tiszta oldaláról indulhatok. A verseny a hátsó gumik kezeléséről fog szólni, és nagyon nehéz lesz, hiszen ez a leghosszabb futam a szezonban. Sok minden megtörténhet, de már nagyon várom"- nyilatkozta Button a kvalifikációt követően.  

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 mclaren szingapúr formula 1 lewis hamilton időmérő