2012. feb 16.

Kérdezz-felelek Nico Hülkenberggel

írta: FormaNet
Kérdezz-felelek Nico Hülkenberggel

A Force India tavalyi év végén, Adrian Sutil helyére az addigi tesztpilótáját, a 2010-ben a Williamsnél egy egész szezont végigversenyző Nico Hülkenberget szerződtette le az idei évre. A 24 éves német versenyzőnek tavaly a pénteki teszteken volt alkalma ismerkedni a VJM04-el, így van rálátása arra, miben különbözik az idei autó elődjétől. Többek között erről is kérdezték a jerezi tesztek kapcsán.

A télen lehetőséged volt a pihenésre. Hogy sikerült felkészülnöd az idei szezonra?
 
Nico Hülkenberg: Brazília után kivettem egy kis pihenőt, hogy kicsit lehűtsem magam, de közben azért egy keveset edzettem is. Karácsony után elmentem egy kicsit nyaralni New Yorkba, de január óta nem sokat voltam a lakáson kívül. Ez nem azt jelenti, hogy csak ültem otthon, és nem csináltam semmit, leginkább gondolkodtam.
 
Mik az első gondolataid a VJM05-ről?
 
NH: Azt hiszem, ez az autó kinézetre nem sokban különbözik a tavalyitól, talán csak az eleje és az orra változott valamennyit. Ettől eltekintve nincs sok nyilvánvaló változás, bár a kipufogó helyzete is más. Az aero változások a részletekben rejlenek.
 
A kipufogó szabályok miatt minden csapat veszített a leszorítóerőből. Biztos vagy abban, hogy sikerül visszaszerezni az elveszített tapadásból?
 
NH: Mindenki bizakodó. A fújt diffúzor miatt van némi visszalépés, de az aero szakemberek és a mérnökök megpróbálják a fejlesztéseket más területre összpontosítani, és így próbálják visszahozni, amit elveszítettünk. Manapság szükség van erős aerodinamikai csomagra, és aerodinamikailag megfelelő autóra, de a mechanika tekintetében nem engedhetünk meg gyenge felfüggesztést sem. Ezek így együtt alkotnak egy egészet, és ettől lehet harmonikus az egész autó.
 
Hogyan írnád le a csapat filozófiáját az új autó kapcsán?
 
NH: Húsz futam lesz ebben az évben, és az autónak minden pályán jól kell működni, nem csak a gyors pályákon, mint Monza, vagy a szűk utcai pályákon, mint Monaco. Azt hiszem, ha versenyezni szeretnénk a többiekkel, és ez igen kemény dolog a középmezőnyben, akkor mindenhol versenyképesnek kell lennünk. Próbálunk fejleszteni, és minden szempontból egy erős autót építeni.
 
Mennyire vagy kiéhezve a kezdés előtt, azután, hogy egy évig nem versenyeztél?
 
NH: Nagyon! A felkészülés során már túl vagyok egy teljes szimulátoros szezonon, és az edzések mennyiségét is intenzitását is felemeltem. Szeretném visszaszerezni a jóformámat. Ez egy izgalmas időszak, már nagyon várom a rajtot.
 
Lesznek olyan hétvégék, amikor az időmérőn, és a versenyen is sikerül majd elkapnod a ritmust?
 
HN: Ezt nehéz megmondani. Nyilvánvaló hogy szeretnék fejlődni 2010-hez képest, amire még nagyon emlékszem. Viszont ez már nem az a helyzet, ami 2010 elején volt, amikor teljesen zöldfülűként kezdtem, és minden új volt. Azóta sok mindenen mentem keresztül, tudom mire számíthatok, mi következhet. Ez nem egy rossz helyzet, de az, hogy egy évig nem álltam fel a rajtrácsra, jelentheti azt, hogy kis időre van szükségem a helyrerázódásra,  mielőtt visszaszerzem a megszokott ritmusomat.
 
A gumik külön tanulást igényelnek. Mi a célod a teszteken?
 
NH: Visszatérni a pályára, nagy távolságot vezetni, újra érezni az F1-et, és felkészülni. A legfontosabb dolog, hogy az időmérő és versenyszituációk megfelelőek legyenek a legutolsó barcelonai teszten. Többnyire ez az amit csinálni szeretnék, és egy kis időt fordítani a saját felkészülésemre is.
 
 
A csapat jó munkát végzett, végül hatodik lettek tavaly. Mennyire lesz nehéz ezt megismételni, egy ilyen meglehetősen kemény középmezőnyben?
 
NH: Azt hiszem, ez a kérdés minden évben felmerül. Ha megnézzük, mennyire volt versenyképes a középmezőny az előző évben, akkor láthatjuk, hogy ebben semmi újdonság sincs. Nyilvánvaló a Williams szeretne újra előrébb kerülni, és ezzel meg fogják nehezíteni az életünket. Mi pedig szeretnénk még előrébb megvetni a lábunkat, mondjuk a konstruktőrök ötödik helyén, és érdekes lesz látni, hogy a Lotus mit tud kihozni magából.
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
     
 

 

Szólj hozzá

f1 forma1 motorsport force india nico hülkenberg