2011. dec 03.

Sutil számára Räikkönen lenne a legjobb csapattárs

írta: FormaNet
Sutil számára Räikkönen lenne a legjobb csapattárs

A Force India német versenyzője, Adrian Sutil jövője továbbra is bizonytalan. Annak ellenére, hogy idén igen jó teljesítményt mutatott az indiai csapat színeiben, Sutilnak egyelőre még nincs szerződése, és a jelek szerint a következő évet már nem az indiai alakulatnál kezdi.

Sutil a pilóták pontversenyében idén a kilencedik helyen végzett 42 pontot szerezve, míg csapattársa, a skót Paul di Resta 27 ponttal a 13. helyen zárt. Adrian az idei 19 futamból kilencszer végzett a top tízben, legjobb eredményeit, két hatodik helyet Németországban és Brazíliában könyvelhette el.
 
Az alakulat kissé gyengén kezdte a szezont, ám az évad közepétől folyamatosan egyre jobb eredményeket értek el, végül a konstruktőri bajnokságban a Renault-tól mindössze négy ponttal lemaradva a hatodik helyen zártak. Sutil Brazíliában megszerzett hatodik helyével sikerült átugrani a Renault pilótáit, és végül megszerezte a kilencedik helyet a bajnoki pontversenyben. (Nick Heidfeld megelőzése a német évközben történt leváltása miatt egyszerű volt)
 
A hatodik hellyel az indiai csapat eddigi legjobb eredményét produkálta, és debütálásuk óta egy folyamatos, és bíztató fejlődés figyelhető meg az alakulatnál.
2008-ban még nem sikerült pontot szerezniük, 2009-ben 13 ponttal a kilencedikek lettek, 2010-ben már 68 pont állt a csapat neve mellett, ezzel a hetedik volt az istálló, és az idei hatodik helyet 69 ponttal biztosították be, ebből Sutil 42 pontot, míg csapattársa, az újonc di Resta 27 pontot szerzett.
 
Sutil a Force India bemutatkozása óta az alakulat versenyzője, még az előd Spykertől szerződtette le a csapatfőnök, Vijay Mallya. Ennek ellenére, és az idei jó szereplés dacára úgy tűnik, nem tartanak tovább igényt a szolgálataira. A német versenyző már az Indiai Nagydíjon arra kérte a csapatfőnököt, hogy döntsön minél hamarabb a jövő évi pilótapárosról, és akkor Mallya ígéretet is tette arra, hogy az Abu Dzabi Nagydíjig megszületik a döntés.
 
Ez azonban még jelenleg is várat magára, és maga Sutil is meglepetten áll a dolog előtt, hogy még mindig nem tudja, hogy folytatja jövőre F1-es pályafutását.
 
Sutilt arról faggatták, az F1 hivatalos honlapján, nem érzi-e abszurdnak, hogy eddigi legerősebb szezonja után, még mindig nincs 2012-re biztos pilótaülése. Erre a német versenyző így válaszolt: „Igen, ezzel teljesen egyetértek. De ilyen az élet a Formula-1-ben, ez is az üzlet része. De azért nem túl rosszak a kilátások 2012-re, várok, és majd meglátom, mi történik. Ha őszinte akarok lenni, elég jó teljesítményt mutattam az utolsó tíz futamon, de még nyilvánvalóbb, az utolsó három verseny, amire még emlékeznek a nézők. Biztos vagyok abban, hogy ezek az eredmények megkönnyítik, hogy rendezzem a jövőmet.”
 
Adrian Sutil elmondta, hogy jelenleg is több lehetősége van, és bízik abban, hogy néhány héten belül eldől hol folytatja F1-es pályafutását 2012-ben.
 
„Több lehetőség is van jelenleg, és igyekszünk kiválasztani a legjobb ajánlatot a következő évre. Remélem a következő két hétben döntés születik.”
 
Sutil elismerte, hogy szívesen tudná magát Kimi Räikkönen csapattársaként a Renault-nál.
 
„Mindig az mondtam, boldoggá tesz, ha a jó csapattársam van, mert akkor van lehetőségem arra, hogy megmutassam, mit is tudok, és Kimi egy ilyen, talán a legjobb csapattárs lenne.”
 
 
Hogy Sutil mire alapozza a Renault-val kapcsolatos kijelentését, egyelőre hivatalosan nem ismert, a pilóta lehetőségei közül a Williamsszel folytatott tárgyalások is kérdőjelesek, (már akkor felreppentek erről pletykák, amikor Kimi nyáron megjelent Grove-ban) így sokan kíváncsian várják, hogy amennyiben a Force India valóban leszerződteti Adrian helyére a jelenlegi tesztpilótát, Nico Hülkenberget, úgy vajon Sutil melyik alakulatnál folytatja a versenyzést.
Az is érdekes kérdés, vajon miért akar megválni az indiai alakulat a tapasztalt 28 éves versenyzőtől, hiszen di Resta és Hülkenberg tehetségét elismerve is kijelenthető, hogy két újonccal neki vágni a következő évnek, rejt magában némi kockázatot, a csapat eddigi látványos fejlődése tekintetében.
 
Szöveg: FormaNet
       

 

 

Szólj hozzá

f1 williams forma1 kimi raikkönen formula1 force india adrian sutil paul di resta nico hülkemberg