2012. feb 23.

Versenyzők nyilatkozatai a 2. barcelonai tesztnap után

írta: FormaNet
Versenyzők nyilatkozatai a 2. barcelonai tesztnap után

A második kollektív teszt első felében több pilótának is véget ért az e heti programja. Az első naphoz képest a kilométereket tekintve termékenyebb volt a mezőny, és bár továbbra is akadnak kisebb-nagyobb problémák, de néhány már versenyszimulációval is foglalkozhattak.
 
 Nyilatkozatok:  
1. Force India (112 kör) - Nico Hülkenberg: Néhány aerodinamikai munkával kezdtük a napot, és megpróbáltunk állandó sebesség mellett minél több adatot gyűjteni. A nap többi részében az autó egyensúlyán dolgoztunk, és kipróbáltuk mind a négy fajta abroncsot. Futottam néhány rövid- és hosszabb etapot is, hogy érezzem a gumik viselkedését, és azt, hogy hogyan reagál az autó. Az autó egész nap jól vezethető volt, és a kezdeti beállításaink megfelelőek voltak a különböző keverékekhez.
 
2. Sauber (85 kör) - Sergio Pérez: Ma sokkal jobb volt, bár egy kis időt veszítettünk, mert kipufogó problémáink adódtak. Nagyon örülök annak, ahogy a dolgok haladnak, és már eddig is rengeteg információt gyűjtöttünk ahhoz, hogy ezek alapján a helyes irányba folytassuk a munkát. Remélem, hogy a következő két napon Kamui még több munkát tud elvégezni, és ennek eredményeként felkészülten folytathatjuk az utolsó kollektív tesztet.
 
3. Red Bull (104) - Sebastian Vettel: Boldog vagyok, hogy sikerült sok kört megtennünk. Sajnos volt egy kis problémánk is, de valóban csak kicsi, és a teszteken bármikor megállhatunk ha kérdések merülnek fel. Ezek a dolgok mindig elvesznek egy kis időt. Ennek ellenére délután már egészen jól éreztem magam, és végül több mint 100 kört tettünk meg, így végrehajtottuk a tervezett programot. Úgy gondolom, hogy a helyes úton vagyunk, és az a benyomásom, hogy minden rendben volt. Az autó úgy reagált, ahogy azt vártam. Mondhatnám, hogy a tavalyi évhez képest van némi veszteség a leszorítóerőnél, és egyelőre még nincs eszközünk ennek a visszaszerzésére, de mindenki más is így van ezzel. Azt gondolom, hogy az élen leszünk, és a következő napokat is arra fogjuk fordítani, hogy tovább javuljunk. Keressük a nagyobb teljesítmény, hogy az autó még gyorsabb legyen, de eddig is minden rendben.
 
4. Ferrari (87 kör) - Fernando Alonso: nyilatkozat itt olvasható
 
5. Toro Rosso (48 kör) - Daniel Ricciardo: A délután nem a terveink szerint alakult, de a délelőttünk pozitív volt, és a nap első felében sikerült annyit futnunk, amennyit elterveztünk. Az autó egyensúlyán dolgoztunk, és néhány mechanikai változtatást is eszközöltünk az autón. Ezért töltöttem kint kevés kört. Érezhető volt a változtatások hatása, és az autó úgy reagált, ahogy vártuk.
 
6. McLaren (120 kör) - Lewis Hamilton:  nyilatkozat itt olvasható
 
7. Mercedes ( 82 kör) - Nico Rosberg: Jó volt a mai tesztelés. Korán reggel még kicsit hideg volt ahhoz, hogy megfelelő információkat gyűjthessünk a pályán, de később sikerült befejezni amit beterveztünk. A délután folyamán sajnos a sebességváltóból szivárgott az olaj, ami azt is jelentette, hogy nem tudtam teljesen végigvinni a tesztprogramot. Ez azonban nem befolyásolja azt a pozitív érzést, amit a teszttel kapcsolatban érzek. Az ilyesmi bármikor előfordulhat egy új autónál. Várom már, hogy pénteken újra vezethessek.
 
8. Williams (117 kör) - Valtteri Bottas: Nagyon élveztem a mai napot, jó volt újra az autóban ülni. Azóta erre vártam, mióta Abu Dzabiban részt vettem a fiatal pilóták tesztjén. Az FW34 ismét megmutatta, hogy megbízható, hiszen 117 kört tettünk meg, közben pedig végrehajtottunk néhány érdekes tesztet a beállításokkal kapcsolatban. Nagyon várom, hogy idén segíthessem a csapatot a versenyhétvégéken, és persze azt, hogy újra vezethessem az autót.
 
9. Caterham (69 kör) - Vitalij Petrov: Úgy gondolom, ez egy nagyon pozitív nap volt. 69 kört teljesítettünk, ami több volt annál, mint amit eredetileg terveztünk. Reggel felmerült néhány kérdés az üléssel és a fékekkel kapcsolatban, de egy új autónál ezek nem nagy dolgok, és sikerült gyorsan kijavítani. Délután néhány hosszabb etapot is megtettem, ami hasznos abban a tekintetben, hogy egy csomó adatot tudnunk majd feldolgozni. Azt hiszem a holnapi nap is hasonló feladatokkal fog eltelni. Fizikailag nagyon jól érzetem magam, nyilvánvaló, hogy jó ideje nem ültem már autóban, de lépést tudok tartani. Nagyon jól éreztem magam a pályán, ami az első nap után nagyon jó. Egy dolgot észrevettem, mégpedig azt, hogy ez az autó kicsit másképpen viselkedik, mint amit már megszoktam, ezért azt hiszem még be kell állítani a vezetési stílusomhoz. Ezelőtt elég agresszíven vezettem, de azt hiszem az autó jobban reagál, és a kanyarbejáratoknál egyenletesebb mint amit eddig vezettem. Ezen kell még dolgoznom a mérnökökkel együtt.
 

10. Marussia (108 kör) - Charels Pic: Ez is egy jó nap volt a számomra, sok fontos kilométerrel. A délelőtt nagyon érdekes volt, igyekeztünk néhány beállítást kipróbálni, ami nagy élmény volt számomra. Délután két hosszú etapot fejeztünk be versenyszimuláció részeként, ami lehetővé tette számunkra, hogy megvizsgáljuk a gumikopást, majd a nap végén kevés üzemanyaggal is futottunk. Az elmúlt két nap nagyon élvezetes volt, és már nagyon várom, hogy pénteken újra autóba üljek.  

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

teszt barcelona f1 formula 1 2.nap