2012. feb 24.

Az FIA egyes csapatoknál a kipufogógáz aerodinamikai hasznosítását feltételezi

írta: FormaNet
Az FIA egyes csapatoknál a kipufogógáz aerodinamikai hasznosítását feltételezi

Az idei év egyik legjelentősebb szabályváltozása, a kipufogógázok aerodinamikai hasznosításának teljes tilalma, ami azonban egyes feltételezések szerint nem akadályozza meg a csapatokat abban, hogy kiskapukat keresve ne próbáljanak meg valami megoldást találni, az így elveszített leszorítóerő pótlására. A Nemzetközi Automobil Szövetség további szigorításokkal és direktívákkal próbálja bezárni az esetleges kiskapukat, ezzel elejét venni a szezonkezdés utáni vitáknak.

  Az istállók a kérdéses területen - talán érthető okokból – tovább feszegetik a szabályok határait, és egyes források arra figyelmeztették az FIA-t, hogy az ilyen jellegű alkalmazások miatt még szigorúbban járjon el, többek között a motorok feltérképezésekor, a meghatározott határértékek vonatkozásában.
 
Az irányító testület tehát keresztes háborút hirdetett a kipufogógázok bármilyen módon történő aerodinamikai hasznosításával szemben.
 
Ahogy a testület által meghatározott (és az alakulatok által is elfogadott) szabály rendelkezik a kipufogó elhelyezkedéséről és irányáról, úgy a motorok feltérképezésének egyértelmű és határozott irányelve, és alapjáraton a fojtószelep működésének konkrét meghatározása is azt a célt szolgálja, hogy minimalizálják a távozó gázok hasznosításának lehetőségét.
 
Az új szabályok ugyan egyértelműen kizárják, hogy a tavalyihoz hasonló megoldásokkal segítsék a csapatok az autó aerodinamikai tulajdonságainak javítását, ám egyes érintett motorgyártók további, a tavalyitól eltérő, ám mégis a kipufogógáz aerodinamikai felhasználását célzó megoldásokra hívták fel az FIA figyelmét.
 
A tipp, melyet az FIA kapott, arról szól, hogy a motorok konfigurációja az idei szabályoknak ugyan megfelel, ám gyújtás nélküli gázáramlás segítené a nagyobb nyílású fojtószelepen keresztül a gázok áramlását, ami minden bizonnyal fontos aerodinamikai segítség lehet.
 
Az Autosport értesülései szerint az FIA már felvette a kapcsolatot a motorgyártókkal, hogy elvágja az ilyen irányú fejlesztések elől az utat. Még az Ausztrál Nagydíj előtt megjelenik az ECU (Engine Control Unit) szoftver frissített verziója, amely tovább konkretizálja a szabványokat, és ezzel a testület igyekszik elejét venni az ilyen és hasonló megoldások elterjedésének.
 
Az FIA hivatalosan egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy mely csapatok, vagy mely motorgyártók próbálták ilyen módon kijátszani a jelenlegi szabályokat, bár a szigorítás a későbbiek folyamán akár megmutathatja, hogy kik is voltak az érintett alakulatok. Arról sem nyilatkoztak, hogy ki, vagy kik hívták fel a figyelmet a problémára. 
 
 
 
A Williams vezető mérnöke, Mark Gillan az ügy kapcsán nemrégiben elmondta, továbbra is bízik abban, hogy az FIA megfelelően kézben tartja a 2012-es kipufogókra vonatkozó szabályokat, hogy az ilyen kiskapuk ne képezzék részét a 2012-es szezon fejlesztéseinek.
 
„A csapatok nyilvánvalóan próbálnak dolgokat, és egyes csapatok keményebben próbálják, mint a szabály szellemisége engedné. Ennek betartatása Charlie és az FIA feladata.”
 
„Rajta tartjuk a szemünket, és minden alternatív megoldást megvizsgálunk. De ami az egyik autón működik, még nem biztos, hogy automatikusan működik egy másik autón. Ha szétnézünk a boxutcában a megoldások széles skáláját láthatjuk. Sokat megvizsgálunk azok közül, majd ismét megnézzük, és így folytatjuk tovább.”
 
„A motorok feltérképezésének műszaki irányelvei már több hónapja megjelentek, és nagyon egyértelműek. A kipufogók iránya is teljesen világos.”
 
"Jelenleg van egy meghatározható teljesítmény, ám ez meg sem közelíti azt a szintet, ami tavaly volt. A mi oldalunkról nézve, van pár ötletünk, a határok feszegetésére. Van néhány technikai irányelv ebben a vonatkozásban, hogy mi az elfogadható, és mi nem, ami nem tér el jelentősen a tavaly év végihez képest" - vélekedett a Williams mérnöke
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória    
Szólj hozzá

f1 aerodinamika forma1 fia autosport diffúzor kipufogó szabály