2011. okt 30.

Vettel Grand Slam győzelmet aratott az első Indiai Nagydíjon

írta: FormaNet
Vettel Grand Slam győzelmet aratott az első Indiai Nagydíjon

Sebastian Vettel rajt-cél győzelmet aratott, és a verseny leggyorsabb körét is megfutotta az első Indiai Nagydíjon. A dobogón mindhárom top csapat képviseltette magát, Jenson Button a második helyen ért célba, a dobogó legalsó fokára pedig Fernando Alonso állhatott fel.

 
 
 
 
 
 
Egyperces néma csenddel kezdődött a Formula-1 történelmének első Indiai Nagydíja. A versenyzők és csapatok Dan Wheldon és Marco Simoncelli emléke előtt tisztelegtek, mielőtt felsorakoztak a rajtrácsra.
 
 
Az időmérőhöz képest kissé átalakult a rajtrács, hiszen öt versenyző is büntetéssel kezdhette meg a 60 körös futamot. Legnagyobb érvágás Lewis Hamilton 3 rajthelyes büntetése volt, hiszen a brit a második helyet szerezte meg a szombati kvalifikáción, de csak az ötödik helyről kezdhette meg versenyét.
 
 
 
 
 
A rajtnál Sebastian Vettel könnyedén megőrizte első helyét, közben Button kihasználta, hogy Fernando Alonso kissé kiszélesítette az első kanyart, és előbb a Ferrarin, majd a második helyről rajtoló Mark Webberen is áthámozta magát. Mögöttük Fernando Alonso, Felipe Massa, Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Michael Schumacher, Adrian Sutil és Bruno Senna volt az első tíz sorrendje.
 
A hátsó régióban volt egy kis tülekedés, ami után több autó is gyors szervizelésre szorult, többek között Jarno Trulli, Rubens Barrichello is, de ők folytatni tudták a versenyt, míg például Timo Glock és Kobajasi Kamui máris kiesett a játékból. A Sauber japán versenyzőjét valaki meglökte, és éppen Glock autója elé forgott be, aki már nem tudta kikerülni.
 
Az első körökben Webber próbálta visszavenni második helyét mclarenes riválisától, illetve az utolsó pontszerző helyekért a Toro Rosso versenyzői indítottak támadást, és előbb Alguersuari, majd Buemi is megelőzte a Renault brazilját, akinek autójában elromlott a KERS, így nem tudta maga mögött tartani támadóit. A kis bikák tovább folytatták menetelésüket, és hamarosan már a kilencedik helyen autózó Sutilt is letudták. Bueminek azonban a 26. körben véget ért ígéretes versenye, miután autója füstölni kezdett, mint ahogy nem sokkal előtte Pastor Maldonadónak szintén műszaki hiba miatt kellett leparkolnia Williamsét.
 
A középmezőnyből többen is gyorsan megszabadultak a kemény Pirelliktől, a nagyok közül pedig elsőként Alonso, Webber és Hamilton látogatta meg szerelőit, a 16. kör végén.
A boxlátogatások után visszaállt az eredeti sorrend, a futam elején Massáról leszakadó Hamilton azonban közelebb férkőzött, sőt a brazil kissé megcsúszott, így Hamilton támadási pozícióba került, és a két versenyző most sem úszta meg baleset nélkül az összecsapást.
A 24. körben Hamilton belső íven előzte a Ferrarit, és amikor már mellette volt, Massa ráhúzta a kormányt, így a McLaren orrkúpcserére kényszerült, és a kilencedik helyre esett vissza.
Massa megtartotta ötödik helyét, de a versenybíróság boxutcaáthajtásos büntetéssel szankcionálta manőverét, aminek letöltése után a hetedik helyre, majd egy kerékcserét követően a 11-re csúszott vissza. Felzárkózni azonban már nem volt ideje, ugyanis a szombati időmérőhöz hasonlóan ismét eltalálta az egyik magasított rázókövet, csak most a kocsi bal oldala kapott egy ütést. A ferrari bal első futóműve eltört, így Felipe ötödikként csatlakozott a kiesők sorához.
 
Az élen a 37. kör végén Webber kezdte meg második-, és egyben utolsó kerékcseréjét, míg az őt követő Alonso két körrel tovább maradt kint, és a boxkiállást követően a Red Bull elé érkezett vissza. A két élmenő, Button és Vettel a 46-47. körben váltotta le használt abroncsai, ami után a McLarenes közelebb került az idei bajnokhoz, míg a  hatodik helyen autózó Schumacher egy elnyújtott kerékcsere taktikának köszönhetően megelőzte csapattársát.
 
A boxkiállások után a pontszerzők sorrendje a következőképp alakult:  Vettel, Button, Alonso, Webber, Schumacher, Rosberg, Hamilton, Alguersuari, Sutil. 
 
A leintésig már nem történt változás, Sebastian Vettel még az utolsó körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így mesterhármassal ünnepelhette győzelmét. Jenson Button ugyan a második kerékcseréjét követően jelentősen lefaragott hátrányából, ám támadási pozícióba nem került, így maradt a második helyen. Webber is próbált közelebb kerülni a harmadik helyen autózó Alonsóhoz, végül az összecsapás itt is elmaradt. 

 
Az Indiai Nagydíj eredménye: 
 
 Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel - 1:27.249
 
FormaNet, Varga Viktória
 
 

  

Szólj hozzá

f1 formula 1 red bull sebastian vettel indiai nagydíj