2011. okt 31.

Csapatfőnökeik szerint Massa és Hamilton békülését nem kell erőltetni

írta: FormaNet
Csapatfőnökeik szerint Massa és Hamilton békülését nem kell erőltetni

Stefano Domenicali és Martin Whitmarsh is egyetért abban, hogy Massának és Hamiltonnak előbb utóbb rendeznie kell egymással a problémákat, ám véleményük szerint ez csakis a két versenyző dolga, és mivel idén már igen sok konfliktusuk volt a versenypályán, ezért mindkét csapatfőnök úgy véli, hogy a megoldás egyik kulcsa az idő lehet.
 
Az Indiai Nagydíjon történt ütközés Felipe Massa és Lewis Hamilton között már a sokadik vitatott incidens volt ebben a szezonban. Indiában éppen Massa volt a hunyó, amiért meg is kapta áthajtásos büntetését. A duó egyre hosszabb lajstroma már ösztönös félelemre adhat okot nem csak a szurkolóknak, de a csapatnak is, hogy ha ez így megy tovább, egyszer csak elszabadul a pokol, ám a két csapatvezető, Martin Whitmarsh és Stefano Domenicali szerint nem kell azért akkora ügyet csinálni a dologból, és nem szükséges közbeavatkozni, majd a két pilóta lerendezi egymással az ügyeit.
 
Whitmarsh a következőket mondta a két versenyző afférjáról: "Még fiatal versenyzők, de már nem annyira. Mindketten férfiak. Muszáj saját maguknak megoldani a problémát. Sokkal jobb, amikor olyan a helyzet, hogy éppen nem vonzzák egymást mágnesként, és jobb lenne, ha nem lennének ezek az incidensek. Már tárgyaltam is erről a Ferrarival, de azt hiszem a lépéseket kettőjüknek kell megtenni. Ez az idő még nem jött el. Ha most megrendeznénk, hogy ők ketten kezet fogjanak, akkor készülne róla egy csomó kép, amin persze mindenki jót nevetne. Ezt egymás között kell elrendezniük. Mindkettőjükben van egy bizonyos mértékű tisztelet a másik iránt, de ez az az év, amikor már túlságosan gyakran ütköztek. Szerintem Felipe hatalmas nyomás alatt van a csapat miatt, és talán ez okozza ezeket a reakciókat. Az igazság az, hogy Jenson pillanatnyi teljesítménye miatt Lewis is érezheti ezt a nyomást a vállán. Mindketten fiatalok, gyors versenyzők, és remélhetőleg még sokáig a Formula-1 csillagai lesznek. Még sok évig fognak egymás ellen harcolni, így muszáj rendezniük a dolgaikat. Egy megrendezett kötelező kézfogást? Ezt nem akarhatjuk, ha csak nem akarunk belőlük bohócot csinálni. Ezt nekik kell megoldaniuk.”

 
Domenicali hozzátette: "Le tudnánk ülni, és kártyázhatnánk egyet, de ez nem oldja meg a problémát. Véleményem szerint az egyik dolog ami fontos lenne, hogy meggyőződjünk arról, hogy a versenybíróság mindig összefüggéseiben közelítse meg a pályán történteket. Sok vita folyik erről. Nem tudjuk elkerülni azt a tényt, hogy nagyon sok összezörrenés történt köztük a pályán. De nem nagyíthatjuk fel a problémát, hiszen akkor mindig ott lenne a fejükben, ami nem jó. Úgy lehet megoldani, ahogy az imént említettem, és persze egy kis idővel."
 
Arra a kérdésre, hogy Hamilton valóban megpróbálta-e rendezni az ügyet Massával az indiai verseny előtt azzal, hogy átölelte a brazilt és sok szerencsét kívánt neki, Domenicali emlékeztetett arra, hogy a feraris már Szingapúrban is próbált beszélni brit társával.
"Felipe már Szingapúrban odament hozzá, de Lewis akkor úgy döntött, más dolga van. Felipe megmutatta, hogy beszélni akar vele. Ez tény. Muszáj lesz megoldaniuk ezt a problémát, mert így senkinek nem jó."
 
 
FormaNet, Varga Viktória

  

Szólj hozzá

f1 baleset hamilton massa formula 1 martin whitmarsh indiai nagydíj stefano domenicali