2012. feb 10.

A Mercedes tegnap Jerezben tesztelte a passzív F-csatornáját

írta: FormaNet
A Mercedes tegnap Jerezben tesztelte a passzív F-csatornáját

A Mercedes a jerezi tesztre még nem az idei autójával érkezett, ezért a csapat hangsúlyozta, hogy elsősorban az új Pirellik minél jobb megértése és megismerése volt a feladat, ám úgy tűnik Schumacher és Rosberg néhány, a 2012-es autón bevetésre kerülő alkalmazást is kipróbált. Egyesek szerint - noha az első teszten még nincs jelentősége a köridőknek – az új elem jelentősen segítette Rosberget abban, hogy a csütörtöki napon az ő neve mellett szerepeljen a hét legjobb körideje.

 
 
Ross Brawn csapata a tavalyi Japán Nagydíjon már tesztelt egy, az első szárny leszorítóerejét növelni hivatott rendszert, ami már akkor is nagy feltűnést keltett az orr-rész végén kialakított ovális nyílás miatt. Egyes szakmai vélemények szerint az itt belépő levegő egy része az első szárnyak felé áramolva megnövelik a szárnyakra nehezedő levegő nyomását, ezzel növelve az autó elejére ható leszorítóerőt, és a levegő egy része a padlólemez irányába áramlik tovább. Erről itt is olvashattok
 
Tegnap délután Jerezben a Mercedes újra tesztelte az elemet, melynek minden bizonnyal legfőbb oka, hogy közvetlenül összehasonlítsák hatékonyságát az előző orrkúppal, mivel délelőtt még azzal rótta a köröket Rosberg.
 
Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke (aki már tavaly is elismerően nyilatkozott az elképzelésről) úgy véli, ez a passzív F-csatorna a gyors egyenesekben 5-7 km/óra extra sebességet is adhat az autónak, és nem mellesleg plusz leszorítóerőt is generál az autó elején.
 
 
A McLaren által kifejlesztett eredeti F-csatornát az FIA 2010 végén betiltotta, mivel a pilóták kézzel, vagy térddel szabályozták annak működését, és a szabályok értelmében az autón az egyetlen mozgó aerodinamikai eszköz csak az állítható hátsó szárny lehet. A Mercedes innovációja viszont akár szabályos is lehet, hiszen csak passzív elemeket tartalmaz. Ennek megítélése azonban minden bizonnyal még szülhet vitákat, különösen akkor, ha a Mercedes idei autójával, és annak teljesítményével meglepi riválisait.
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
    

 

 

Szólj hozzá

mercedes f1 aerodinamika forma1 jerezi teszt f csatorna