2012. feb 16.

Martin Whitmarsh bízik a FOTA jövőjében

írta: FormaNet
Martin Whitmarsh bízik a FOTA jövőjében

Martin Whitmarsh, a Formula-1-es csapatok szövetségének elnöke úgy véli, hogy a csapatok továbbra is tudnak majd együtt dolgozni annak ellenére, hogy a szövetség létszáma jelentősen megcsappant az elmúlt év végén.

A FOTA szakadása már tavaly a szezon közepén elkezdődött, miután az alakulatoknak nem sikerült érdemben megegyezniük a költségcsökkentési megállapodás felülvizsgálatában, és annak mindenki számára megnyugtató módosításában.
Végül a Ferrari, a Red Bull, a Toro Rosso, és a Sauber az év végén kilépett a szövetségből, ám azt mindegyik alakulat hangsúlyozta, hogy a kilépés nem jelenti az együttműködés teljes felmondását, és továbbra is elkötelezettek a költségcsökkentés mellet, de annak ésszerű határokat kell szabni.
 
Nemrégiben Gerard Lopez, a Lotus anyacégének, a Genii Capitalnak első embere is elárulta, hogy a Lotusnál is fontolóra vették a kilépést. Ez némiképpen érdekes helyzetet teremtett volna, mivel a Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier alelnöki tisztséget tölt be az FOTA-nál, és igen határozott érvelések hangoztak el tőle különféle témákban, az elmúlt évben.
 
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh - aki a FOTA elnöki tisztségét is betölti - úgy véli, annak ellenére, hogy több alakulat is a szövetségen kívül folytatja a munkát, a jövőben is tudnak majd együtt dolgozni, és a FOTA jövője sem aggasztja.
 
"A FOTA egy márkától sem függ. Azt gondolom, az a legfontosabb, hogy a csapatok megoldják a sporton belül meglévő legkritikusabb kérdéseket, hogy minél jobbá váljon, és ha a legérzékenyebb döntésekben együttműködünk, tudom és hiszem, hogy ezt így tudjuk tovább folytatni”- vélekedett a wokingiak csapatfőnöke.
 
 
Peter Sauber egyetért azzal, hogy az alakulatoknak továbbra is együtt kell dolgozniuk, hiszen a kiscsapatok jelenleg a túlélésért küzdenek.
 
"Folyamatosan kapcsolatban vagyunk az összes többi csapattal, hogy megvitassuk a legfontosabb kérdéseket, mint például az RRA (Resource Restriction Agreement – költségcsökkentési megállapodás), és ragaszkodunk többek között a gyárak augusztusi bezárásához. Ettől azonban semmivel sem lett könnyebb a kiscsapatoknak. A költségek lefaragása a Formula-1-ben igen nehéz és kényes kérdés. Az RRA egy lépés volt a helyes irányba, de most újabb lépéseknek kell sürgősen követni” – mondta Peter Sauber.
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
        
Szólj hozzá

f1 forma1 motorsport fota martin whitmarsh f1 költségcsökkentés