2012. feb 08.

A második tesztnapon Schumacher volt a leggyorsabb a tavalyi Mercedesszel

írta: FormaNet
A második tesztnapon Schumacher volt a leggyorsabb a tavalyi Mercedesszel

Michael Schumacher a hét eddigi legjobb köridejét futotta meg a jerezi teszt második napján. Közvetlenül a német mögött Mark Webber és Daniel Ricciardo sorakozott fel.
 
A jerezi teszt második napján a keddi névsorhoz képest nem sokban változott a pilótafelállás:  a Saubernél Sergio Pérez váltotta Kobajasi Kamuit, míg a Force Indiánál délelőtt lehetőséget kapott a tartalékpilóta, Jules Bianchi, illetve a Mercedesnél a mai napon csak Michael Schumacher vezetett.
 
A nap első fele két rövidke piros zászlós periódussal indult, először Räikkönen kavicságyban tett látogatása után takarítottak a pályabírók, majd nem sokkal ezután egy pályaellenőrzés miatt szakították meg pár percre a munkálatokat. Kimi akciója után egyébként a Lotus twitteren elárulta, hogy az autó kicsit megsérült, és ki kellett cserélni a fenéklemez borítást, illetve egyúttal a kormányoszlopon is állítottak, mert annak kényelmetlenségére Kimi már tegnapi is panaszkodott. Ez által a finn egy hosszabb szünetet volt kénytelen beiktatni végül délelőtt 26 kört tett hozzá első napjához, és az ötödik helyen zárt.
 
Sokáig Mark Webber állt az élen 1:19.184-es körével, majd nem sokkal a nem hivatalos ebédszünetet megelőzően, Michael Schumacher fél másodperccel túlszárnyalta az ausztrált, ami egyben a teszthét eddigi legjobb köridejét is jelentette. Mögöttük Daniel Ricciardo volt az egyedüli, aki 1:20 alatt végzett délelőtt, a Toro Rosso újoncát pedig a Force India tartalékja, Bianchi követte, aki már rögtön első etapjában megfutotta az 1:20.221 másodperces körét.
 
A tegnapi nappal rendkívül elégedett Jenson Button még a kényszerszünetet beiktató Kiminél is kevesebb kört tett meg a jerezi aszfaltcsíkon, és végül két másodperccel maradt el Schumi legjobbjától. Button után Felipe Massa lett a hetedik, aki elsősorban hosszú etapokkal töltötte az időt, és hasonlóan a keddi naphoz, a brazil most is mérőműszerekkel felszerelt kocsival rótta a köröket.
A legszorgalmasabb versenyző a 10. legjobb időt autózó Heikki Kovalainen volt 78 körével.
A finn pilóta csapata, a Caterham F1 Team ma próbálta ki először autójában a KERS rendszert, ami nagy előrelépés a kiscsapat számára, hiszen 2010-es debütálásuk óta idén először használják majd a kinetikus energia visszanyerő rendszert, amitől előrelépés szempontjából természetesen sokat várnak.
 
Délelőtti eredmények:
 
 1.  Michel Schumacher   Mercedes  1:18.561         53 kör
 2.  Mark Webber        Red Bull       1:19.184 +0.623  58 kör
 3.  Daniel Ricciardo  Toro Rosso     1:19.587 +1.026  41 kör
 4.  Jules Bianchi       Force India  1:20.221    + 1.660  46 kör
 5.  Kimi Räikkönen    Lotus         1:20.239    + 1.678  26 kör
 6.  Jenson Button      McLaren     1:20.688    + 2.127  25 kör
 7.  Felipe Massa       Ferrari         1:21.060   + 2.499   38 kör
 8.  Pastor Maldonado   Williams   1:21.197   + 2.636    61 kör
 9.  Sergio Pérez        Sauber        1:21.289   + 2.728   35 kör
10.  Heikki Kovalainen   Caterham  1:21.518  + 2.957  78 kör
11.  Pedro de la Rosa    HRT           1:23.468  + 4.907  23 kör
 
A tesztnap kezdetéhez hasonlóan, a délután folytatás is piros zászlóval indult, mert az egyik rázókő mögött letört egy betondarab, amit villámgyorsan eltávolítottak, így mindössze 3 percig került elő ismét a vörös színű jelzés.
 
Az utolsó néhány órára Paul di Resta visszavette a kormányt Bianchitól, de egyéb változás nem történt a pilóták névsorában, illetve a sorrend sem sokban változott.
 
A tavalyi Mercedesszel Schumacher maradt az élen, mögötte az ötödik helyig szintén változatlan volt a felállás. Kimi Räikkönen délután bepótolta az elvesztegetett időt, és összességében 117 kört teljesített, azaz többet, mint az első napján, de a nap végén azért még egy kicsúszás belefért a programjába. A finn bajnok a két nap alatt közel 200 kört tett meg a jerezi aszfaltcsíkon. 
 
A mai nappal bezárólag erre a hétre többen is befejezték a tesztelést, és átadják helyüket a csapattársaknak. Holnaptól pályára hajt többek között Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Fernando Alonso is. 
 
Második tesztnap eredménye:
 
 1.  Michel Schumacher   Mercedes  1:18.561        132 kör
 2.  Mark Webber        Red Bull        1:19.184 +0.623   97 kör
 3.  Daniel Ricciardo  Toro Rosso     1:19.587 +1.026   100 kör
 4.  Jules Bianchi       Force India  1:20.221    + 1.660   46 kör
 5.  Kimi Räikkönen    Lotus         1:20.239    + 1.678   117 kör
 6.  Paul di Resta        Force India  1:20.272   + 1.711    69 kör
 7. Felipe Massa        Ferrari          1:20.454   + 1.893    95 kör
 8.  Jenson Button      McLaren     1:20.688   + 2.127    85 kör
 9. Sergio Pérez      Sauber             1:20. 711 +  2,150  68 kör
10.  Pastor Maldonado   Williams  1:21.197  + 2.636    97 kör
11.  Heikki Kovalainen   Caterham  1:21.518  + 2.957   139 kör
12.  Pedro de la Rosa    HRT            1:22.628  + 4.067   64 kör

  

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

teszt f1 schumacher formula 1 jerez