2011. nov 28.

Sutil: Ennél jobban nem is fejeződhetett volna be ez az év

írta: FormaNet
Sutil: Ennél jobban nem is fejeződhetett volna be ez az év

A Force India versenyzői az évadzáró interlagosi versenyhétvégén minden szabadedzésen erős formát mutattak, amit végül a futamon is kettős pontszerzéssel koronáztak meg, Adrian Sutil ráadásul teljesítette kitűzött célját, és a Mercedeseket legyőzve, két helyet lépett előre a bajnoki pontversenyben. Paul di Resta a Toro Rosso spanyol versenyzőjét, Jaime Alguersuarit utasította maga mögé a világbajnoki csatában, a csapat pedig végül mindössze négy ponttal maradt el az ötödik helyen záró Renault-tól. Az indiai alakulatnak a 2008-as debütálás óta eddig ez a hatodik hely a legjobb eredménye, így természetesen mindenki boldogan hagyja maga mögött a 2011-es szezont.
 
 
Adrian Sutil a szezonzáró előtt még közvetlenül Vitalij Petrov és Nick Heidfeld mögött a 11. helyet foglalta el a bajnoki pontversenyben, és négy pontra volt szüksége ahhoz, hogy év végére átugorja a két renault-s riválist. Az idei év (és Reanult szezonvégi gyengélkedése) tükrében ez annyit jelentett, hogy a Mercedesekkel kellett felvennie a harcot, és minimum nyolcadikként célba érni. Sutil ezzel a határozott céllal érkezett Brazíliába, melyet végül sikerült megvalósítania, sőt mivel Nico Rosberget folyamatosan gumiproblémák hátráltatták, Michael Schumachert pedig Bruno Senna kiiktatta a veszélyzónából, a német versenyző hatodik helyével bőven felülmúlta a várakozásokat.
 
Adrian Sutil:
"Nagyon boldog vagyok az eredményem miatt. Ez igazán teljessé teszi ezt a nagyszerű hétvégét, ahol minden a tervek szerint alakult. Valamennyi szabadedzésen jó érzéseim voltak, a csapat pedig zseniális munkát végzett, és egy igen jó autót adott nekem mára. A stratégiai kihívásoknak is remekül megfeleltünk, hiszen jól tudtuk, hogy csak így győzhetjük le a Mercedest. Szóval nagyon boldog vagyok a 6. helyemmel, ennél jobban nem is érhetett volna véget az év, hiszen ez azt is jelenti, hogy a pilóták versenyében elértem a kitűzött célomat, és feljebb léptem a kilencedik helyre.”

 
Sutil csapattársa, Paul di Resta szintén hozta a kötelezőt, és nyolcadik helyével további értékes pontokat gyűjtött, amivel a bajnoki tabellán mindkét Toro Rossót megelőzte, és végül 27 egységgel a 13. helyen zárta első Formula-1-es szezonját. A skót versenyzőnek nem volt könnyű futama, mert a verseny felétől váltóproblémák léptek fel, így az is kérdéses volt, hogy eljut-e egyáltalán a célig.
 
Paul di Resta:
"A nyolcadik hely egy nagyszerű eredmény egy számomra igen kemény verseny után. A verseny felétől aggodalmak merültek fel sebességváltóval kapcsolatban, így a csapat csak annyit mondott, hogy próbáljam meg célba jutatni az autót. Az utolsó etapom már csak arról szólt, hogy megpróbáltam tartani a különbséget a mögöttem autózó Kobajasival szemben, ami végül elég könnyedén sikerült is. Ezzel most véget ért első Formula-1-es szezonom, ami egy igazán nagyszerű év volt, különösen azért, mert hatodikként zártuk a bajnokságot. Ez egy teljesen megérdemelt eredmény az egész csapat számára, és szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített és a támogatott ebben a csodálatos idényben.”
 

  

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá