2011. nov 12.

A paddockban is egyre többen várják Räikkönen leszerződtetését

írta: FormaNet
A paddockban is egyre többen várják Räikkönen leszerződtetését

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh nagyon szeretné, ha Sir Frank Williams által Kimi Räikkönen újra a mezőny tagja lenne.

Abu Dzabi Nagydíj hétvégéjén már az F1-es paddockban is folyamatos témát szolgáltat Räikkönen esetleges visszatérése, ami elsősorban annak köszönhető, hogy immár maga Sir Frank Williams is beszélt a tárgyalások valódiságáról.
 
A legtöbb csapat, és versenyző úgy véli, a finn klasszis érkezése jót tenne nem csak a Williamsnek, de az egész szériának. Így gondolja ezt a McLaren csapatvezetője, Martin Whitmarsh is, aki jól tudja mire képes Kimi, hiszen 2002-2006-ig a wokingiak csapatát erősítette, és mindeközben kilenc futamgyőzelemmel ajándékozta meg a csapatot. Whitmarsh 2009-ben közel került ahhoz, hogy Lewis Hamilton mellé leszerződtesse a Ferraritól távozó 2007-es világbajnokot, ám végül Jenson Button lett a befutó.
 
Jelenleg a Williams sem teljesítményben, sem anyagilag nem áll azon a szinten, hogy könnyedén megkaparintsa a 32 esztendős finn versenyzőt, ehhez Katarból várnak némi segítséget.
Whitmarsh mindenesetre reméli, hogy összejön az üzlet, mert véleménye szerint nagy izgalmakat hozna az F1-be, persze abban az esetben, ha Kimi is éhes a sikerre.
 
„Meg kell próbálni leszerződtetni! Mindannyian tudjuk, hogy Kimi mennyire gyors, és azt hiszem, hogy az emberek olykor alábecsülik az intelligenciáját. Remélem, hogy éhes a sikerekre, mert abban biztos vagyok, hogy a képességeiből semmit sem veszített, és ez nagyon izgalmas lenne számunkra. Ezért is gondolom azt, hogy (visszatérése) fantasztikus lenne a Forma-1 számára. Általában nem szoktam tanácsokat osztogatni Sir Franknak, hogy kit kellene leszerződtetnie, de azt hiszem, nagyon izgalmas lenne, ha őt (Kimit) választaná.”
 
Kimi másik ex munkaadója, a Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali is egyetértett a brit szakemberrel, és véleménye szerint ez hatalmas motivációt jelentene a Williamsnek.
„A Williams nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy lehetősége van Kimit leszerződtetni. Ő egy fantasztikus srác, és biztos vagyok benne, hogy növelné a csapat motivációját, mindemellett persze a show-nak is jót tenne” - vélekedett Domenicali.
 
 
Sir Frank Williams egyelőre továbbra is sem tud konkrétumokkal szolgálni a jövő évi pilótafelállást illetően.
 
„Még nem tisztázódott, a 2012-es pilótafelállásunk. Abban biztos vagyok, hogy az egyik autóban Pastor (Maldonado) ülhet, Rubens talán a másikban. Még nem vagyunk biztosak benne, néhány dolgot tisztázni akarunk, mielőtt még beszélnénk vele” – mondta Williams, aki azt sem tartotta kizártnak, hogy a csapat tartalékpilótája, az idei GP3-as bajnok, Valteri Bottas lesz a befutó. Ez elsősorban attól függ, hogy az ifjú tehetség el tudja-e kápráztatni a csapatot.
„Attól függ milyen gyors lesz. Nem tudok még eleget róla” – mondta a csapatvezető.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

f1 williams forma1 kimi raikkönen domenicali maldonado martin whitmars abu dzabi nagydíj valteri bottas