2012. jan 17.

Hivatalos: Bruno Sennát szerződtette a Williams

írta: FormaNet
Hivatalos: Bruno Sennát szerződtette a Williams

A Williams kedden délután hivatalosan is megerősítette azokat az előzetesen már kiszivárgott sajtópletykákat, melyek szerint Bruno Senna hétfőn aláírta szerződését a csapattal.
 

A 2012-es szezont Pastor Maldonadóval és Bruno Sennával kezdi meg a Renault motorokra váltó Williams istálló, míg a tartalékpilóta továbbra is a finn Valteri Bottas lesz.
 
Sir Frank Williams: Bruno csak 20 évesen kezdett versenyezni, de gyorsan bebizonyította tehetségét az F3-ban és a GP2-ben. A 2008-as GP-es szezonban jól küzdött, második lett a bajnokságban és jelentős győzelmet aratott Monacóban és Silverstone-ban – az utóbbit esős körülmények között. Az elmúlt két évben a Formula-1-ben nem adatott neki ideális lehetőség arra, hogy kiegyensúlyozott eredményeket szállítson, ezért alapvetően fontos volt, hogy annyi időt töltsünk vele, amennyit csak lehet, annak érdekében, hogy megértsük, és kiértékeljük mint versenyzőt. Mindezt megtettük szimulátorban és a pályán is, és bebizonyította gyorsaságát, valamint technikai fogékonyságát. Most azt várjuk, hogy tehetségét a mi autónkban is bizonyítsa.
 
Bruno Senna: Nagyon kiváltságos helyzetben érzem magam, hogy a Williams engem választott egyik versenyzőjének. A csapat hatalmas történelmi múlttal rendelkezik, és remélhetőleg tudok segíteni abban, hogy egy jó fejezetet írjunk ebben a történelemben. Az értékelési folyamat intenzív és módszeres volt, de az alatt az idő alatt, amit a gyárban töltöttem, megtapasztaltam, hogy nagyszerű emberek vannak a csapatban, és minden szükséges eszköz rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy ebben a szezonban jobb eredményeket érjünk el.  Nagyon érdekes lesz egy olyan csapatban versenyezni, ahol a nagybátyám is vezetett, különösen úgy, hogy pár ember itt még Ayrtonnal együtt dolgozott. Remélhetőleg vissza tudunk hozni néhány emléket a múltból, és létre hozhatunk pár újat is. Szeretném jó eredményekkel viszonozni azt a támogatást, melyet a hazám adott nekem, hogy hozzásegítsen ahhoz, ahol most lehetek. Büszkeséggel tölt el, hogy brazil vagyok, és motiváltabb vagyok, mint eddigi valaha is voltam. Amióta először beültem egy gokartba, azóta nem akarok mást csinálni. 
 
 
FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

f1 williams formula 1 bruno senna