2011. okt 09.

Button: Kicsit próbáltuk elfeledtetni az emlékeket

írta: FormaNet
Button: Kicsit próbáltuk elfeledtetni az emlékeket

A Japán Nagydíj győztese, Jenson Button szerint a mai verseny egyértelművé tette, hogy bár az egész éves dominancia már a szezon vége előtt négy versennyel Vettel győzelmét hozta, a végjátékra sikerült versenyképes autót építeniük, ami a jövő szempontjából mindenképpen bíztató.

A verseny igen szoros befutót hozott, hiszen Button után Fernando Alonso csupán 1.1 másodperccel ért célba, míg Vettel Alonsót 0.8 másodperccel követte.
 
"Ez komoly motivációt ad a csapatnak. Jó azt látni, hogy három különböző autó van három másodpercen belül, ami azt mutatja, hogy jelen pillanatban igen szoros a verseny az F1-ben” - vélekedett Button, akinek ez volt a wokingi alakulatnál az első olyan győzelme, melyet teljesen száraz körülmények között nyert meg.
A brit pilóta méltatta azokat az erőfeszítéseket, melyeket a csapat a fejlesztések érdekében tett.
 
"Azt kell mondanom, hogy köszönöm a csapatnak az elmúl versenyeken véghezvitt fejlesztéseket, melyek ma kifogástalanul működtek, csak gratulálhatok ezért nekik."
 
A 2009-es világbajnok természetesen gratulált Sebastian Vettelnek, aki ma a harmadik helyezéssel minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka lett.
 
„Azt gondolom, kell pár szót beszélnem Sebről is, arról a srácról, aki egész évben kiváló munkát végzett. Bármennyire is próbáltam, nem tudtam megközelíteni idén, ezért is gratulálok neki.”
 
Jenson Button különösen elégedett a mai győzelmével, hiszen őt Japánhoz különleges érzelmi szálak fűzik, és nem mellesleg a fél évvel ezelőtti katasztrófa után, nagy öröm számára, hogy japán rajongóit győzelemmel tudta megörvendeztetni.
 
"Ez a pálya mindannyiunk számára különleges. Szeretem ezt a helyet, és a győzelem a csodálatos japán közönség előtt nagyon sokat jelent számomra, és nagyon örülök annak, hogy egy jó show-t adhatunk a rajongóknak. A szurkolók rendkívüli támogatása elképesztő, mi pedig próbáltuk kicsit elfeledtetni velük az emlékeket” – nyilatkozta Jenson Button mai győztes versenye után.
 
 
A Japán Nagydíjon, ahogy az várható volt eldőlt az idei világbajnoki cím sorsa, de a hátralévő négy futamon sem fog az F1 népes rajongótábora unatkozni, hiszen a második helyért még nagyon komoly küzdelem várható, leginkább Button és Fernando Alonso között, és az mára már teljesen egyértelművé vált, hogy az két legendás alakulat, ha kissé megkésve is, de magára talált a szezon végére. 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
      
Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 japán nagydíj jenson button