2012. jan 14.

Piero Ferrari szerint szégyen lenne elveszíteni több európai nagydíjat

írta: FormaNet
Piero Ferrari szerint szégyen lenne elveszíteni több európai nagydíjat

A Ferrari alelnöke, Piero Ferrari pénteken tiszteletét tette a Ferrari és a Ducati év eleji médiaeseményén, ahol többek között beszélt az európai helyszínek csökkenéséről. Az alelnök szerint szégyen lenne, ha olyan történelmi versenypályák kerülnének ki a programból, mint például Spa-Francorchamps vagy éppen Silverstone.

Az alapító, Enzo Ferrari egyetlen életben maradt fia, Piero Ferrari ugyan üdvözli a Formula-1 globalizációs törekvéseit, ugyanakkor véleménye szerint nagyon fontos, hogy az európai helyszínek ne tűnjenek el a versenynaptárból.
 
"Úgy gondoljuk, hogy az F1-nek szüksége van egy világméretű bajnokságra, ezért természetes, hogy kiterjed Európán kívülre. Amit sajnálok az az, hogy néhány olyan fontos nagydíjat kihagyunk, mint például a Francia Nagydíj, és ha ilyen fontos versenyektől megválunk, akkor az szégyen lesz. Nem támogatom, hogy csökkentsék az európai nagydíjak számát. Számunkra Silverstone egy nagyon fontos hely, ugyanúgy, mint például a Monza és Spa. Minden évben fantasztikus versenyek vannak ezeken a helyeken, így remélem, hogy nem maradnak el.”
 
Piero Ferrari az autópiac oldaláról megközelítve is beszélt a csapatról, és nem gondolja, hogy az F1-es részleg számára extra terhet jelentene az utcai autók eladásának fontosságáért szükséges sikeres teljesítmény, ugyanis az alelnök szerint nincs összefüggés az autópiac és az F1-es istálló szereplése között.
 
 
"Én személy szerint nem látok közvetlen összefüggést az F1-es győzelmek, vagy bajnoki címek és az értékesítések között. Általában eladjuk az autókat, és ez semmilyen kapcsolatban sincs az eredményekkel. A Ferrarinak két különböző célja van: az egyik a világbajnokság, a másik pedig, hogy a szériaautók és GT autók nagyon sikeresek legyenek, és nyereséget realizáljanak. Számomra nincs kapcsolat a kettő között, így az F1-es szezontól azt várom, hogy jobb eredményeket produkáljunk, mint 2011-ben, és versenyeket nyerjünk, ne csak ott legyünk a mezőnyben. Ez az én kívánságom. Ami Ferrari utcai autóit illeti, ezen a területen pénzügyi válság van, és ez igaz más országokban is, de úgy érzem, hogy a Ferrari jó egészségügyi állapotnak örvend majd 2012-ben.”
 
 
FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

ferrari f1 formula 1 wrooom piero ferrari