2011. okt 28.

Ross Brawn: Nem akarjuk elveszíteni a történelmi versenyeket

írta: FormaNet
Ross Brawn: Nem akarjuk elveszíteni a történelmi versenyeket

A Formula-1 versenynaptárában néhány éve minden egyes szezonban akad egy új belépő az F1-es nagydíjaknak otthont adó létesítmények között. A csütörtöki sajtótájékoztatón többek között a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn is üdvözölte, hogy ezúttal India került be a király-kategória programjában, ugyanakkor most azon véleményének is hangot adott, hogy a Formula-1 történelmi helyszíneit fontos megőrizni.
 
Valencia, Szingapúr, Abu Dzabi, Dél-Korea és India, az utóbbi évek új belépői, miközben az ajtóban már sorakozik Austin, New Jersey és Oroszország, illetve terveket szövöget Mexikó, Argentína és Dél-Afrika is.
Mivel a versenynaptárat túl sokáig nem lehet már bővíteni (jelenleg egyébként is 20 futamban van maximalizálva), így elkerülhetetlen, hogy az új jelentkezők kiszorítsanak egy-egy hagyományos, akár legendás helyszínt.
 
Ross Brawn szerint a sportnak többet kellene tennie azért, hogy a történelmi versenypályák ne kerüljenek a „süllyesztőbe”.
 
"Nem akarjuk elveszíteni a fontos versenyeket, és mindannyian itt ülünk, fontos dolgokról vitatkozunk, de abban mindannyian egyetértünk, hogy nem akarjuk elveszíteni a történelmi helyszíneket. Ezek teszik vonzóvá a Formula-1-et olyan országok számára, mint például India, és ezáltal szeretnének bekerülni olyan gyűjteménybe, mint Monaco, Silverstone és Monza. Ha ezek a fontos történelmi versenyek eltűnnének, akkor azt hiszem a Formula-1 sem lenne többé annyira vonzó”  - vélekedett Ross Brawn, ennek ellenére támogatja USA visszatérését, és Oroszország érkezését is, hiszen a Mercedesnek mindkettő fontos piacot jelent.
 
"A Concorde egyezménynek vannak bizonyos rendelkezései, melyek szerint a csapatok beleegyezése kell ahhoz, további versenyek is bekerüljenek szériába, különösen vonatkozik ez az Európán kívüli futamokra. Az ésszerűség határain belül a csapatok igyekeznek vállalni ezeket az extra versenyeket, különösen akkor, ha olyan fontos helyszínekről van szó, mint például Oroszország, vagy például Észak-Amerika. Tehát támogatjuk ezeket a futamokat, és nagyszerű, hogy Bernie (Ecclestone) elérte őket.”

 
Az új jelentkezők, és a hagyományos versenypályák közti egyensúlyban valószínűleg úgy sem lehet segíteni, hogy 1-2 versennyel tovább növelni a nagydíjak számát, ugyanis Brawn szerint már a 20 futamos versenynaptár is komplikált lesz az alakulatok számára.
 
"A 20 futamos versenynaptárral kissé rezeg a léc a csapatok szempontjából, hiszen a következő évben többször lesz olyan, hogy egymást követik a versenyhétvégék, vagyis a munkatársaink elég hosszú ideig lesznek távol az otthonuktól. Majd meglátjuk, hogy a plusz versennyel hogyan tudunk megbírkózni.”
 
 
FormaNet, Varga Viktória

  

Szólj hozzá

mercedes f1 versenynaptár formula 1 ross brawn