Az időmérők királyai - Top10
Egy versenyző gyorsaságát többek között az időmérőkön nyújtott egy körös teljesítményével lehet mérni, még úgy is, ha a futamon végül nem sikerül győzelemre váltani egy-egy pole-t. Sebastian Vettel idei dominanciája a kvalifikációkon is megnyilvánult olyannyira, hogy a szezonzáró előtti versenyhétvégén beérte a rekordert, Nigel Mansellt, aki 1992-ben 14-szer rajtolhatott a legelőkelőbb helyről. A legifjabb kétszeres bajnok ráadásul eddigi 29 pole-jával már a hatodik helyig tornázta fel magát az örökranglistán, az ötszörös világbajnok, Juan Manuel Fangio mellé. Sebastian fantasztikus idei kvalifikációs teljesítményén felbuzdulva, az autosport.com felsorakoztatta a széria időmérő-történelmének legsikeresebb versenyzőit.
A top10-es statisztikai lista nem a rajtelsőségek számát, hanem az arányokat veszi figyelembe, annak tükrében, hogy az egyes versenyzők mennyi időmérőn vettek részt a király-kategóriában, és ebből hányszor bizonyultak a mezőny legjobbjának. A százalékos arányok a legtöbb esetben kerekítve vannak felfelé avagy lefelé, továbbá a számításokban nem szerepelnek az 1950-1960 közötti indianapolisi versenyek.
10. Damon Hill (16.4 %)1992-es debütálását követően (amikor két versenyhétvégén a gyenge, Judd motorral hajtott Brabhammel a rajtrács legvégére kvalifikálta magát), 1993 és 1996 között Damon Hill lett az egyik leghatékonyabb vezető az időmérőkön. Ezen a listán olyan nevek elé került 10-ként, mint Jochen Rindt és Alain Prost.
A Williams versenyzőjeként első pole pozícióját 1993-ban a Francia Nagydíjon (Magny-Cours) szerezte meg, és még ugyanebben az évben, Estorilban érkezett a második kvalifikációs siker. Következő évben további két rajtelsőséget könyvelhetett el Franciaországban és Nagy-Britanniában, majd 1995-ben és 1996-ban összesen 16-szor bizonyult az időmérő edzések legjobbjának. Világbajnoki idényében, 1996-ban kilenc alkalommal indulhatott az élről, ám a vb cím-, és a williamses búcsú után, 1997-1999-ig többé nem sikerült gyarapítania pole pozícióinak számát. Mindemellett 1997-ben Magyarországon egy harmadik-, illetve Jerezben egy negyedik rajthellyel azért még az Arrowsszal bebizonyította, hogy gyengébb kocsiban is tud remek eredmény produkálni.
9. Jackie Stewart (17 %)Jackie Stweart 100 időmérő edzésén összesen 17 alkalommal volt a mezőny legjobbja, mi több, a versenyeken még inkább ki tudta hozni autójából a maximumot, amit 27 százalékos győzelmi aránya bizonyít. Professzionalizmusa révén kétség kívül a Formula-1 történelmének egyik leggyorsabb versenyzője volt. 17 rajtelsőségét 1969 és 1973 között gyűjtötte be, ezek közül a leghíresebb az 1970-es kyalami edzés volt, amikor a March 701-ben ülve, a márka legelső F1-es futamán megszerezte a pole pozíciót. Ez volt az első a három közül, melyet ebben a szezonban egy olyan autóval sikerült elérnie, ami messze nem a mezőny legjobb csomagjával rendelkezett, sőt különösen lenyűgöző, hogy az egyiket éppen a legendásan nehéz és veszélyes versenypályán, Spa-Francorchampson gyűjtötte be.
8. Lewis Hamilton (22 %)Lewis Hamilton F1-es pályafutásának első két évében 13 pole pozícióval betonozta be magának a mezőny (egy körön) leggyorsabb versenyzője címet. A következő három szezon - előbb a Brawn GP, majd a Red Bullok gyorsabb versenyautóinak köszönhetően - már jelentősen karcsúbbra sikeredett. Az elmúlt három idényben (beleértve ezt a szezont is) további hat pole-lal gyarapította statisztikáját: négyet 2009-ben, egyet a 2010-es kanadai, egyet pedig az idei koreai versenyhétvégén. Ebben az évben egyedül ő volt az, aki meg tudta törni a Red Bull kvalifikációs menetelését, és ha az autó is úgy akarja, akkor minden bizonnyal ezek a statisztikai mutatók tovább emelkednek majd a jövőben.
7. Michael Schumacher (23,8 %)Michael Schumacher nem kifejezetten az az edzésmenőnek titulált versenyző, hiszen gyakran megelégedett az időmérőkön a másod-, vagy harmadhegedűs szereppel, és meghagyta riválisainak a pole pozíciót. Ettől függetlenül a hétszeres bajnok 68 rajtelsőségével a statisztika legelőkelőbb helyét foglalja el, ami egyértelműen kiemelkedő eredmény. Schumi 2006-ban vette át az addigi rekordertől, Ayrton Sennától a stafétabotot, és a sors iróniája, hogy legelső pole-ját Senna halála után, az 1994-es Monacói Nagydíjon szerezte meg, de addigra már öt futamgyőzelmet zsebelt be. Az 1994-es és 1995-ös évben 10 rajtelsőséget szerzett úgy, hogy nem mindig a legjobb autó volt az övé, hiszen a Williamsek gyakran gyorsabbak voltak. A következő idénye a Ferrari F310-es konstrukciójával elég nehézkesen alakult, de itt elkezdődött egy csodálatos korszak, és a Scuderiánál, a 2006-os Francia Nagydíjjal bezárólag további 58 pole-t szerzett. Hogy lesz-e ennek még folytatása, azt csakis az idő fogja megmondani.
6. Stirling Moss (24 %)Juan Manuel Fangio visszavonulását követően, 1958-tól kezdődött Stirling Moss F1-es karrierjének csúcsa, és egészen 1962-ig őt tartották a széria leggyorsabb pilótájának. Persze ez nem azt jelenti, hogy Fangio idejében labdába sem rúgott az időmérőkön, hiszen először 1955-ben a Brit Nagydíjon éppen argentin csapattársát (a Mercedesnél) győzte le nem csak az edzésen, de végül a futamon is. Következő évi Brit Nagydíjon már a Maseratival szintén Fangio előtt végzett az időmérőn, bár a futamot ez esetben az akkor már Ferrariban ülő argentin nyerte. 1957-ben még egy maseratis rajtelsőség következett, és még ugyanebben az évben a Vanwall nyitotta meg a „zsilipeket”. A csapattal összességében négyszer rajtolhatott az élről. 1959-ben Moss már a Cooperrel a mezőny leggyorsabb versenyzője volt, hiszen (az indianapolisi versenyt nem számítva) a szezon kilenc időmérő edzésén négyszer nem talált legyőzőre. Következő évben még egy pole-t szerzett a csapatnak, majd Lotusra váltott, és a Lotus 18-cal további négy időmérőn megfutott leggyorsabb kört jegyzett. Utolsó rajtelsőségét az 1961-es Monacói Nagydíj hétvégéjén szerezte meg, nem sokkal goodwoodi balesete előtt, ami kettétörte versenyzői pályafutását.
5. Sebastian Vettel (35 %)A kétszeres világbajnok élete első F1-es pole pozícióját egy Toro Rossóval szerezte meg a 2008-as esős monzai időmérő edzésen. Ez volt Vettel 22. kvalifikáció szereplése a király-kategóriában, majd az ezt követő (eddigi) 58 nagydíján pedig további 28 első rajtkockát zsebelt be, ami közel ötven százalékos arány. Igaz, hogy mindezt az egyik legjobb autóban, a Red Bullban érte el, de amíg 2009-től egészen idáig Vettel 27-szer volt a kvalifikációk legjobbja, addig csapattársa, Mark Webber mindössze kilenc alkalommal. Ez kétség kívül bizonyítja a 24 esztendős német pilóta fantasztikus sebességét. Hihetetlen képességekkel a Q3-ban mindig elő tud húzni valami pluszt a kocsijából, és 29 pole-jával, pimaszul fiatalon már beérte az örökranglista hatodik helyén álló Fangiót. Már csak Nigel Mansell, Alain Prost, Jim Clark, Ayrton Senna és Michael Schumacher maradt előtte.
4. Ayrton Senna (40%)A kvalifikációk mestereként emlegetett brazil legenda egy körös hihetetlen teljesítményével új mércét állított fel a Formula-1-ben, és ha karrierje nem ér véget azon a bizonyos tragikus imolai hétvégén, valószínűleg most is ő tartaná a rekordot.
Az első pole, a híres 1985-ös Portugál Nagydíjon jött, melyet a Lotus 97T-ben ülve, a másnapi esős futamon győzelemre váltott. A Lotusnál töltött három éve alatt összességében 16-szor kezdhette meg első helyről versenyét, és a már leszállóágban lévő csapattal olyan alakulatokkal vette fel a versenyt, mint a Williams és a McLaren. (Nem mellesleg a Lotus Sennával ünnepelhette utolsó F1-es győzelmét.)
Első mclarenes idényében (1988) a Honda motorral hajtott MP4/4-gyel 13 rajtelsőséget szerzett, ami már csak azért is külön figyelemreméltó, mert csapattársa, az akkor már kétszeres világbajnok, Alain Prost ezzel szemben kétszer indulhatott az élről. A következő évben ugyanez megismétlődött, vagyis Senna 13:2 arányban nyerte a házon belüli kvalifikációs csatát. A következő három mclarenes idényében további 20 pole-t gyűjtött, rövid, mindössze a harmadik nagydíjig tartó, tragikus véget érő williamses szezonjában pedig mindhárom kvalifikáción dominált egy olyan autóval, melynek aerodinamikai tulajdonságaival adódott némi probléma.
3. Alberto Ascari (44 %)Igaz, hogy a Ferrari legelső pole pozíciója és futamgyőzelme José-Froilan Gonzalez nevéhez fűződik, ennek ellenére Ascari volt a Scuderia legelső meghatározó versenyzője, leginkább 1952-ben és 1953-ban. Mindkét szezonban mindössze három-három alkalommal fordul elő, hogy nem ő rajtolhatott el az élről. Ferrarinál töltött négy éve alatt az edzéseken összesen 13-szor bizonyult a mezőny leggyorsabb pilótájának, majd ezt követően a Lanciával még egyetlen egy pole-t tudott szerezni az 1954-es szezonzáró Spanyol Nagydíjon. A következő F1-es idénye nem indult zökkenőmentesen, hiszen az első két nagydíjon, Argentínában és Monacóban is a második rajtkockát kaparintotta meg, de mindkétszer kiesett. Május 26-án pedig jött a végzetes monzai teszt, melyen életét vesztette.
2. Jim Clark (46 %)Ayrton Senna érkezéséig Jim Clark tartotta a rajtelsőségek rekordját. A Lotusban versenyző skót 1962-től egészen 1968-ban bekövetkezett halálos balesetéig összesen 33 pole-t szerzett a szériában. Nem mellesleg a versenyeken is olyan hihetetlen tempót diktált, hogy többnyire csak a hátát nézték a riválisok, sőt az egy szezonon belüli élen töltött körök százalékos arányainak rekordját mai napig ő tartja, 71.47 százalékkal. (Az abszolút rekorder Sebastian Vettel aránya jelenleg 69.95%) Clark kétség kívül az időmérő edzések mestere volt, 72 nagydíjának közel a felét az élről kezdhette meg, mindemellett a 32 dobogós helyezése közül, 25 futamgyőzelem volt.
1. Juan Manuel Fangio (57%)Bár az argentin legendát a Formula-1 es világbajnokság legelső versenyén, 1950-ben Silverstone-ban az Alfa Romeo pilótái, Giuseppe Farina és Luigi Fagioli legyőzték az időmérőn, ám Fangio csakhamar kivívta magának a korai évek leggyorsabb versenyzője címet. 51 időmérőjének több mint felét (29) nyerte meg, és ezt arányt nem valószínű, hogy bárki a jövőben háttérbe szorítaná. (Mindemellett 51 versenyéből 24-szer diadalmaskodott, ami szintén a legjobb nyerési arány)
Sikerei minden bizonnyal még ennél is nagyobbak lettek volna, ha a Maserati az ’50-es évek elején ( az F2-es időkben, 1952-1953-ban) harcban lett volna a Ferrarikkal, de még ezekben az időkben is képes volt gyarapítani listáját. 1952-ben az Olasz Nagydíjon nyaksérülést szenvedett, de miután felépült, a következő idényben a belga és a svájci versenyhétvégén is megszerezte a rajtelsőséget.
Ekkor már 10 pole-nál járt, az igazi sikersorozata ezután következett: 1954-1958-ig nem kevesebb, mint 19 legjobb időt ért el a kvalifikációkon, a Maserati, a Mercedes és a Ferrari versenyautóival. Utolsó előtti versenyén, az 1958-as Argentin Nagydíjon még gondoskodott arról, hogy hazai közönsége előtt övé legyen a legelőkelőbb rajthely.
FormaNet, Varga Viktória
