2011. nov 27.

A Renault csak középtávú szerződés esetén számít Kubicára

írta: FormaNet
A Renault csak középtávú szerződés esetén számít Kubicára

Az idei szezon utolsó futama előtt a pilótaülések nagy része már gazdát talált, de van még néhány hely, ami  izgalmasan alakíthatja az év végi pilótapiacot. Nincs még döntés a Toro Rossónál, a Force Indiánál, a Williamsnél és a Renault-nál sem. Kimi Räikkönen visszatérésével kapcsolatban egyre ellentmondásosabb hírek kelnek szárnyra, közben több versenyző sorsa is bizonytalan, az ajtón pedig kopogtat Nico Hülkenberg, Romain Grosjean, és még néhány tehetséges ifjú, hogy bebocsájtást nyerjen a száguldó cirkusz porondjára. Az elmúlt napokban egyedül Robert Kubica körüli bizonytalanságoknak lett vége, a csapat azonban nehéz döntés előtt áll, ugyanis óriási a tumultus a Renault háza táján. 

Eddig úgy tűnt, az idei évben nem lesz nagy felhajtás a pilótapiacon, ám Räikkönen visszatérésének bizonytalansága, és Robert Kubica bejelentése (mely szerint nem tudja vállalni a szezonkezdést az elhúzódó rehabilitációja miatt) kissé felkavarta az álló vizet.
Kubica bejelentését mellesleg némi vihar is követte, mert a menedzsere, Daniele Morelli szerint a csapatnál kissé félreértelmezték a dolgokat. A Renault-nál már hetekkel a Brazil Nagydíj előtt elmondták, hogy visszavárják a lengyelt, akár még úgy is, ha nem tudja elkezdeni a szezont, és csak év közben csatlakozik. Ehhez természetesen a pilótapáros másik tagjának szerződésébe (Petrov helye szinte egészen biztos a szponzoroknak is köszönhetően) egy ilyen jellegű záradékot is bele kell fogalmazni.
 
A Brazil Nagydíj hétvégéjén a csapatfőnök, Eric Boullier elmondta, két héten belül eldöntik, jövőre ki lesz az a versenyző, aki 2012-ben már Lotus színekben felállhat a rajtrácsra Ausztráliában.
 
Boullier szerint több lehetőségük is van, a kalapban bele került Bruno Senna, Romain Grosjean, Adrian Sutil, sőt Kimi Räikkönen és Heikki Kovalainen is.
 
"Hosszasan tárgyaltunk a különféle forgatókönyvekről, hisz volt rá időnk miközben a Robertel kapcsolatos híreket vártuk, most pedig dönteni kell. Különböző stratégiáink vannak, különféle pilótákkal. Már csak napok kérdése, akár ezen a héten, vagy maximum a jövő héten” –mondta a Renault csapatfőnöke.
 
Boulliert arról is faggatták, hogy Kimi Räikkönen valóban lehetséges jelöltként van-e a csapat látókörében, miután úgy tűnik, a Williamsszel nem sikerül megállapodnia. Erre a szakember így válaszolt: „Kimi is egy lehetséges forgatókönyv…igen, ha ő is akarja. Hosszú ez a lista, és van még néhány pilóta, akiknek most máshol van szerződésük, de azokon belül van egy záradék, ami alapján átszerződhetnének. Tehát elég hosszú a lista."
 
Boullier elmondta, hogy a Williams veteránja, az egyre bizonyosabban távozni kényszerülő Rubens Barrichello is megkereste őket, de a 19. szezonját a mai napon lezáró brazil pilótát semmi jóval sem kecsegtették.
 
Igaz, hogy oda jött hozzánk, és néhány e-mailt is váltottunk, érdeklődött, miközben még nem tudta mit csinál a Williamsnél. Mondtam neki, hogy nincs a listánk elején, így erre ne nagyon számítson.”
 
A csapatfőnök külön kitért Robert Kubicára, és elmondta, rövidesen tárgyalóasztalhoz ülnek a lengyel menedzserével, és megvitatják a pilóta jövőjét, mert a csapat természetesen hosszú távú elkötelezettségben gondolkodik a lábadozó Kubicával kapcsolatban. Boullier egyértelművé tette, hogy csak abban az esetben biztosítanak Robert számára tesztlehetőséget, ha garanciát kapnak arra vonatkozóan, hogy rövid időn belül nem fogja elhagyni az alakulatot. Boullier ezzel arra a találgatásra célzott, miszerint a lengyelnek 2013-tól a Ferrarinál is pilótaülést ajánlottak.
 
 
„Fontos megérteni, hogy ha visszatér, akkor Robertnek középtávú elkötelezettséget kell vállalnia. Nem hozhatunk neki úgy autót, és nem tesztelhet úgy velünk, ha 2013-ban elfogad egy másik lehetőséget, és máshová szerződik” –beszélt a csapatvezető, a Kubicával kapcsolatos terveiről.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
     
Szólj hozzá

f1 renault forma1 robert kubica kimi raikkönen brazil nagydíj rubens barrichello eric boullier