2011. nov 13.

Hamilton idei harmadik futamgyőzelmét ünnepelhette Abu Dzabiban

írta: FormaNet
Hamilton idei harmadik futamgyőzelmét ünnepelhette Abu Dzabiban

Lewis Hamilton magabiztos győzelmet aratott Abu Dzabiban, miután az élről induló Sebastian Vettel idén először kiesett a versenyből. Második helyen Fernando Alonso szelte át a célvonalat, a dobogó legalsó fokára pedig Jenson Button állhatott fel.
 

Sebastian Vettel ugyan könnyedén elment a rajtnál, ám az első kanyar után jobb hátsó defekt miatt a füvön találta magát, így Lewis Hamilton vette át a vezetést. Mögöttük  Jenson Button rövid ideig tartotta pozícióját, ám az ötödik helyről rajtoló Fernando Alonso már az első körben sikeres támadást indított a második helyért. Hátrébb Felipe Massa egyet előrelépett Vettel kiesésével, így ötödikként folytatta versenyét, mögötte pedig a két Mercedes csapott össze. A hetedik rajthelyről induló Rosberg kissé lecsúszott, így szabad utat engedett csapattársának, Michael Schumachernek, de az ifjabbik német hamarosan visszatámadott, és újra a hétszeres bajnok elé került. Az utolsó három pontszerző helyen Adrian Sutil, Paul di Resta, és a 13. rajtkockából induló Sebastien Buemi autózott.
 
Közben Vettel visszagurult a bokszba, de a szerelők már nem tudták orvosolni a problémát, így idén először a német nem tudta befejezni a futamot.
 
Néhány kör után Hamilton tisztes távolságra került ferraris üldözőjétől, Alonso nagyjából 2.6 tizedmásodpercre követte az élen autózó brit riválist, mögöttük Button és Webber is leszakadt, illetve a további pontszerző helyeken szintén elszakadtak egymástól a versenyzők. Egyedül a 9-10. helyen alakult ki egy kis adok-kapok Di Resta és Buemi között, melyből végül a Toro Rosso pilótája jött ki győztesen, és a kilencedik helyig zárkózott fel. A svájci menetelése azonban a 21. körben megszakadt, miután felfüggesztés probléma miatt kiállni kényszerült.
 
Az első kerékcserék előtt a  KERS problémával küszködő Buttont harmadik helye került veszélybe, és Webber a DRS zóna végén egy pillanatra megelőzte, de a sikánban már újra Button fordult el előrébb.
A 16. körben az élbolyból Felipe Massa állt ki elsőként új Pirellikért, majd egy körrel később az első három helyezett, Hamilton, Alonso és Button egyszerre látogatták meg szerelőiket, ami után a sorrend nem változott. Webber még egy körrel tovább maradt kint, ám taktikájából nem tudott profitálni, ugyanis a kerékcsere 9.4 másodpercig tartott, így még Massa is megelőzte. Az ausztrál a 30. körben próbálta helyrehozni a bokszutca-bakit, de a lekörözöttek belepiszkítottak, a Ferrarival folytatott csatájába. Főleg Pastor Maldonado, aki ezen a hétvégén nem nagyon ismerte fel a kék zászlót, így a versenybíróság meg is ajándékozta egy bokszutca-áthajtással. Bruno Senna és Jaime Alguersuari ugyanezen okból szintén büntetést kapott.
A forgalom miatt végül Webber nem tudott sikeres támadást indítani a negyedik helyért, így a 34. körben kihívták friss szett lágy gumikért, amivel megkezdte a harcot az eggyel kevesebb kiállással taktikázó, ám közepes keveréken futó Button ellen, és harmadik kiállása előtt felzárkózott a harmadik helyre.
A futamot vezető Hamilton a 41. körben tudta le második, és egyben utolsó kiállását, míg a Ferrari egy elnyújtott taktikával próbálta megfognai a McLarent, és Alonso csak a 44. körben váltott közepes gumikra, de így is csak a második helyre tért vissza. Legkésőbb Rosberg látogatta meg csapatát, ezt követően az első tíz sorrendje a következőképp alakult:
Hamilton, Alonso, Webber, Button, Massa, Rosberg, Schumacher, Sutil, Di Resta, Kobajasi.
 
A red bullos a lágy gumikon mindenkinél jobb tempót diktál, és mivel Massa még egy kicsúszás miatt is időt veszített, ezért utolsó körös harmadik kiállása után könnyedén visszavette negyedik helyét a ferraristól.
 
A hajrában nem maradt már sok izgalom, hiszen idei harmadik futamgyőzelme felé száguldó Hamilton majdnem nyolc másodperces előnyt autózott ki üldözője előtt, és Button szintén nem volt veszélyes Alonso második helyére. Negyedik-ötödik helyen Webber-Massa páros érkezett, rajtuk kívűl még a két Mercedes és a két Force India, valamint a sauberes Kobajasi Kamui örülhetett pontszerző helyeknek.
Az 55 körös futamnak összesen négy kiesője volt: Vettelen és Buemin kívül Jerome d’Ambrosio és Daniel Ricciardo adta fel idő előtt a versenyt.
 
A verseny leggyorsabb körét Mark Webber futotta meg: 1:42.612

 

Abu Dzabi Nagydíj végeredménye: 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

verseny f1 mclaren formula 1 lewis hamilton abu dzabi