2012. feb 11.

A Lotus a megbízhatóságnak köszönhetően a teljesítménnyel is tudott foglalkozni

írta: FormaNet
A Lotus a megbízhatóságnak köszönhetően a teljesítménnyel is tudott foglalkozni

A jerezi teszt egyik meglepetése a Lotus idei autójának és pilótáinak teljesítménye volt, még akkor is, ha az első tesztek időeredményeiből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A paddockban azért a versenyzők, csapatok, és szakemberek arról suttogtak, hogy a Renault-ból Lotusszá lett alakulat lehet az idei év egyik figyelemre méltó attrakciója.

Az alakulat verseny- és pályaigazgatója, Alan Permane szerint az E20-as megbízhatósága lehetővé tette a számukra, hogy ne az apró problémákkal, hanem a teljesítmény növelésének lehetőségeivel is foglalkozzanak.
 
A jerezi teszten az új autók közül a Lotus, Romain Grosjeannal a volánnál a harmadik napon megfutotta a leggyorsabb köridőt, amit a csapat rendkívül bíztatónak ítélt, a folytatást illetően. Permane elismerte, hogy a megtett 404 kör lehetőséget adott arra, hogy kipróbáljanak az autóból nagyobb teljesítményt is kihozni, az egyéb vizsgálatok mellett.
 
„A fő hangsúly ezen a héten, a folyamatos futásteljesítményen, és a megbízhatóságon volt. Az E20-es megbízhatónak bizonyult, így sikerült némi munkát végeznünk a teljesítménnyel kapcsolatban is. Az általánosan kialakított program az volt, hogy reggel, amikor még hűvösebb volt a pálya, és kisebb a szél, a teljesítmény legyen munkánk középpontjában. Délután, amikor a hőmérséklet, és a szél is nagyobb volt, akkor hosszabb etapokat mentünk, nagyobb üzemanyag-terheléssel.”
 
 
Permane elmondta, volt némi problémájuk a vízszivárgással, de biztos benne, hogy ez a gond a következő tesztre megoldódik.
 
„A teszt során közel 1800 kilométert tettünk meg az autóval. Volt némi problémánk a hűtő szivárgásával, de ez könnyedén azonosítható volt, és Barcelonára meg lesz a megoldás.”
 
 
Szöveg: FormaNet
    
Szólj hozzá

f1 lotus forma1 autósport motorsport jerezi teszt lotus e20