2012. jan 29.

A McLaren célja, hogy a tavalyi második helyet 2012-ben elsőre cserélje

írta: FormaNet
A McLaren célja, hogy a tavalyi második helyet 2012-ben elsőre cserélje

A McLaren Mercedes csapatfőnöke,  Martin Whitmarsh a Formula-1 hivatalos honlapjának adott interjúban az idei versenyautóról, a 2012-es célokról, a különösen hosszú szezonról, Lewis Hamilton nehézségeiről, illetve az egykori mclarenes versenyzőről, a visszatérő Kimi Räikkönenről is elmondta véleményét. 
 
 
Tavaly ilyenkor az MP4-26 közepesen szerepelt a teszteken, ami nem sok jót ígért a szezonra, végül mégis egy elég tisztességes év kerekedett ki belőle. Hogy áll az Mp4-27-es fejlesztése? Milyen az érzései vannak?
 
Martin Whitmarsh: Értem mire céloz, de először néhány dolgot had mondjak a 2011-es szezonról, melyről az imént azt mondta, "elég tisztességes" volt. Nagyon kevés Formula-1-es csapat nyert nagydíjat, és nekünk még ebben az „elég tisztességes” évben is hat győzelmünk volt a 19 versenyből. Ha arányaiban nézzük, akkor majdnem minden harmadik nagydíj a mi győzelmünkkel zárult. Ez az arány jobb, mint a McLaren történelmének összesített átlaga. 1966 óta a 703 nagydíjból 175-öt nyert a csapat, vagyis minden negyedik versenyt. Büszkék vagyunk erre az átlagra, de természetesen idén az a célunk, hogy javítsunk rajta. Az év ezen szakaszában, a tesztek előtt még soha nem lehet tudni, hogy teljesít majd az autó a riválisokhoz képest. Azt is nagyon jól tudom, hogy a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes, valamint az összes többi csapat ugyanolyan keményen dolgozik a 2012-es autóján, mint mi. De ezzel együtt, hogy van egy ismeretlen változó is az egyenletben – vagyis a versenytársak teljesítménye – az autóról annyit mondhatok, hogy az MP4-27 egy logikus evolúciója az MP4-26-nak. Alkalmazkodott az új műszaki előírásokhoz, és a továbbfejlesztés a helyes irányba történt.
 
Elsőként Jenson Button próbálhatja ki az MP4-27-est, Lewis Hamilton helyett. Jelent ez valamit?
 
MW: Egyáltalán nem. Ahogy az elvárható, mivel a szezon előtti tesztek korlátozva vannak, a versenyzőink mindent tőlük telhetőt megtesznek majd. Jenson és Lewis az elkövetkező néhány héten rengeteg időt tölt majd Spanyolországban, és mindketten menni akarnak. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy két világbajnok versenyzőnk van - ezt semelyik másik csapat nem mondhatja el magáról - , és a McLaren szellemisége mindig is az volt, és az is marad, hogy mindkét pilótánkat elsőszámúként kezeljük. Mindig is így volt, és ameddig én itt leszek, addig ez így is marad. Szóval, hogy válaszoljak a kérdésre, egyszerűen csak Jenson vezet az első napon, Lewis a másodikon, de lehetett volna akár fordítva is.
 
Hamilton számára elég kemény volt a 2011-es szezon – Készül egy komoly beszélgetésre vele az új szezon előtt?
 
MW: Lewis három nagydíjat megnyert 2011-ben - azon három pilóta egyike volt, akik több mint egy versenyt nyertek. A másik kettő Sebastian (Vettel) és Jenson volt. A legtöbb csapat soha nem nyert, és soha nem is fog hat versenyt nyerni egy szezonban, mint ahogy a McLaren tavaly. És ez igaz a legtöbb versenyzőre, akik soha nem fognak három versenyt nyerni egy idényben, mint ahogy Lewis tette tavaly. Sőt a tavalyi évben volt néhány olyan helyszín, és voltak olyan helyzetek – abból a szempontból, hogy a versenyző tehetsége valóban megmutatkozott – ahol Lewis lenyűgöző volt. Például Kínában, Németországban, Abu Dzabiban és sok más helyszínen. Mindazonáltal van benne igazság, hogy Lewisnak kemény éve volt. De ő a legszigorúbb kritikusa saját magának. Néha, amikor nem mennek igazán jól a dolgai, akkor elkeseredik, és ezt tavaly olykor láttuk is. De ez az ő versenyképességének mércéje, a mellékhatása pedig monumentális győzelem. Ezért nem is szeretnénk, ha Lewis más lenne. Ő valóban egy zseniális autóversenyző – a valaha volt egyik leggyorsabb. Éppen ezért egész évben mindig is nagyon szívesen biztosítottuk őt arról, hogy száz százalékban mögötte állunk. Az emberek gyorsan elfelejtenek dolgokat. Lewis eddigi életének több mint felét töltötte a McLarennél, így már szerves része a csapatnak. Része a McLaren történelmének, és része a McLaren családjának is. És ezt ő is hasonlóképpen látja. Egy hihetetlenül sikeres versenyző lett belőle ebben az öt szezonban, amit ez idáig velünk töltött mint Formula-1-es pilóta. Az öt szezon alatt háromszor mindvégig esélyes volt az egyéni vb címre, és persze 2008-ban megnyerte a világbajnokságot. 90 nagydíjából 17 győzelmet aratott, amivel igazán előkelő helyen áll a Formula-1 győzteseinek örökranglistáján.
 
Kimi Räikkönen idén visszatér a Formula-1-be, a Lotus csapattal. Tapasztalataiból kiindulva, Ön hogy látja, sikeres lehet?
 
MW: Kimi egy nagyszerű fickó, egy szuper tehetség. Abban az öt évben, amit a Mclarennél töltött, nagyon sikeres volt. 12 győzelmet szerzett nekünk (valójában 9 - a szerk.), és bár lecsúszott a vb címről, de kicsit több szerencsével, vagy egy kicsit megbízhatóbb autóval  2003-ban és 2005-ben is világbajnok lehetett volna. Egy kis extra szerencse, és megbízhatóság nélkül nem lehet világbajnokságot nyerni, de így is 12 (sic!) nagydíjat nyert számunkra, és ezek közül néhány igazán fenséges volt. A tavalyi év második felében, már nem emlékszem pontosan melyik nagydíj sajtótájékoztatóján egy újságíró feltette nekem a kérdést, hogy véleményem szerint le kellene-e szerződtetni Kimit azoknak a csapatfőnököknek, akikkel akkoriban szóba hozták. Néhány közülük ott ültek mellettem, és a válaszom egyértelműen igen volt. Most is ugyanezt mondanám, és örülök annak, hogy visszatér a Formula-1-be. Egy nagyon népszerű versenyző, és azt hiszem, hogy visszatérésével csak jobb lesz a Formula-1. Nem kevesebb, mint hat világbajnok lesz idén a mezőnyben – ez több mint valaha is volt -, és mindannyian, beleértve Kimit is nem csak fantasztikus versenyzők, de színes karakterű és hatalmas rajongótáborral rendelkeznek. Ha a Lotus gyors lesz, akkor Kimi is gyors lesz, ez ilyen egyszerű.
 
Az első alkalom, hogy egy szezon 20 versenyhétvégéből fog állni, illetve lesz egy szezon közbeni teszt is. Hogyan lehet kezelni ezt a kibővülő menetrendet? Jó, hogy visszajön egy szezon közbeni teszt lehetősége, vagy ez azoknak a csapatoknak lesz egy esély a felzárkózásra, akiknek év elején nem sikerült túl jól az autó fejlesztése?
 
MW: Azt hiszem, hogy 20 nagydíj egy szezonban, az valószínűleg egy természetes határ. Ennél több már túlságosan fárasztó lenne a csapatok – különösen a szerelők - számára, és valószínűleg váltóműszakra lenne szükségünk, mint ahogy a Nascarban is, ahol több mint 30 verseny van egy idényben. Viszont nyilvánvaló, hogy ez emelné a költségeket éppen egy olyan időszakban, amikor sikerült ésszerűen csökkentenünk azokat. De 19 nagydíjjal már megbirkóztunk, legutóbb éppen tavaly, és ez még kezelhető volt. Szóval azt hiszem, a 20 futam is kezelhető lesz, még ha kissé fárasztó is. Ami a szezon közbeni tesztelést illeti, nos tavaly négy szezon előtti teszt volt, az idény közben pedig nem tesztelhettünk. Ebben az évben három teszt lesz a szezonnyitó előtt, egy pedig év közben. Szóval, hogy őszinte legyek, nem hinném, hogy fáradtság szempontjából bármi változna. Mindemellett néhány évvel ezelőtt minden nagydíj előtt mentünk és teszteltünk, olykor egy időben két különböző helyszínen is. Bármit is teszünk ebben az évben, és a következő években valószínűleg közel sem lesz annyira őrült rendszer, mint ami néhány évvel ezelőtt rutinszerű volt mindenki számára.

 
És végül a 2012-es szezonról…Ha a McLaren ismét a második helyen végezne, az nem lenne megfelelő nem igaz? Szóval milyen áldozatokat követel, hogy idén a második helyet elsőre cseréljék?
 
MW: Azt hiszem az „áldozat” nem éppen a megfelelő szó erre. A McLarennél mindenki olyan keményen dolgozik, amennyire csak lehetséges annak érdekében, hogy a második helyet elsőre cseréljük. Így volt ez a tél folyamán is, és bár ezen a szinten az elkötelezettség áldozatokkal jár, de nem hinném, hogy az embereink ezt így élik meg. A Formula-1-ben dolgozó emberek elképesztően motiváltak, és a McLarennél ez különösen igaz. A McLaren eddigi 46 éves szereplése alatt 20 világbajnoki címet nyert, ami elképesztő eredménynek számít, és higgye el, csak azt szeretnénk, hogy ez a szám növekedjen.
 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá